
A 29 esztendős ukrán ökölvívó, ellenfeléhez hasonlóan, feláldozta az ünnepeket a felkészülés oltárán, de ezt az érintett egyáltalán nem bánja. „Igen, az idén elmaradt az ünneplés, de a január 10-ei világbajnoki mérkőzés annyira fontos, hogy másra egyébként sem tudtam gondolni. Szilveszterkor is elmaradt a szokásos koccintás” – beszélt az egyébként nem kifejezetten edzésbajnok-hírében álló bunyós.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a szakértők és a szurkolók, de maga Barashian is meglepődött azon, hogy a tavalyi vesztes WBA-bajnoki küzdelme után azonnal lehetőséget kapott
Erdei Zsolt ellen. „Meglepődtem, hogy felajánlották az Erdei elleni meccset, ami nagyon kockázatos kihívás, de vállaltam. Végülis, minden bokszoló célja, így nekem is, hogy világbajnok legyen. A november 22-i mérkőzésem elmaradt, úgyhogy boldog voltam, hogy ilyen lehetőség hullott az ölembe. Ajándéknak tartom ezt a világbajnoki címmérkőzést, a sors ajándékának.”
Mint ismert, Barashian tavaly júliusban, Argentínában, a betöltetlen WBA bajnoki címért lépett ringbe, de Hugo Hernan Garay ellen egyhangú pontozással (118-110, 120-108, 118-110) vereséget szenvedett.
„Igazságtalan döntés volt, de teljesen értem, hogy Argentínában nem győzhettem pontozással, ezért koncentráltam a kiütéses győzelemre” – fogalmazott az ukrán. „Sikerült néha megcsípnem Garayt, de az ő oldalán volt a mérkőzésvezető, aki többször sikerrel lépett közbe, és időt adott neki a regenerálódásra. De már nem foglalkozom ezzel. Most már csak Erdei Zsoltra gondolok, azonban később szívesen vennék egy visszavágók semleges ringben.”
Barashian a január 10-i ellenfeléről, a WBO címvédőről, Erdei Zsoltról nagyon jó véleménnyel van. „Nagyon komoly bokszoló, hisz veretlen, és amatőrként is nagyszerű volt, olimpiai bronzérmes. Erős ellenfél. Nagyon jó küzdelem lesz. Gondolom váltogatni fogja ellenem a defenzív-agresszív stílust, de készen állok erre is. Alaposan feltérképeztem őt, jó taktikát találtunk ki ellene, amit a ringben is végre fogok hajtani. Nem fogok rárontani az elején, de minden lehetőséget ki fogok használni. Remélem fair körülmények lesznek” – mondta.
A magdeburgi gálán Balzsay Károly a WBO nagyközépsúlyú bajnokával, Denisz Inkinnel küzd. Ringbe lép még Bedák Pál (1 győzelem – 0 vereség) is.
A Barashian-Garay meccs utolsó menete - video >>