„Majdnem leugrottam a műtőasztalról, mert az orvos, zoknin keresztül akarta bokámba szúrni az érzéstelenítőt! Amikor mondtam neki, hogy a zokni még a lábamon van, elnevette magát, és mondta, ne haragudjak, de kicsit többet ivott a kelleténél, és nem tudja befejezni a műtétet, jöjjek vissza holnap.”
„Hihetetlen! Akkor nem vették ki a lemezt?”
A fenti telefonbeszélgetés ma délután zajlott Béres Zoli és Petrányi Zoli között. Természetesen, Csepi csak megviccelte sporttársát, hisz a műtét remekül sikerült, a lemezt sikeresen eltávolították (és mindenki józan volt). A műtőorvos elmondása alapján két hét múlva ismét edzésbe állhat.
- A tervek alapján, február 23-án címmérkőzést bokszolsz Rigában. Nem félsz, hogy kevés lesz a felkészülési idő.
- Szerencsém van, hisz áttették március 10-re a mérkőzés időpontját, tehát ha két hét múlva valóban maximális erővel nekiállhatok az edzéseknek, akkor a felkészülésen nem fog múlni.
- Mikor lesz publikus az ellenfél kiléte, és hogy milyen címért folyik majd a mérkőzés?
- Edgar Kalnars az ellenfelem, és a Lett Nemzetközi Bajnoki cím lesz a tét. Megmondom őszintén, meglepődtem, hogy ismét egy idegen ország Bajnoki övéért szállok ringbe, de ha így akarják, legyen így. Megpróbálom.
- Mit tudsz az ellenfélről?
- November 28-án Béres Zoli 8 menetben kapott ki ellene pontozással. Sajnos nem láttam a mérkőzést, mert aznap bokszoltam Stuttgartban, Dieter Roth ellen. Gyugyóbácsi viszont ott volt Zolival Berlinben, majd ő segít kidolgozni a taktikát.