

EM:- Eleinte nagyon zavart, és elgondolkoztam, hogy mit tegyek ellene. Aztán rájöttem, hogy ennek az embernek az a lételeme, ha valakit kipécéz, jól besározza, és mivel hanggal jobban bírja, amihez az újságját is felhasználja úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha én állok félre és nem reagálok a megnyilvánulásaira.
Mivel ismerem magam és nem tudom megállni, hogy ne szóljak ezért első lépéskén a startlapon töröltem a kedvencekből, az újságosnál lemondtam, hogy tegyen nekem félre lapot és töröltem a számát a telefonomból. Azt szoktuk mondani, hogy ő és a hozzá hasonlók már régen nem lesznek, amikor mi még mindig a boksszal foglalkozunk.
FJ:- Kérem, röviden foglalja össze kötődését a sportágunkhoz!
EM:- Mivel jó bokszoló nagyon sok volt az én időmben és én nem szerettem volna a középszerű öklözők táborát népesíteni, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok jó vezető lenni. Ehhez segítséget nyújtottak olyan elődök, akikre hálával és csodálattal emlékezem vissza, akiktől emberséget, odaadást a boksz szeretetét tanultam - néhány nevet a teljesség igénye nélkül Demeter Zoli bácsi Szántó Csöpi bácsi Kutnyák Géza, Puchler Lajos, Szakács Béla és még sorolhatnám a teljesség igénye nélkül.
FJ:- Mióta irányítja, szervezi sportágunk életét az Önök területén?
1976-ban parancsra a nagy múltú ZALKA HSE szakosztályvezetője lettem. Nagyon szép időszak volt nem kellet a pénzzel törődni, volt mindig szállás, busz vagy autó a versenyekre, különböző éttermekben ehettek az ökölvívók, nem kellett foglalkozni csak az ökölvívással, illetve az ökölvívók kiválasztásával, bevonultatásával. Tartott egészen a ZALKA megszűnéséig.
Közben ökölvívó bíró vizsgát tettem, még abban az időben, amikor a III. és II. osztályú minősítést a megye adta és az I osztályú minősítést a megyei szövetség javaslatára a MÖSZ. Az, aki a zsűri munkát nem ismerte, jobb, ha nem is akart nemzetközi szintű ökölvívó bíró lenni.
Ma a bírók 80 %- a képtelen önálló zsűri munkára. Úgy gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló médiaguruk mindent megtesznek azért, hogy a bírókat lejárassák. Érdekes azok a versenyzők, akik végig verték fél vagy egész Európát azok mindig tisztelték és a mai napig is tisztelik a bírókat. Lehet, hogy nem a bíráskodással kellene ennyit foglalkozni, hanem az ökölvívással, de sajnos ezt mi bírók nem tudjuk megváltoztatni csak enyhíteni. A bíró a szorító tartozéka, és ha egy tartozék elhasználódik, le kell cserélni, de lassan nem lesz csere lehetőség, mert mindenki igényének nem lehet megfelelni. A külföldi (orosz, ukrán, azeri, török, kubai, stb.) versenyzőket nem a bírók érdeklik, hanem teszik dolgukat - győznek. Persze nem is a kiemelésekkel megy el a sorsolási idő fele, hogy például XY beírta a nevét a magyar boksztörténelembe, mert iskolás EB-n III. lett, két évig nem bokszolt, utána visszajött majd megsértődött megint nem jött. Közben már felnőtt lett, itt a magyar bajnokság ki kell emelni! Azok voltak az igazi idők, amikor meg kellett egész évben küzdeni azért, hogy egy versenyző az OB-ra kerüljön. Most egy elsőbálos gyereket ha kiütnek azt mondják a bíró nem figyelt, ha lepontozzák akkor a bíró elvette a mérkőzést.
F.J.:- Hogyan alakult meg a GYAK, voltak e nagyobb nehézségek a kezdetekkor?
1994-ben egy felkérésre megalakítottuk a GYAK ökölvívó szakosztályt. SEMMINK nem volt, az első évi költségvetésünk 25.000 Ft. volt (egy zsák 12.000.- egy pár bokszkesztyű 7.000.-), a következő években volt olyan évünk, hogy semmi támogatást nem kaptunk, de akkor is miden évben szállítottuk az eredményeket. Később a marketing munkánk meghozta eredményét, és a helyi média segítségével, hangsúlyozom segítségével (!), anyagilag is megerősödtünk. ellentétben sok-sok egyesülettel, szakosztállyal minden évben rendezünk kisebb nagyobb versenyeket. Szeretnek, hozzák járni a bokszcsapatok minden ellenkező híresztelés ellenében. Aki nem azt mi sem szívesen látjuk.
Több oldalon keresztül tudnám még fokozni a hangulatot, de nem célom. Az biztos, hogy a következő generációval, megkezdődik az amatőr ökölvívás nagyon gyors hanyatlása.
Nos, ennyi a riportom, megjegyzem, nagyon szeretném, ha EM jövendölése, nostradamusi vénája a következő generációra, nem lenne olyan mély, szakmai tapasztalatokkal megalapozott, mint bírói szerepe, mellyel ökölvívásunk egyetemes érdekeit képviseli, eltökélt, határozott magabiztossággal.
Riportomból talán kiviláglik, a médiáról nem mondunk le, számítunk továbbra is építő, felemelő hangulatjavító hírközlésekre, s ehhez messzemenően megadjuk feltett kérdéseikre válaszainkat is!
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek