www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Csábi Bettina-ügy: állítólag nemzetközi bűnszervezet tagja volt

A+A-
2011. dec. 1., csütörtök, 14:581949 olvasás - 6 komment


Koller István, azaz K. István és Csábi Bettina, aka Cs. Bettina

A Blikk információi szerint három országon ívelt át az a bűnszervezet, amelyet két héttel ezelőtt lelepleztek a NAV nyomozói, a pénzügyi nyomozók együttműködtek a román és a szlovák kollégáikkal is. Nem kizárt, hogy az ügyben a két szomszédos országban is lesznek letartóztatások, mivel voltak ott is segítői annak a bűncselekménynek, amelyben gyanúsított Csábi Bettina is.

A gyanú szerint a harmadrendű gyanúsított, P. Hajnalka cége egy szlovák vállalat megbízásából vásárolt Romániában gabonát, amit papíron utaztattak, vagyis értékesítettek különböző országokon keresztül. Így mentesültek az áfa befizetése alól. A gabonát valójában Magyarországon hozták forgalomba, ebben működött közre a gyanú szerint a bokszolónő és volt férje, K. István.

"Az ügyben érintett M. Tamás, Sz. Attila, H. Zsolt, és K. László is. Minden gyanúsítottnak más és más szerepe volt az ügyben a nyomozók szerint. Mivel azt gyanítják, hogy bűnszervezetként működtek, a büntetés akár 20 év is lehet" – nyilatkozta az egyik férfi védőügyvédje.

A világbajnok bokszolónőt és társait múlt kedden vették őrizetbe. A nyomozók az egész országban több tucatnyi helyszínen tartottak egyszerre házkutatásokat, faggattak ki gyanúsítottakat, tanúkat. Lefoglaltak 40 millió forintnyi készpénzt, és három nagyértékű gépjárművet. (MTI)


Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 6 hozzászólás érkezett )
6 zee1978 [2011-12-02 21:19:21]
ppali en abban voltam,hogy osszesen 40 gurigat es 3 autot
foglaltak le.:)

"Szerintem azért várjuk meg a vizsgálat eredményét, addig ne törjünk pálcát senki feje felett!"

Igaz! Lehet kicsit elkapkodtam!
Varjuk ki a veget! :)
5 king [2011-12-02 13:33:37]
Stadlert nagyon megmérték anno és azóta is szopatják.Ebből kiindulva Csábinak kéne ülnie 10-12évet,minimum.Ebből Kalocsa lesz.Öreg azt mondja megvezették,kérdem én Bettikének nem tünt fel,hogy érdemi munkát nem végez és dől a pénz?DR!!! Bettina mások napi 12órát dolgoznak havi 90nettóért.
4 ppali [2011-12-02 11:00:04]
zee1978: Az a 40 milla otthon hevert, "csak úgy" a "sublótban"! :) Feltételezem, hogy az üzletből több lé maradt meg ami már valahol külhonban (Malaysia, Kína, Caymans) pihen. Még a jogi doktorátussal nem rendelkező személyek is ilyen helyekre mentik ki a lét! Három nagy értékű gépjárműnek (pl.: Cherokee Jeep, Mercedes AMG SL 65, Porsche 911 Cabrio) azért még 4-5 évesen is szép ára van! :)
Egyébként ha 650 milla ÁFA-t nem fizettek be, akkor szerintem legalább ugyanannyi hasznuk is volt. Ha pl. én megveszek valamit a termelőtől 75Ft-ért arra ráteszek 25 Ft-ot ami lenne ugye a hasznom, ez eddig 100Ft, erre jön a 25% ÁFA, amit a vevőnek kell kifizetnie. Ez eddig 125 Ft, nos ha én számla nélkül adom el a vevőnek (100 Ft-ért) az árut, ő nem fizeti ki az ÁFA-t (az állam hoppon marad), viszont én a 75Ft-ért megvett árut 100Ft-ért adtam el így nekem megmaradt 25 Ft hasznom. A vevő is nyert 25 Ft.ot, csak az állam szopott. :)
Szerintem azért várjuk meg a vizsgálat eredményét, addig ne törjünk pálcát senki feje felett!
3 zee1978 [2011-12-01 19:24:47]
"Lefoglaltak 40 millió forintnyi készpénzt, és három nagyértékű gépjárművet."

Nem valami sok! Latszik,hogy nagyon pitik voltak.

Nincs az a penz,hogy ujra ringbe szalljak!
Nyilatkozta Bettina ha jol emlekszem.
Hat......Igen,igy azert erthetob,hogy mert is.
Akkor meg itt par okos tojas szovegelt,hogy nem mindenkinek a legfontosabb
a penz,meg hogy a csalad bla bla bla...BULLSHIT!

2 Sasi [2011-12-01 18:29:00]
Durva. Ha igaz, amivel vádolják őket, akkor azért, ha nem, akkor pláne... ilyenkor előkerülnek persze a jóakarók, pl. Norbea, aki azonnal kitalálja, hogy őt bizony lehúzták Csábiék. Pedig amikor erről kérdeztem 1-2 éve Istvánt, akkor egy teljesen hihető történetet mondott erről, csak ellenkező előjellel - lényege, hogy sokat buktak Norbea miatt.
1 debrecen [2011-12-01 17:18:32]
Ugy tunik hogy nem zorog a haraszt.....


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika