www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Elégedetten távozik a Mester

A+A-
2008. dec. 30., kedd, 22:231728 olvasás - 4 komment


Elégedetten távozik a Mester

"Azt hiszem, egy tehetséges, remek csapatot hagyok az új szakvezetőre" - mondta a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányi posztjától több mint négy év után leköszönő Balzsay Károly.


"Összességében elégedett vagyok az elmúlt időszak eredményeivel, még ha nem is sikerült mindent megvalósítani abból, amit szerettem volna" - nyilatkozta az MTI-nek Hamburgból hazatérve a szakember, aki Németországban a január 10-i profi világbajnoki címmérkőzésére készülő fiánál, ifj. Balzsay Károlynál, illetve az ugyanakkor WBO félnehézsúlyú vb-címének megvédéséért ringbe szálló Erdei Zsoltnál vendégeskedett az elmúlt napokban.

A kapitányi posztot az athéni olimpia után átvevő edző úgy látja, egy kicsit "leeresztett" válogatottat vett át, melyből aztán sikerült egy ütőképes gárdát alkotni, sok tehetséges fiatallal.

Balzsay Károly, a kapitány.jpg"Az volt a tervem, hogy szoros munkakapcsolatot alakítok ki a klubedzőkkel, s az oroszok és kubaiak mintájára a csapattagok trénereivel együtt utazunk majd el a világversenyekre - idézte fel a kezdeteket Balzsay. - Erre többek között azért volt szükség, hogy az egyesületben dolgozó kollegák is testközelből lássák, hol tart a nemzetközi mezőny, illetve hogy hozzám hasonlóan ők is új dolgokat tanuljanak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a sportolóinkból a legjobbat hozzuk ki."

A csúcspontokra és a mélypontokra kitérve a kapitány hangsúlyozta, hogy előbbiből lényegesen több volt, ami nem véletlen, hiszen 2004 után csupán két világversenyt, a tavalyi chicagói világbajnokságot és a pekingi olimpiát zárta érem nélkül a válogatott.

"A 2005-ös vb mindenképpen az egyik legkiemelkedőbb versenyünk volt, Bedák Pál ezüstérmes lett, s még három öklözőnk jutott nyolc közé, de egyébként is annyi mérkőzést nyertünk Mienjangban mint talán korábban még soha. Ugyanakkor nem ez az egyetlen legje a kapitánykodásomnak, mert például a szardíniai Európai Uniós országok bajnoksága, vagy a pécsi EU-torna is emlékezetes maradt. Olaszországban például a csapategység, s a hangulat volt életre szóló. No meg az idei Eb négy érmét sem szabad elfelejteni" - tette hozzá.

"Chicagóban és Pekingben is volt egy-egy ötödik helyünk, de mindenki, így mi is többet, jobbat vártunk. Sajnos ezeken a tornákon nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna. A tavalyi vb-n három olyan meccsünk is volt, amely egy ponton múlt. Oltványi Dávid például a harmadik körben az utolsó másodpercben kapott ki vitatható módon attól a mongoltól, aki most olimpiát nyert.

Az olimpiát ugyanakkor nem árt átfogóbban értékelni, hiszen a játékokra már a kvalifikáció is nehéz ügy. Előzetesen 4-5 kvóta megszerzését vállaltuk, s ezt teljesítettük is. Pekingben sajnos annak a két bokszolónak, akiknek a dobogós, vagy az ahhoz közeli eredményt kellett volna hoznia, gyengébben ment. Bedák Pali talán elizgulta, Káté Gyula pedig mentálisan sem volt olyan formában, mint mondjuk a novemberi Eb-n, ahol csak a sérülés miatt veszítette el a döntőt."

Balzsay a bokszolói közül azokat emelte ki, akik húzóemberei voltak csapatnak, s itt nem feltétlenül az eredményekre gondol:

"Káté Gyula, Oltványi Dávid, Szellő Imre, Varga Miklós, Szili István, Darmos József, vagy akár Kurtucz Csaba is olyanok, akik az edzéseken húzzák a többieket, hozzáállásuk példás, s nagyon jó hatással vannak a társaikra. Ha kértem tőlük például futásban egy tempót, nem kérdeztek vissza, hanem inkább gyorsabban futottak."

Balzsay a jövőben a Központi Sportiskola vezetőedzője lesz, ám ez nem jelenti azt, hogy nélküle rendeznék a világversenyeket."Mindenképpen elmegyek majd a nagy eseményekre, a jövő évi milánói világbajnokságra például már meghívásom is van. Lehet, hogy nem az elejétől a végéig, de mindenképpen ott leszek az Eb-ken, vb-ken, ha tudok.

Egyrészt bízom benne, hogy KSI-s versenyzők is kijutnak majd a fontos tornákra, másrészt pedig folyamatosan képeznie kell magát az embernek, s a fejlődéshez látni kell élőben, hogy bokszolnak mások - mondta a szakember. - Nagy örömmel megyek a KSI-be, amely egy igazi nagy család." 

Forrás: MTI
Értékelje cikkünket: (Eddig 8 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 4 hozzászólás érkezett )
4 Master Coach [2009-01-05 21:08:05]
Biztos pár napon belül bejelentik, hogy Dr. Kovács László lesz a kapitány.
3 Nadzsi1 [2009-01-05 20:52:55]
lehet, hogy hülye kérdés és nem ide való, de ki lett az új kapitány?
"A pályázatokat öttagú bizottság bírálja el, az eredményt 2009. január 2-án hirdetik ki. " forrás: harangiboxing.hu
2 Master Coach [2009-01-02 17:26:32]
Sok dologgal nem értettem egyet Balzsay Károllyal, de a búcsú szép volt. Sok sikert a KSI-ben!
1 krtszhnrk [2008-12-31 13:48:48]
Szép volt Karcsi bá!


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika