Bokszolók vagyunk, nem „éhenkórászok”!

Elhatároztam, hogy nem teszem, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá a témához. Ciki nem ciki, én is a mostanában sokat emlegetett felhozó emberek közé tartozok, ráadásul nem a fiatalabb gárdából.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem ZABÁLNI, főként nem LEFEKÜDNI járunk külföldre (idézet a közgyűlésen elhangzottakból), még akkor sem, ha sokszor kevés az esélyünk, hogy végig menjen a mérkőzés. Ezek nagyon sértő szavak! Kikérjük magunknak! Ökölvívók vagyunk, még akkor is, ha nem tartozunk az elitbe. Mindennap kínlódunk az edzéseken, de örömmel tesszük, mert van célunk! Versenyzők vagyunk, szeretünk ringbe lépni.
Van, akinek hamarabb elfogy az önbizalma, a küzdeni akarása, van akinek a mérkőzés végéig kitart. Nincs lehetőségünk máshol versenyezni, szinte csak idegenben. Ettől függetlenül, kihívásnak tartunk minden egyes lehetőséget, amikor ringbe léphetünk, és megpróbálhatjuk a jobbak, vagy néha a legjobbak ellen, hogy mit is tudunk valójában.

Szerencsére olyanok is vannak körülöttünk, akik nem lenéznek, hanem tisztelnek minket, hogy a legjobbak ellen is vállaljuk a küzdelmet. Mi nem válogatunk (néha azért mégis), válogassanak a jobbak.

A vesztes meccsekből is kikeressük a pozitívumokat. Egyesek számára hihetetlen, hogy mit lehet élvezni egy KO-os, vagy TKO-os mérkőzésen. Személyes tapasztalatom alapján állítom, hogy igenis lehet. Egy rövid példa erre, hogy hihető legyen, amit mondok.
Denis Boystov ellen, 1,5 évvel ezelőtt KO-s vereséget szenvedtem, ráadásul a lábam is eltört, műteni kellett. Esküszöm, élveztem a mérkőzés minden egyes pillanatát, kivéve a második menet utolsó öt másodpercét. Már a műtét napján azon törtem a fejem, hogy begipszelt lábbal hogy fogok edzeni (megoldottam). A mai napig sikernek könyvelem el, minden egyes elhajlásomat, ellépésemet, amivel a végzetes ütésig, semlegesíteni tudtam Boystov támadásait. Ha hiszitek, ha nem, az év egyik legszebb napja volt számomra.

Az ökölvívás ártalmairól pedig az a véleményem, hogy az ökölvívás valóban nem tartozik a legegészségesebb sportágak közé, de szerintem nem a felhozó emberek kapják a legtöbb pofont. Ha sokáig bizonygatjuk, hogy „Jaj de veszélyes a boksz”, akkor egyre jobban felhívjuk a figyelmet a boksz ártalmaira, az pedig tényleg rosszul sülhet el.
Ha esetleg nincs igazam, akkor pedig had legyen a saját dolgunk eldönteni, hogy ökölvívók maradunk-e, vállalva az ezzel járó veszélyeket, vagy kilépünk a „civil” életbe, ahol amúgy semmivel sem könnyebb érvényesülni, mint az ökölvívásban.

Csepi

Ui: Életem a boksz! Ne szólj bele az életembe!