2009. jan. 30., péntek, 12:281392 olvasás - 1 komment
Igazi bokszcsemegét ígér a DVSC csarnokában (Vágóhíd u. 10.) január 31-én, szombaton 15 órától kezdődő DVSC – Kecskemét felkészülési csapatbajnoki mérkőzés. A házigazdák az olimpikon Kalucza Norbert mellett két hajdúsámsoni felnőtt Európa-bajnoki bronzérmessel, Ungvári Istvánnal és Varga Miklóssal megerősítve állnak ki az olimpiai 5. helyezett Szellő Imrét is soraiban tudó vendégek ellen. A csapatok serdülő, junior, ifjúsági és felnőtt korosztályban mérik össze erejüket, 15 összecsapás szerepel a programban.
hirdetés
A négy korosztályban megrendezésre kerülő csapattalálkozón az ország legjobb amatőr bokszklubjai közé tartozó gárdák lépnek szorítóba, hiszen mind a debrecenieknél, mind a kecskemétieknél számtalan válogatott versenyző húz kesztyűt szombaton. Kiemelkedik Ungvári István és Lakatos István összecsapása, de remek bunyóra van kilátás Zöld Tamás és Varjú György csatájában, akárcsak a megszokott súlyánál egy kategóriával fentebb harcoló Varga Miklós és a balkezes Pekanov Tamás derbijén. Kadet Európa-bajnokunk, Móna Imre revansot vehet Baranyi Richárdon a kecskeméti ifjúsági bajnokságon elszenvedett vereségéért, míg a feltörekvő Deél Szabolcs a kőkemény Szellő Imrével verekedhet meg.
Serdülő
48kg: Rácsai András - Herczeg Norbert
54kg: Nagy Levente – Farkas Richárd
Junior
54kg: Hinger Gábor – Herczeg József
57kg: Rácz Krisztián – Ladányi Kálmán
57kg: Mező András – Ladányi Ákos
Ifjúsági
48kg: Ungvári István – Lakatos István
51kg: Ungvári Sándor – Bogdán Richárd
54kg: Andirkó József – Lakatos Róbert
60kg: Török János – Járomi Krisztián
64kg: Zöld Tamás – Varjú György
Felnőtt
57kg: Kalucza Norbert (vagy Paczók László) – Mihály János
64kg: Varga Miklós – Pekanov Tamás
69kg: Nagy Sándor – Csillag Tamás
75kg: Móna Imre – Baranyi Richárd
81kg: Deél Szabolcs – Szellő Imre