www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Dr. Csötönyi: a szövetségi kapitány mellett Szántó Imre utazik az olimpiára

A+A-
2008. jún. 19., csütörtök, 12:131921 olvasás - 4 komment


Dr. Csötönyi: a szövetségi kapitány mellett Szántó Imre utazik az olimpiára

A monokli.com-on nemrég megjelent, hogy Máté Attila, az olimpiai indulást jogát 60 kilogrammban kiharcoló Varga Miklós edzője szívesen részt venne az ötkarikás játékokon, ahol nemcsak tanítványát, de a debreceni Kalucza Norbertet is tudná segíteni tanácsaival.


A hajdúsági térség politikai és sportszakmai vezetői levélben fordultak dr. Csötönyi Sándor MÖSZ-elnökhöz, hogy tegye lehetővé a hajdúsámsoni sportvezető olimpián való részvételét. Az amatőrök első emberének válasza nem késett sokáig, amely azonban nem kedvező Máté Attila szempontjából: dr. Csötönyi Sándor hivatalosan közölte, a szövetségi kapitány idősb. Balzsay Károly mellett edzőként Szántó Imre utazik az olimpiára.

Az elnök úr levelét a hajdúsámsoni klub vezetői bocsátották a monokli.com rendelkezésére:

Tisztelt Polgármester Úr, Elnök Urak!

Megkaptam levelüket, amelyben kérik, hogy Máté Attila a Hajdúsámson Ökölvívó Klub edzője részt vehessen az Olimpián. Ez olyan kérés az Önök részéről, amit sajnos nem tudok teljesíteni, mert van egy kialakult gyakorlat és szabály, amelyben a MÖSZ a szövetségi kapitányát és a legeredményesebb ökölvívó edzőjét jelöli az Olimpiára.

Megjegyezni kívánom, hogy Máté Attilának felajánlottuk az Unios EB-n való részvételt, amelyet elfoglaltságára való hivatkozással elutasított.

Ebben az évben versenyzőink több mint száz napot töltöttek el edzőtáborban és a kijelölt szakemberek, Balzsay Károly szövetségi kapitány és Szántó Imre, volt (12 évig) szövetségi kapitány vettek részt a felkészülésben. Máté Attilát kiváló edzőnek tartom, de értékzavart jelentene, ha nem a Világbajnokságon legeredményesebb és nagy tapasztalattal rendelkező edzők iránytanának az olimpia csapatot.

Máté Attila nem válogatott edző, ő klub szinten elismerten bizonyított edző, ezen kívül az olimpiai felkészülésben sem vett részt. Ha rajtam múlna, minden klubedzőt kiküldenék tapasztalat szerzésre az olimpiára. Mivel a nemzetközi szabályok korlátozzák a létszámot és csak annyi fő vehet részt, akkredikálhat, ahány főt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagy.

Köszönöm támogató levelüket, de rajtam kívülálló és az elnökség döntésével ellentétes a kérésük. Remélem, hogy támogatásuk ettől függetlenül továbbra is megmarad és segítik az ökölvívást azzal, hogy szorítanak értünk a jó szereplésért.

Nagyrabecsüléssel,

Dr. Csötönyi Sándor
Elnök
Magyar Ökölvívó Szövetség



Cikkünkhöz csatoljuk a MÖSZ részére küldött eredeti levelet:

Magyar Ökölvívó Szakszövetség Elnökségének
Dr. Csötönyi Sándor Elnök Úrnak
Tisztelt Elnökség, Tisztelt Elnök Úr!


Először is, szeretnénk gratulálni a magyar ökölvívók teljesítményéhez, aminek következtében a 2008-as Nyári Olimpiai Játékok ökölvívó versenyén öten képviselhetik Magyarországot. Mostanában, amikor egyre nehezebb az olimpiai részvételi jog megszerzése, kiváló teljesítmény, hogy az ökölvívók a 11 súlycsoport közel felében ott lehetnek Pekingben.

Ha megnézzük a versenyzők klubjainak területi elosztását, azt láthatjuk, hogy egy Bács-Kiskun megyei és két fővárosi ökölvívó mellett ketten Hajdú-Bihar megyei klubban szerezték meg a kvótát. Két fiatal, tehetséges sportolóról van szó, akik még sokáig versenyezhetnek, és érhetnek el sikereket Magyarország dicsőségére.

Fontosnak tartjuk, hogy minél sikeresebb szereplésükhöz minden lehetőséget biztosítva láthassunk.

Kalucza Norbert, a DVSC versenyzője és Varga Miklós, a hajdúsámsoni Harangi Imre Sportegyesület ökölvívója barátok. Mindketten tisztelik és elismerik Máté Attila edzői munkásságát, tudását, emberi tulajdonságait. Mindketten a szakmai tanácsokon túl nagyon sok lelki, pszichikai többletet is kaptak Máté Attilától az olaszországi kvalifikációs tornán, ami nagyban befolyásolta sikeres szereplésüket.

Úgy véljük, ezt a szükséges pluszt az olimpián is biztosítani kellene részükre a minél sikeresebb szereplés érdekében. Ezt oly módon lehetne teljesíteni, hogy Máté Attila edzőként, a magyar delegáció hivatalos tagjaként elkísérje a két versenyzőt, és ott Balzsay Károly szövetségi kapitány hivatalos segédeként tevékenykedne.

Kérjük ezért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Elnökségét és személyesen az Elnök Urat, hogy a Harangi Imre Sportegyesület edzőjét, Máté Attilát az ökölvívó delegáció tagjaként, edzőként a 2008. évi Nyári Olimpiai Játékok ökölvívó versenyén akkreditálni szíveskedjenek, olyan formában, hogy a magyar ökölvívók mérkőzésein a szövetségi kapitány mellett a szorító mellől segíthesse a munkát. Meggyőződésünk, hogy ezáltal a magyar ökölvívók sikeresebben szerepelhetnek Pekingben.

Tisztelettel

Kósa Lajos
Debrecen város polgármestere
Országgyűlési képviselő

Rácz Róbert
Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke
Országgyűlési képviselő

Tasó László
Nyíradony város polgármestere
Hajdú-Bihar megye 4.sz. választókerület
Országgyűlési képviselője

Andó Lászlóné
Hajdúsámson város polgármestere

Máthé Attila Gyula
Hajdúsámson város alpolgármestere

Asbóth Endre
Debrecen város Sport Bizottság elnöke

Jantyik Zsolt
Megyei Sportbizottság elnöke

Dandé Lászlóné
Hajdúsámson város Oktatási Művelődési és Sport Bizottság elnöke

Láyer József
Hajdúsámson város Városmarketing és Térségi Kapcsolatok Bizottságának elnöke

Tóth János
Hajdúsámson Harangi Imre Sportegyesület elnöke

Szabó Sándor
DVSC Ökölvívó Klub tulajdonosa

Váradi János
Hajdú-Bihar Megyei Ökölvívó Szövetség elnöke
Értékelje cikkünket: (Eddig 7 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 4 hozzászólás érkezett )
4 ozim [2008-06-21 22:28:29]
Jó lenne megtudni, hogy a MÖSZ pénzén kik utaznak az olimpiára!!!!!
3 9.senki [2008-06-19 21:45:38]
Kár, hogy a MÖSZ-ben a mai napig nem tudják, hogy Hajdúsámsonban egy 1936-os berlini olimpiai bajnok, nevezetesen Harangi Imre nevét viselő sportegyesület működik, immár 10 éve, tehát a nevünk nem Hajdúsámson Ökölvívó Klub, hanem HARANGI IMRE SPORTEGYESÜLET!
Most már teljesen tanácstalan és tájékozatlan vagyok afelől, hogy kik a válogatott edzők, mert én már sok nevet hallottam, DE ÚGY TUDOM, HOGY AZ LEHET, AKINEK A MAGYAR ÖKÖLVÍVÓ SZAKSZÖVETSÉGGEL HIVATALOS, ÉRVÉNYBEN LÉVŐ SZERZŐDÉSE VAN!!!!!!!!!?????????
2 Samat [2008-06-19 18:57:06]
Mi alapján döntöttek Bedák Pál és Káté Gyula (edzője) között?
1 Suspect Zero [2008-06-19 12:41:18]
Az összes érintett munkáját és eredményeit maximálisan tiszteletben tartva szólok hozzá: nem lehetne valamilyen értelmes kompromisszumos megoldást kitalálni?


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika