www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

A DVSC vezetőedzőjének álma egy olimpiai érem

A+A-
2008. júl. 29., kedd, 17:19573 olvasás - 1 komment


A DVSC vezetőedzőjének álma egy olimpiai érem

A DVSC vezetőedzője, Deél István az elmúlt hetet az olimpiára készülő Kalucza Norbert mellett töltötte – a mester testközelből figyelte a tatai táborban tanítványa munkáját. Az olimpiára készülő bunyósokra szerdán és csütörtökön még vár egy-egy sparring, ezekre a gyakorlásokra Deél István szintén elkíséri Tatára a debreceni indulót. Az olimpiai csapat egy részétől, köztük az ökölvívóktól is, hivatalos ceremónia keretében szombaton köszönnek el a SYMA csarnokban, aztán irány a pekingi játékok.


„Jól éreztem magam Tatán, persze, a család hiányzott, de ha egy edzőnek az olimpiára készül versenyzője, akkor az minden körülmények között elsőbbséget élvez!” – beszélt Deél István. „Norbi edzésmunkájában a hét elején még észrevettem a fáradtság jeleit, látszott rajta, hogy korábban kisebb megfázáson esett át. A hét végére már szépen belejött, egyre jobb formába lendült, friss volt, pattogós, tetszett a melója. Ekkor már azt a teljesítményt nyújtotta, amit joggal várok el tőle, tetszett, ahogy Bedák "Pimpával" kesztyűztek.”

Deél és KaluczaKalucza Norbertről szinte azt beszélik, hogy a „holnapot is megenné”, így nála mindig fontos kérdés, hogyan áll a súlyhozással.

„Örömmel jelenthetem, Norbi súlya is egyre jobb, edzés után 52, 6 kiló volt, azaz csak valamivel több, mint másfél kiló plusszal fejezte be a tréninget. Próbál odafigyelni a súlyára, de nála nagyon nehéz a fogyasztás, hiszen izomból kell leadnia a felesleget. Nagyon komolyan veszi az edzésmunkát is, én és Szabó Sándor klubelnök is elbeszélgettünk vele. Norbi szorgalmával soha nem volt baj, tisztában van vele, hogy élete nagy lehetősége előtt áll, s ha jól szerepel Pekingben, megalapozhatja karrierjét.”

A DVSC Ökölvívó Kft 51 kg-os kiválóságáról köztudott, hogy ha jó formában van, saját súlyában mindenkit megverhet. De mit is vár mestere egyik legkedvesebb tanítványától?

„Hogy mit várok tanítványomtól az olimpián? Minden edző álma, hogy olimpiai érmes versenyzőt neveljen fel. Ez alól én sem vagyok kivétel, de akkor is nagyon boldog lennék, ha Norbi "csak" pontszerező helyen végezne” – nyilatkozta portálunknak Deél István.
Értékelje cikkünket: (Eddig 3 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 1 hozzászólás érkezett )
1 Öreg [2008-07-29 18:44:56]
Szépen mondtad Pista, remélem az álmod teljesűl.

Hány WBO-bajnokunk lesz?
2 - Erdei és Balzsay is nyer
1 - csak Erdei jár sikerrel
1 - Balzsay győz, Erdei kikap
0 - mindketten kikapnak
Ez egy hülye szavazás
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika