Az eseményre a csapat XIII. kerület, Jász utca 108. alatti termében, ismertebb nevén „aTerem”-ben kerül sor június 14-én. A mérlegelést 9 órától, míg a sorsolást 10 órától tartják, a mérkőzések pedig 13 órától kezdődnek. A 18 órai eredményhirdetést követően az Alba együttes gondoskodik a jó hangulatról.
„Mindenkit meghívtunk, aki szereti az ökölvívást, minden korosztályt várunk! Nagy hangsúlyt kapnak a mérkőzések, de még jobban ügyelünk arra, hogy remek hangulatban teljen a délután, s az egykori kitűnő bunyósoknak alkalmuk nyíljon egy jó beszélgetésre, s találkozhassanak a régi barátokkal.” – közölte a
monokli.com -mal Thürmer Tibor.
A klub technikai vezetője megosztotta portálunkkal azt is, hogy dr. Csötönyi Sándor MÖSZ elnökön kívül több funkcionárius is jelezte, részt vesz az eseményen, de várják Gedó Györgyöt, Botos Andrást, Badari Tibort, Füzesy Zoltánt, Szikora Istvánt, Szabó Lórántot, akárcsak az Universum Box-Promotion egykori és jelenlegi bajnokát, Kovács Istvánt és
Erdei Zsolt -ot is.