www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Bacskai Imre sok sikert kíván Harcsa Norbertnek

A+A-
2008. már. 26., szerda, 09:481591 olvasás - 36 komment


Bacskai Imre sok sikert kíván Harcsa Norbertnek

A monokli.com-on megjelent, Harcsa Norbertről szóló írásunkban az ökölvívó kijelentette, azért távozott nevelőegyesületéből, a Vasasból, mert úgy érezte, ha marad 69 kilogrammban, a Bacskai Imre veztetőedző fiával, Bacskai Balázzsal való versenyfutásban hátrányba kerül. Portálunk természetesen lehetőséget adott a versenyzőként Eb-ezüstérmet szerzett trénernek, hogy ő is elmondhassa álláspontját.


bacskai_imre.jpg

- Nem értettem Norbi döntését, amiért elhagyta a Vasast. Több klubban is kialakult már olyan helyzet, amikor két jó képességű ökölvívó rivalizál egy súlycsoportban. Általában ez mindkettőjüket előre viszi, s korrekt körülmények között eldől, ki a jobb. Van úgy, hogy egyszer az egyik nyer, van, hogy a másik. Egyébként Norbira bíztam, marad-e 69 kilogrammban, vagy eggyel fentebb megy, nem köteleztem semmire. Ha odafigyelne a súlyára, helyesen táplálkozna, minden gond nélkül maradhatna régi súlycsoportjában. De az meg pláne nem világos előttem, ha egyszer eldöntötte, felmegy 75 kilóba, akkor miért ment el a Vasasból? Soha fel sem merült bennem, hogy kettőjük versenyfutásánál a fiamat bármilyen előnyben részesítsem. Aki ismer, tudja, nálam csak a munka számít. A fiammal egyébként is még szigorúbb vagyok, mint a többi versenyzőmmel, neki még annyit sem engedek meg, mint másoknak. Emiatt néha vannak is kettőnk között konfliktusok. De ha már Harcsa Norbi meghozta azt a döntést, hogy távozik a klubtól, nincs más dolgom, mint sok sikert kívánni a pályafutásához. Nagyon tehetséges ökölvívónak tartom, büszke vagyok rá, hogy két felnőtt bajnoki címet és junior Eb-ezüstöt nyert a Vasasnál – nyilatkozta Bacskai Imre a Vasas vezetőedzője.
Értékelje cikkünket: (Eddig 8 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 36 hozzászólás érkezett )
36 king [2008-03-28 21:32:11]
Bacskai észre se vette amikor elszólta magát.Szó szerint ezt mondta:Harcsa olyan tehetség ha fejben rendbe van bárhol,bárkit megver.A bárkiben benne van a fia is.Ebben igaza volt Balázst elkalapálná rendesen.Balázs eredményei nagyon jók utánpótlás szinten,de ilyen boxolókkal dunát lehet rekeszteni,aztán felnőttbe a nagy semmi.Kátéval sem bírt pedig támogatták rendesen.Az apukának egyből felborult a híres igazságérzete.Norbinak is van annyi eredménye mint,Balázsnak,pl az angol -magyaron csak Káté,és ő nyert akkor a seggét is kinyalták,akik most szapulják.tothpeter54 csak nem eltalált,amit a korrupt,összefonódott elit bandáról írtam?
35 harcsa [2008-03-28 14:45:55]
Nem akarunk mi már semmit.Az előbb irtad nem figyel már ránk senki.Lejárattuk magunkat.Én ezt vállalom ha igy van.A gyerekünkért tettük mert az ő háta mögött nem állnak olyan befolyásos emberek mint te.Egyébként elmondanám Norbi8 éve boxol ezalatt az idő alatt 3 szor beszéltem az elnökkel karcsi bácsival és bacskaival kb 5 ször.Akkor nem értem miért járattuk le magunkat.Az hogy a kutyát nem érdekli a véleményünk ugylátom nem teljesen igaz mert elég szép számmal elovasták.Hála Istennek többségben vannak akik megértik a problémánkat és tudják miről beszélünk.
Ha benne vagy az ökölvivába akkor szerinzem te is csak te bacskaival szimpatizálsz és azért nem látod be.nincs ezzel baj. csak a gyerekemröl ne ird azt hogy mocskolodik mert megmondja az igazat.Azért nemzetközi szinten is voltak eredményei de már belefáradtam a magyarázkodásba.Mivel bennfektes vagy tudnod kell Pescara előtt elvolt döntve ha nem sikerül Athénba már nem mehet.
34 nagyjozef [2008-03-28 13:22:49]
Pescara ,előtt volt a Bizalom Kupa. Miért neki kellett volna bizonyitani ? Mert nem biztak benne vazetők,és nem tartják nyerő embernek nemzetközi szinten. Itt rájuk cáfolhatott volna. A te fiad jo bunyos . adjon a kétkedőknek csattanos választ. Vagy te nem értesz valamit , vagy a téged vezet meg a szövetség. Én azért sokadszorra is megbeszélném az elnök urral , ha biztos lennék a dolgomban.
33 harcsa [2008-03-28 13:16:12]
Na sziaztok Norbi vagyok Tatáról.Látom megint felkavartam az állóvizet mint Chicagoban.Kedves nagyjozef szeretnék reagálni az eddig elhangzottakra.ÉN ottvoltam mind a2 helyen de magát nem láttam,de mind1 gondolom elvoltam foglava a BMWmel.Először is én nem mocskolódtam nem én jelentkeztem hogy csináljanak velem riportot.Abocskain azért nem indultam mert minusz 6 fokban tüszös mandulagyulladással az edzőm kiküldött futni.Azt is szeretném elmondani hogy chicagoban voltak kinn olyan srácok akik üres zsebbel nézelődtek a michigan street-n.Ha ön akkora szponzor nekik mért nem adott egy kis költőpénzt.Ők nem olyan öntelt mocskolodó gyerekek mint én megérdemelték volna.Ha meg az Olimpiát le.....nám akkor a tavalyi évemet nem a festői Tatai edzőtáborban töltöttem volna.Hanem találtam volna érdekesebb elfoglaltságot is mint például a gonosz családom a barátnőm és a barátaim.Köszönöm hogy reagálhattam BÉKE.
32 harcsa [2008-03-28 12:19:11]
Pescara február 24től március2 ig volt. most néztem a versenynaptárt azóta nem volt Bizalom kupa.
31 nagyjozef [2008-03-28 12:04:06]
igen ,ott voltam ,sőt tovább megyek , a Vébén is ,de azt hiszem nem érdekli az önök véleménye a kutyát sem,hisz mindenhol lejáratták már magukat,a vasaban ,a möszben, a kapitánynál. Valakit leszemetezni azért kicsit durva még egy elfogult szülőtől is. A bizalom kupán néhány hete a kissebbik fia is indult , rossz a memoriája? A fia ott bemutathatta volna , hogy jobb , vagy sem., Sponzorként nézve e,gy fillért sem forditanék olyan sportágra , ahol egy szülő ilyen okos ,de szerencsére tisztelt asszonyom ön ,vagy önök egy rossz kivétel.
30 harcsa [2008-03-28 11:56:03]
Mégvalami jozefkám. Ugondolom 69kgban nem az én gyerekemnek kellett volna bizonyitani.ŐMÁR 3éve ebben a sulycsoportban boxol.Tegyük ugy fel akérdést Bendzsi miért nem inult az OBn 69be? Az a válogató vagy a Bizalom kupa?
29 harcsa [2008-03-28 11:36:12]
A pescarai viselkedéshez vissza térve ott volt az edzője és ha ő nem megfelelőnek látta volna biztos h rászolt volna és tájékoztatott volna minket!!!!! csumiiiiiiiiiiiiiiii
28 harcsa [2008-03-28 11:34:06]
A Bocskain lázas beteg volt és erről orvosi igazolást tudok neked mutatni!A bizalom kupára nem emlékszem de most várom hogy hívjon hogy meg tudjam kérdezni!ezt a forumot nem én nyitottam,hanem mások!Te ott voltál Pescara-ba hogy ilyen jol informált vagy?Én nem mondtam hogy a Bacskai meg a fia szemét,de ha nagyon kiváncsi vagy rá az öreg Bacskairól ez a véleményem!!!!!!!Tönkre tette a gyerekemet és hiába akarod megmagyarázni ezígy van!Tisztában vagyok ezzel a sportággal,mert sajnos benne vagyok 8 éve és azzal s tisztába vagyok,hogy nem mindig a jobbiknak emelik fela kezét!!A kis Bacskai érdemeit nem vitatom lehet,hogy rosszul látom szerintem a fiam meg verné!Üdvözölleg drága nagyjozef Harcsáné Pongó Júlia
27 nagyjozef [2008-03-28 10:52:57]
Szerinted akkor mindenki más jo ember , csak a Bacskai és a fia a szemét csalo , az érdemtelen ?, és csak azért vannak ott ahol , mert a Bacskai és fia, ?. Ez kökemény férfias sport ha esetleg nemtudnád , ez nem disco verekedés ,ahol jol elverik a nagyarcuakat a kidobok. A pescarai viselkedését azért eltudná neked mondani néhány ember.pl minden vezető. miért nem nyitsz arrol egy forumot. Mi van a Bocskaival és a Bizalom kupával ,ott eldőlhetett volna. a 69 kilo sorsa,mint néhányan kérdezik.
26 harcsa [2008-03-28 09:49:11]
szabo istvannn..Nem tudom miről beszélsz. Aki ismeri a gyerekemet tudja hogy nem ilyen .Egyébként az aapja is ott volt és ő sem hallotta.sosem kérkedik azzal hogy ő BMWvel jár.Lehet hogy ez neked csipi a szemedet?Azén szemembe király mert ki birja azt a sok szemétséget ami vele történik és most is a táborba van mert ez az élete.Az hogy lépten nyomon elcsalják a meccseit az nem számit.Törökországba az apja szemeláttára kicserélték az ellenfelét az sem baj.A gruzt az első menetben megverte és ő vezetett5 ponttal másoknál ez zavaró tényező nála nem számit.Sorolja még ? Minek.tothpeter54 nem kell aggodni ő nem akarja elvenni senkitől a helyet nem is tudná ő mindig megharcolt a helyéért. Soha senki nem állt a háta mögött.azt meg hogy kettétöri Bacskit ha figyelmesen olvastál volna láttad volna hogx nem ő mondta te nagyokos
25 tothpeter54 [2008-03-27 22:31:59]
King A STILUS ::: MAGA AZ EMBER!!
24 tothpeter54 [2008-03-27 22:04:05]
Hogy hogy nem boxolhatnak ? Kissé meglepő és furcsa a Harcsa család véleménye. Az olympia egy sportolo életében a legnagyobb dolog , . ,ott volt a Bocskai emléverseny tudták fontos válogato , indult a Bacskai is de ő nem indult ,beteget jelentett A Káté betegen is bemért , csak az orvos nem engedte, aztán kb 3 hete volt Zugloban a Bizalom kupa .a Bacskai indult 69 kg ban , a Harcsa ott is megmutathatta volna , hogy "kettétöri "de ott sem indult. Most a Szili Pistaval is kiszurjanak ?? hát akkor most mi is van ?
23 leonidasz [2008-03-27 21:20:41]
Balzsay kapitány véleményét én is és szerintem még rengetegen szivesen olvasnánánk.
22 Gombor Béla [2008-03-27 21:17:33]
Tényleg nem lenne rossz Balzsai urat meg kérdezni.ha a monokli meg tenné meg köszönnénk.
21 szabo istvannnn [2008-03-27 21:09:28]
Egy kis objektivitás is kellene már ebbe a majdnem egyhangu megmondoba. A Harcsa ugy kapott bizalmat ujra ,hogy a VB-n leszerepelt és az egész csapatot lejáratta .Csötönyi Sándort idéztem.Most nem volt sulyba az induláskor.Megnyert egy hihetetlenül gyenge albán elleni csatát . aztán vége. A meccs után fülem hallatára közölte , mindenki tehet neki egy szivességet ,az oimpia le van ..... ugyis ő a király ,BMW vel jár .. Erről ennyit. ? A Balzsay kapitányt is megkérdezhetnék erről.
20 Gombor Béla [2008-03-27 16:09:53]
Fejátöl büzlik a hal.Sajnos a szövetségben nézzétek meg kik ülnek és miota nem engedik be a fiatalokat esetleg csak azokat akik mélyen be nyalnak.Eszt nem Bacskaira értettem mert nagyott csalodnék benne ha ö is be ált volna asorba.Nagyon sajnálom Norbit hogy még aszt sem engedik hogy Bendzsivel össze üssenek a táborba.2012 Norbi ha addig nem veszik el a kedved.
19 farkas bela [2008-03-27 13:16:38]
hajra norbi!!!!!!!!!!!
18 king [2008-03-27 12:30:56]
Csak dícséret illeti a Harcsa családot amiért,kimeri borítani a bilit.Ebben az országban tendenciává vált a hallgatás,a sunnyogás,gyáván hallgatni,mert abból baj nem lehet.Igenis ki kell mondani a magyar boxban is egy korrupt szűk elit réteg szája íze szerint történik minden.Láttam nem egy meccset amikor szétvert embert kihirdettek győztesnek,mert jobban csengett a neve és a hatalmasoknak a pillanatnyi érdeke ezt kívánta.Később ugyanezt az embert megverették,mert addigra az lett az érdek.Bárkit félre állítanak ha kiesik a kosárból,ha meg szólni mer és neki megy a hatalomnak "gondoskodnak a sorsáról.Rengeteg az érdek ember aki csak a saját pecsenyéjét sütögeti,és lelkiismeretfurdalás nélkül átlép embereken tönkretéve ezzel életeket.Egy valamivel legyen tisztában mindenki egykori kíváló boxoló nem egyenlő kíváló emberrel,és nem egyenlő jó pedagógiai képességekkel rendelkező edzővel.Ha ez így lenne sokan nem dolgozhatnának a szakágban.Remélem magára ismer az a kedves edző akiről beszélek.Harcsa Norbi mindig is mostohának számított Bacskainál,ha rossz lenne le se szarná edzegessen,de mivel jó így erős konkurencia Balázsnak.Félre kellett állítani.Így szól a teljes igazság.
17 harcsa [2008-03-27 09:10:17]
Norbi anyukája vagyok.Nagyon köszönjük a megértő hozzászolásokat.azért ahogy itt olvasgatok látom hogy jól beleláttok abba ami itt történik.Bacskaival és Szilivel kapcsolatban is.Amiket leirtok ezek min igazak.Eddig ugy gondoltam tulságosan elfogultak vagyunk Norbival szemben.De ezek a hozzászólások megerősitettek abban hogy jól látjuk nincs itt szükség jó boxolóra csak jó háttérre.Higgyétek el megpróbátunk mindent.Norbit kesztyűnél Balázs közelébe sem engedik.A sorrend réges rég eldőlt.Norbi Magyar Bajnokként csak a második lehet.Várjuk a csodát mert itt már csak az segithet.
16 Gombor Béla [2008-03-27 08:46:09]
balogferenc nem vagyok kötekedös de tettél vesszöt öcsibá neve után tényleg nem kötekedni akarok.
15 Gombor Béla [2008-03-27 07:04:16]
Szili Pista nagyo joban van Balzsai kapitányal öt csak akkor tudják ki golyozni ha meg verik .De még egyszer irom bizom Balzsai mester elfogulatlanságában de viszont ahogy te irtad a Mösz ben egyáltalán nem.
14 balogferencc [2008-03-26 22:55:59]
Gombor Bélának , válasz , tudom ,hogy a Balzsay A kapitány csak a Szánto Öcsi neve után nem tettem vesszőt hogy értelemszerü legyen. Azért jo lenne tudni ténleg ki dönti el a kvalifikáciora utazást? milyen állapotban vannak a versenyzők , mennyi a sulyuk és ha a Harcsa jobb a Bacskainál beszéljenek a Csötönyivel és a szövetséggel, ha annyival jobb versenyző kiharcolhatja a jogot 69 kiloban , mert így félő ,hogy a Szili Pistát golyozzák ki.,aki mögött nincs egy öcsi bácsi.
13 king [2008-03-26 21:34:21]
Kár hogy egyes "sportemberek"akiknek hatalmában áll,megpróbálják tönkre tenni fiatal tehetséges sportolók álmait.Sajnos nem ez az első és biztos nem is az utólsó eset.Sokan kilátástalannak látják a helyzetüket,és feladják.ki tudja hány magyar éremtől fosztották meg az országot,ezek a kedves "szakemberek".Hála Istennek Norbi nem adja fel,és csattanós választ fog adni Bacskainak,hisz fiatal még övé a jövő.Tehetsége alapján évekig ő lehet a magyar ökölvívás ragyogó csillaga.Úgy legyen
12 Gombor Béla [2008-03-26 21:31:59]
balogferenc nem Szánto öcsi bá a kapitány már rég ota hanem Balzsai Károly bocs a helyesbitésér
11 farkas bela [2008-03-26 19:53:54]
ehhez nem kell diploma galsa csak lehet hogy neked kell de masnak eleg a jozan paraszti esz
10 farkas bela [2008-03-26 19:52:37]
ok nagy matematikus:a 64kg 4 kg-mal kozelebb all a 75-hoz mint a 91kg szoval nem tudom hogy mi a problema?!
9 balogferencc [2008-03-26 19:00:57]
Tul vagyunk két válogato versnyen , fantasztikus siker az olimpiai kvalifikácio. Hátra van még Athen . ujabb lehetőségekkel. Jo szakemberek irányiták a csapatot , akik tudják mekkora felelősséggel jár a döntésük. A versenyzők keretedzői pontosan ismerik versenyzőiket. Kérdem én , mégis kigondolja azt hogy Bacskai edző több beleszolási joggal rendelkezik , mint a kapitány Szánto Öcsi , vagy a szövetségben Dr Csötönyi Sándor. ? Mégis ki és mi alapján döntik el az indulást , ha a kis Bacskai rosszabb a Harcsánál, miért ő kapna esélyt , ha jobb kapja meg.A Harcsa miért váltott sulycsoportot ? miért nem él a lehetőséggel hogy a még most sulyt váltott ellenfelét legyőzze,? Ne ellenség legyen ez a két fiu ,hanem sporttárs , haver,és ne ugrasszák őket egymásnak.
8 king [2008-03-26 15:52:36]
Galsa keni vágja a boxot mindenütt ott van és mindent tud gratulálok.Az meg viszi a pálmát,hogy súlyban közelebb állt Darmoshoz mint Bacskaihoz,ekorra hülyeség még tőled is sok.Bacskai nem is nyilatkozhatott mást,kébzeljétek ha bevallja ország világ előtt igen haza vágtam a Harcsát.Így meg ő az úriember.Galsa alapítsd meg a Bacskay fan clubot,még híveid is lesznek.Egyébként Bacskay Imi olyan fain ember,hogy kiment a juniorokkal Tallinba,és a mérkőzés vezető szólitotta Harcsát a ringbe,a fejvédőt úgy kelett futva másnak ráadni,mert Imink éppen nem ért rá.Több szemtanú állítja.Bocs
7 Gombor Béla [2008-03-26 15:34:38]
Nekem is van olyan szerencsém hogy a fiamat edzhetem katasztrofa számomra nem lehet elfogultság nélkül csinálni ez biztos.Én versenyen fel sem tudok menni vele a sarokba de nem vagyunk egyformák.Mint már irtam én Bacskai imrét nagyon tisztelem és becsülöm.De viszont a Harcsa testvérek nagyon tehetséges ökölvivok ugy hogy ök tudják hogy mi volt.
6 harcsa [2008-03-26 15:28:22]
Miről beszélsz?Darmoshoz közelebb?Hol élsz te?

5 galsa [2008-03-26 15:07:21]
Korrekt körülmények , igen mert talán a Harcsa közelebb volt sulyban a Darmoshoz , mint Bacskaihoz . A Bacskai nem akart kesztyüzni a Norbival ?
4 harcsa [2008-03-26 10:42:33]
Korrekt körülmények....Tatán nem is kesztyűztek és a gyerekem ugy ment ki pascarába hogy tudta ha nem sikerül neki Athénba már nem indulhat.Ezek után miről beszélünk?
3 Debreczeni Gábor [2008-03-26 10:40:14]
Szerintem is igaza van Bacskainak ,ha valaki akar akkor hadd menjen. Előbb utóbb Norbinak már majd a saját öccsével kell rivalizálnia ami még pikánsabb a Bendzsi vs Harcsa párharcnál. Az ifjabbik Harcsa "Zoli" a legjobb tudomásom szerint még veretlen és már szinte senki sem akar kiállni ellene. Több ismerősöm szerint is akik jobban járatosak az amatőr bunyóban többre viheti majd mint Norbi. Persze az lenne az igazi ,ha mindketten szállítanák a jobbnál jobb eredményeket. Sokak szerint ők ketten lehetnek a jövő Erdei Zsoltijai.
2 Simonka [2008-03-26 10:30:32]
De mi döntött volna a két ökölvívó között? A jobb szermunka, vagy az egymás elleni sparring? :) Vagy az, hogy Bacskai milyen jól bokszol Varga Miki ellen, míg Harcsa Darmos ellen szenved?
1 hajdu [2008-03-26 10:22:04]
Bacskai Imre igazi úriember, nem köpköd, nem dobál sarat!

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika