Az Olasz Ökölvívó Szövetség meghívására, július 13-20-ig a magyar női ökölvívó válogatott közös edzőtáborozáson vesz részt az olasz csapattal, Udinében. A táborozás befejezésekén két csapattalálkozóra kerül sor, mely július 17-én és 19-én kerül lebonyolításra.
A magyar csapat tagjai:
csapatvezető: Seres Attila
edzők: Szuknai Zsuzsanna
Gál László
bíró: Szűcs Veronika
versenyzők:
46kg Kovács Ildikó (Szeged Boksz Club)
48kg Csík Mónika (NYVSC)
50kg Gombos Gabriella (BIG Boxing)
50kg Perjes Dóra (Erzsébeti Aranykesztyű SC)
52kg Mizsei Vivien (Kiskunfélegyháza)
54kg Kovács Klára (BIG Boxing)
57kg Kis Varga Bettina (PVSK)
60kg Vass Diana (VASAS)
63kg Csejtei Csilla (Szombathely Haladás)
70kg Ducza Anita (NYVSC)
80kg Kovács Mária (PVSK)
„Nagyon örültünk az olasz szövetség meghívásának, mivel anyagi okok miatt kevés nemzetközi tornán tudnak részt venni a magyar ökölvívó hölgyek. Ez a túra remek lehetőség a válogatottba nemrég bekerült fiataloknak, hogy nemzetközi tornán is kipróbálják magukat. A stabil régi tagoknak, pedig fontos felkészülési mérkőzést jelent. Az olaszok (mivel az eddig eredményes versenyzőik profinak álltak) hozzánk hasonlóan csapatot építenek. Így szintén sok fiatal felnőtt versenyzővel vesznek részt a közös edzőtáboron és a barátságos találkozón” – fogalmazott a szövetségi kapitány, Szuknai Zsuzsanna.
Értékelje cikkünket: (Eddig 13 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
nekem tökéletesen megfelel a tudósítás,hiszen ez egy előzetes.Tisztelni és dijazni kell ezt a fajta szándékot,amihez nem igen vagyunk hozzászokva.Előre is köszönjük Zsuzsa és sok sikert kívánunk a Lányoknak és Neked is őszinte tisztelettel Ajtai Péter
Az anyagerősség természetesen 10-es
2bézé[2008-07-13 18:28:37]
Nálam 10-es az anyag! Kösz, Zsuzsa!
1bézé[2008-07-13 18:16:33]
Miért, "drága barátom"?! Miért osztályoztad 1-essel, a női válogatott szövetségi kapitányának tájékoztató beszámolóját??? Rendben, ha utálod a monoklit, s kizárólag csak így tudod kifejezni utálatodat, de miért kell egy lelkes sportember, Szuknai Zsuzsa beszámolóját semmibe venni???