
Tisztelt Balogh Zoltán!
Sasvári Tamással, a Pro-Box sajtósával és a Miló Viktóriával már letisztáztam a dolgot, így őket nem fogja meglepetésként érni, hogy írásban megkeresem Önt. Miló Viktória szavait nem kívánom kommentálni, ő nagyon súlyos önértékelési zavarokkal küzd, azzal is tisztában vagyok, hogy azért rángat elő engem és Reginát állandóan, mert a Rózsa Gabriella és a szlovák lányok elleni teljesítményével nemigen tud dicsekedni. De azt azért szeretném tisztázni, hogy én az első mérlegelésen Miló Viktória alatt mértem be, pontosan 50 kilogrammal, és a tévés promóció kedvéért, valamint Rácz Félix kérésére álltam fel melegítőben, egy liter folyadék elfogyasztása után a mérlegre. Tehát én a mérkőzésen maximum ugyanannyi kilogramm voltam, mint Viktória. Ugyanakkor, bármelyik ökölvíváshoz kicsit is értő személy megmondhatja, hogy egy kilogrammos súlyingadozásom volt a mérlegelés előtt és után. Mindezekre tekintettel, nagyon örülnék, ha ez a részlet korrigálásra kerülne.
Üdvözlettel:
Dr. Csábi Bettina
Örömmel tettünk eleget a „Bokszhercegnő” kérésének, levelét változtatás nélkül közöltük, de a jövő héten hosszabb írást is megjelentetünk róla.