A boksz által akar embereket nevelni

Ifjabb Füzesy sorsa gyakorlatilag születése pillanatában eldőlt. Édesapja, id. Füzesy Zoltán, a kitűnő ökölvívóedző, a sportág élő lexikonja már néhány hónaposan levitte edzésre, hadd szokja a terem szagát. „Természetes volt, hogy bunyós leszek. Megküzdöttem az edzőgyerekek sorsával, apám többet várt tőlem, mint a többiektől, de a csapattársaktól is kaptam az „ívet”, meg az ütéseket, hiszen csak az edző fia voltam. Gyerekként nem nagyon díjaztam édesapám következetességét, keménységét, de felnőttként már hálás vagyok érte” – emlékszik vissza a Pro-Box edzője és társtulajdonosa pályafutása kezdetére, aki ekkor tanulta meg, a később hasznossá vált kitűnő védekezést és laza bunyót. – „Apám rengetegszer gyakoroltatott kezdőkkel, vigyáznom kellett rájuk, csak védekeztem, s óvatosan üthettem vissza. Nagyon jó iskola volt, de sok hasznát vettem azoknak az edzéseknek is, amikor szórakozásból Alit és Listont utánoztuk a ringben.”

A stílustanulmány sikeres volt, a „kis” Füzesy hat felnőtt magyar bajnoki aranyat, Eb-ezüstöt, vb-bronzot és egy olimpiai 5. helyezést is begyűjtött, s talán, ha kicsivel több szerencséje van, a medálok fényesebbek is lehettek volna. „Az Eb-döntőben a német Maskétól úgy kaptam ki, hogy ütést alig kaptam, az olimpián a pakisztáni ellen 3-2-re vesztettem egy olyan meccsen, ahol simán nyertem” – nosztalgiázik az egykori bajnok, de ’91-től kezdődő profi pályafutásának egyik legemlékezetesebb derbijét sem hagyja ki a visszaemlékezésből. – „Az első mérkőzésemet Berlinben vívtam, ahová ellenfélként hívtak az interkontinentális mérkőzésre készülő egykori junior Európa-bajnok, orosz Andrej Rudenko ellen. Sérülten érkeztem, azzal a tudattal, hogy nem is fogok bokszolni, így nyugodtan méregettem az oroszt, aki nem tudta mire vélni viselkedésemet. Ám a doki egészségesnek minősített, kaptam egy kölcsönszerelést, s hat menetben megvertem a favoritot. Bemutattam egy-két gyerekkorban tanult Ali-sasszét, amit a közönség nagy ovációval fogadott, ám Rudenko menedzsmentje már annál kevésbé értékelte győzelmemet. A profibokszban nem illik beleköpni a győztesnek szánt levesbe, fél évig nem is hívtak sehová. Ezután vívtam még pár meccset, de a profi élet inkább pénzkereset volt az éjszakai portás meló mellett.”
Tíz évvel ezelőtt Füzesy Zoltán úgy gondolta, az edzői pályán is szerencsét próbál, bár édesapja igyekezett lebeszélni, de a később Gálfi „Gatto” Andrást és Szilágyi Dianát is trenírozó mester belevágott a kalandba. „Büszke vagyok, hogy az apámtól átvett alapokra építhetek, de sok dologban másként gondolkodom a pályáról. Az ökölvívás egy összetett egész, ami rengeteg dolog mértani metszéspontján helyezkedik el, egyik irányba sem lehet túlzottan elmozdulni, mert akkor felborul az egyensúly. Edzőként higgadtságra van szükség, a ringsarokban át kell látni a problémákat, nem szabad kapkodni. Felnőttként kezelem a bunyósaimat, ha valaki bajnok akar lenni, az nógatás nélkül is megcsinálja a munkát. Maximalista vagyok a versenyzőimmel, a győzelem után persze megdicsérem őket, de azt is elmondom, mit kellett volna jobban csinálniuk. A boksz által akarok embereket nevelni!” – fogalmazza meg hitvallását Woody Allen rajongója, aki nem csak profikkal, de néhány amatőrrel is foglalkozik. – „Profikat nevelek, de már amatőrben úgy készítem fel a versenyzőimet, hogy később sikeres hivatásos ökölvívók lehessenek. Technikájukat és mentalitásukat a profikhoz mérem, az amatőr tanulóállomás számukra, de nevezhetjük a bunyó általános iskolájának is.”

A Szalai Ferenccel és az Amerikából hazatért Aradi Vendellel - aki a tengerentúli edzésmódszereket is magával hozta - kiegészített Füzesy-team jelenlegi legismertebb bunyósai Popovics Tamás és Miló Viktória. „Tommal nyolc éve dolgozunk együtt, de még mindig rengeteg munka vár ránk. Fontos, hogy jobban bízzon bennem, gondolkodás nélkül el kell fogadnia a tanácsaimat. Miló Viki felkészítése kihívás elé állított, még alakítani kell a stílusán, sok dolgot másként képzelek el, mint eddigi edzője. A későbbiekben nagyon sokat várok Rózsa Gabriellától - aki akár majd Viki helyébe léphet -, és a szintén nagyon tehetséges Portéka Tibortól, őt elhivatottsága, sportág iránti alázata még messzire juttathatja.”
Néhány hónapja Füzesy Zoltán már nem csak trénerként, de a Pro-Box Promotion társtulajdonosaként is tevékenykedik, úgy vélte, profi pályafutása, valamint a Box-Vienna-nál szerzett edzői tapasztalatait tudná hasznosítani. „Félix nagyot alkotott, felvette a versenyt a nyugatiakkal. Próbáltam rávenni, hogy maradjon és csináljuk más alapokon, de hajthatatlan volt. Évek óta tervezem egy profi istálló létrehozását, a Felix-Promotion megszűnésétől függetlenül úgy véltem, most jött el az ideje, hogy lépjek. Ehhez kerestem társakat, hiszen egyedül nem tudtam volna megvalósítani az elképzeléseimet. Üzlettársaimmal és barátaimmal, Dallos Zsolttal, Kocsis Györggyel és Cséffalvay Péterrel belevágtunk a vállalkozásba, de Félix néhány egykori munkatársát is átvettük.”

A Pro-Box azóta már túl van debütáló gáláján, bár döcögve indult a pápai bemutatkozás, a végén az istálló mégis - elsősorban Kovács Attilának és a Popovics-Papp meccsnek köszönhetően - elismerést vívott ki a szurkolók körében. Füzesy Zoltán nem osztja azokat a véleményeket, miszerint nincsenek lehetőségek a hazai professzionális ökölvívásban: „A Pro-Boxot azért kezdtük el, mert a legmagasabb csúcsra akarunk feljutni. Ha nem hinnénk a sikerben, bele sem vágtunk volna. Hiszek benne, hogy egy magyar versenyzőt is el lehet juttatni komoly címmeccsig. Az üzleti rész nem az én feladatom, ezt a társaimra bízom, én kizárólag csak a szakmával foglalkozom, ott akarok színvonalat nyújtani. A magyar ökölvívás tele van tehetségesebbnél tehetségesebb srácokkal, elég csak Bacskai Balázs, Szili István vagy a már említett Portéka Tibor nevét említenem, akik később profiként is sikeresek lehetnek.”

Amikor az álmairól kérdezem ifj. Füzesyt, az edző hű marad maximalizmusához. „Versenyzőként nap, mint nap úgy feküdtem le, hogy olimpiai aranyérmes és profi világbajnok leszek, ezért igyekeztem mindent megtenni, de nekem sajnos nem jött össze. Edzőként is próbálom mindenkiből kihozni a legjobbat, s meggyőződésem, hogy minden edző életében jön egy-két olyan tehetség, akit akár a csillagokig is eljuttathat.”

Balogh Zoltán