
- Szuper volt a légkör Pekingben, remek volt a magyar csapat, nagyon összetartó társaság alakult ki. Az olimpiai falu olyan volt, mintha lezárták volna a Tócóskertet, s ott egy teljes nyolcemeletes épület volt a magyaroké. Amikor csak tehettük, eljártunk egymás versenyeire szurkolni, egyedül a meccsem napján maradtam ki a programokból. Kovács „Koko” István is azt javasolta, ne unatkozzunk, nézzünk szét, mert másképp nem lehet kibírni a várakozást, teljesen elfásultunk volna – kezdte beszámolóját Miki.
Sportolónk értékelte a 12:3 arányú vereséget hozó, Merej Aksalov elleni mérkőzését is.
- Nem mondom, hogy egy hatalmas csalás volt, hiszen tényleg elvesztettem a mérkőzést. Talán más lett volna, ha a második menet után tudom az eredményt. Ha Balzsay Karcsi bá’ mondta volna, mennyivel vezet a gyerek, akkor fel tudtam volna pörgetni a tempót. Az állásról azonban csak a harmadik menet után értesültem, addig úgy éreztem, jól megy a meccs, bár a második menetben kicsit hullámvölgybe kerültem. Később is partiban voltam a sráccal, ha a harmadikat nem is, de a negyedik menetet, ha egy hajszállal is, de elvittem. Elkezdtem nyomni, de ebben a pontozási rendszerben már nem lehetett megfordítani a meccset, csak a tiszta találatokat díjazták.
Sportolónk számára nem volt meglepetés súlycsoportjának végső sorrendje.
- A győztes oroszt döntőbe vártam, klasszis bunyós, de az angol Gavin hiánya kicsit felborította a papírformát, ő is ott lehetett volna a végelszámolásnál. A mindig jó örményre is számítottam, de a kubai sem volt meglepetés, borzalmasan erős volt, s ők azért bokszolni is tudnak. Az biztos, hogy majd mindegyik klasszis komoly súlyokat ad le. A világbajnokság előtt, edzőmmel, Máté Attilával nekünk is megfordult a fejünkben, hogy lefogyasztok 57-re, de 59-nél egyszerűen megállt a súlyom, így nem erőltettük tovább. Az olimpián sokat tanultam, tudtam, csak valami nagy szerencse folytán kerülhetek pontszerző helyre. Még nem a pekingi volt az én olimpiám, de rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, s ezeknek hasznát fogom venni a jövőben. A pontosságra oda kell figyelnem, ballal előkészíteni, majd tiszta hátsókezes ütésekkel operálni, mert csak erre nyomnak a bírók. A jövőben kicsit át kell alakítanom a stílusomat, nem elég csak nyomni a bunyót.
Varga Miklós most jól megérdemelt szabadságát tölti, melynek időtartamát tekintve szabadkezet kapott Máté Attilától. Persze, Miki nem az pihengetős fajta, már lejárogat edzésekre, s nemsokára nekiáll a kemény munkának. Tudja, az év végén Eb-t rendeznek.
- Szeretnék minél jobban szerepelni, hiszen egy Európa-bajnokságon azért nagyobb esélyemen lesz, mint az olimpián. A magánéletem is visszakerül a megszokott kerékvágásba, az edzések mellett újra beindul a suli.
a harangiboxing.hu írása