www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Ellenszélben: Káté Gyulával kibabráltak a vb-elődöntőben

A+A-
2011. okt. 5., szerda, 18:223378 olvasás - 43 komment


Ellenszélben: Káté Gyulával kibabráltak a vb-elődöntőben

Káté Gyula nem jutott elődöntőbe a bakui ökölvívó-világbajnokság 64 kg-os kategóriájában, miután erősen vitatható pontozói és vezetőbírói ténykedés után edzője, Szántó Imre a harmadik menetben feladta a brazil Everton dos Santos elleni negyeddöntőjét.


A kétszeres vb-bronz-, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, és kétszeres Eb-harmadik öklözőre az előzetes vélekedések szerint könnyebb feladat várt a nyolc között mint egy nappal korábban a kazah Jeleusszinov ellen, a kispesti versenyzőnek azonban ezúttal nem csupán a riválissal kellett megküzdenie. 

Káté GyulaAz első menet óvatos boksszal telt el, Káté nem kockáztatott, a biztos védekezésre törekedett, ritka indításaiból azonban többször szépen talált, s ugyan a nem túl képzett dos Santos is eredményes volt néha, 3-2-es magyar vezetéssel mentek pihenőre a felek. 

A második menetben aztán a ringben és a ringen kívül is nagyot változtak a dolgok: Káté továbbra sem ment fejetlenül előre, de lényegesen agilisabb volt, szép bal egyenesekkel, jobb horgokkal talált is, míg ellenfele a felemelt, hátul tartott kezével feltűnően ugrált ugyan a szorítóban, ám kifejezetten pontatlan és hatástalan ökölvívást mutatott be. A gongszó után épp ezért mindenki döbbenten látta a csarnokban, hogy az eredményjelző szerint 13-6-ra dos Santos vezetett, aki egészen érthetetlen módon 11-3-ra nyerte a szakaszt. 

A folytatásban Káté elkeseredetten ment előre, de az egyértelmű volt, hogy csak kiütéssel nyerhet, majd amikor egy szép testre mért felütése után a mérkőzésvezető megintette őt, Szántó Imre azonnal bedobta a törülközőt látva a kilátástalan küzdelmet. 

"Ekkora csalást már régen láttam - mondta dühösen a szorítóból eljövet Szántó. - A második menetben Gyula jobb volt mint az elsőben, legalább három-négy ponttal vezetnie kellett volna. Egészen elképesztő, ami történt. A harmadikban Gyulának már elborult az agya, nem véletlenül." 

A nyolc közé kerülésével már kedden olimpiai indulási jogot szerzett Káté edzőjéhez hasonlóan értetlenül állt a történtek előtt:  "Nem nagyon lehet erre mit mondani. Én is úgy éreztem, hogy a másodikban jobban ment mint az elsőben. Csináltam a dolgomat, s ugyan lehettem volna pontosabb, de így is bőven vezetnem kellett volna. Az eredmény egyszerűen érthetetlen." 

A mérkőzés felvétele - videó >>>

Szerdán még a 60 kg-os Varga Miklós képviseli a magyar színeket, magyar idő szerint 16 órakor lép ringbe az olasz Domenico Valentino ellen. (MTI)
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 43 hozzászólás érkezett )
43 mzperiksz [2011-10-11 22:25:09]
Remélem legalább a bírókat jól elverte utána valaki. Mert ha nem akkor nem kell sírni utólag.
42 bht [2011-10-11 10:12:26]
És még valami, így jobban megnézve az első menetben nem eggyel volt jobb Gyula nálam, hanem kettővel-hárommal, a brazilnak össtzesen egy tiszta ütése volt...
41 bht [2011-10-11 10:02:10]
Nu, akkor jó napot mindenkinek.
Én ott voltam ezen a meccsen, most pedig újra megnéztem videón, ezért gondoltam, leírom mit gondolok: Egyrészt a helyszínen kicsit másképp láttam a dolgokat, én ott egyértelműen úgy éreztem, Gyuszi két menet után három pont körüli előnnyel vezet. Most így visszanézve el kell ismernem, hogy nem vezetett, inkább döntetlen környéki volt a meccs. A másodikban tisztán a brazil úgy háromszor-négyszer, Gyuszi pedig kétszer-háromszor talált, azaz szerintem mondjuk egy 6-6-os eredmény lett volna a legreálisabb. Még az angol kommentátor is azt mondta, hogy nagyon szoros a meccs, az más kérdés, hogy amikor megtudta az állást nem hőzöngött...
A csalás tényét viszont nehéz tagadni, mert ha azt is mondjuk, hogy dos Santos vezetett, az biztos, hogy a menet 11-3-as pontozása nem volt reális. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy az utsó szakasz mondjuk 6-7-ről, 6-8-ról, vagy 6-13-ról indul. Káténak, amikor megtudta, eldurrant az agya, de ha nyugodt tudott volna maradni, akkor sem lett volna esélye, csak a kiütés...
A mélyütésről pedig annyit, hogy takarásban van az eset, s az alapján, amit én láttam tiovábbra sem vagyok meggyőződve, hogy "öv" alatt volt, inkább "övön" találta, s a brazil reakciójából is inkább annyi látszott, hogy megfogta az ütés, beszorult a levegő, de nem "fogta" az ágyékát... Az első menetben ütött ő is hasonló helyre, sőt sok meccset láttam kint, s rengeteg esetben nem reagáltak a bírók ilyenkor, csak ha nagyon mély volt az ütés, ráadásul nem is intettek érte mindig.
40 zee1978 [2011-10-10 22:10:15]
En is igy hozza nem erto ember vagyok,
mert nalam is a Brazil nyert es nem is ertem,hogy ezt
hogy lehet anyira elfogultan nezni,hogy valaki csalasrol beszel.:(
A leutes meg simma mely utes volt szerintem,ami tisztan latszot is
a Brazil reakciojan.

Csepi megnezted a meccset?
39 totoedzo [2011-10-10 18:51:46]
Ezt azért írom mert egy 6 szoros világbajnok vissza vonult,aki 16 évig keményen dolgozott a sikerekért,és persze Magyar Országért .Megcsinálta a riportot több mint 1 hónapja ott volt a búcsúztatón,és hogy el köszönt tőlünk.Ez furcsa ,hogy a Világon mindenhol elismerték,be választották a halhatatlanok ökölvívói közé,mint nőt,nem kis dolog,de van köztünk egy Sasi aki nem tudom miért nem tudassa ezt veletek akik követik a bunyót,Öreg eszt megtette köszönjük neki , sasi te meg ezek után ne tedd fel köszi rendes tőled ,de tudod jössz még a mi utcánkba ?????? Egyébként Belinszky Krisztináról van szó.
38 totoedzo [2011-10-10 18:31:54]
öreg ők mindent jobban látnak tudnak,de még boksz meccsen nem voltak,de nem mindegy??????? a vége a fontos,ha csalás volt ha nem ez van ezt kell szeretni hiába szidjátok egymást,semmi nem változik.Csak az a hazug Sasi de ö nagyon okos az a fasz fej
37 Shaham [2011-10-10 18:17:14]
Nem én, Káté a szerencsétlen, mert elcsalták neki ezt a csodálatos meccset nyal nyal nyal...:)
36 Öreg [2011-10-10 18:10:15]
Shaham te egy szerencsétlen vagy.
35 Shaham [2011-10-10 18:03:11]
Öreg: "Én nem tudom, te honnan veszed, hogy mély volt, hisz teljesen takarásban volt az ütés, még a vissza játszásban sem lehetett látni. Jobb lenne ha hallgatnál."

Honnan veszem? Mindenki nézze vissza és döntse el maga. 15:30-nál a videón. Nem lenne jobb ha hallgatnék. Jobb lenne ha mindenki az igazat mondaná...
34 Öreg [2011-10-10 13:21:15]
Samat!
Megnéztem a meccset, és egy folyamatosan fogó, fejjel előremenő szóval sorozatosan szabálytalankodó brazilt láttam.
Shaham
Én nem tudom, te honnan veszed, hogy mély volt, hisz teljesen takarásban volt az ütés, még a vissza játszásban sem lehetett látni. Jobb lenne ha hallgatnál. És ez vonatkozik mindenkire, aki csak azt hiszi magáról, hogy tudja miről beszél.
33 Samat [2011-10-10 09:30:49]
Öreg, és mindenki. Miről beszéltek? Nézzétek meg a meccset!

http://xlsport.hu/showcikk.php?scid=1042999
32 Shaham [2011-10-09 21:38:54]
Sikerült megnéznem a meccset egy másik oldalon. Nem vagyok pontozó, de a brazil a 2. menetben jobb volt, a pontlevonás pedig nem "egy szép testre mért felütés" hanem egy mélyütés miatt volt, miután Kátét többször is figyelmeztette a bíró, mert fogásból kézzel tolta az ellenfél fejét. Szerintem ez nagyon messze volt a csalástól, sőt a brazil az első menet után végig jobb volt...
31 Samat [2011-10-08 15:56:49]
Tudjátok, messziről jött ember azt mond, amit csak akar. Hányszor volt olyan, hogy csalást kiáltottak egyesek, de amikor a mérkőzés hozzáférhetővé vált, egyből változott a hangulat.

Szal, kérdezem: fent van valahol a mérkőzés???
30 buzát [2011-10-08 11:28:56]
Öreg, engem azok az emberek kedvelnek, akik becsülik az egyenes beszédet!

Azok, akik nem szeretik a sunnyogó, másokat a hátuk mögött kibeszélő, 10 évenként identitást váltó embereket!

Hiszem és tudom, hogy ez a helyes, csak ez lehet a követendő!

Úgy neveltek, hogy a véleményem és gondolataim köszönő viszonyban legyenek a cselekedeteimmel!!

Azt gondolom, amit mondok és azt mondom, amit gondolok!!!

Öreg, a tiszteletet megérdemled! Viszont kizártnak tartom, hogy az a meggyőződésed, ennél jobban nem prosperálhat a Magyar Ökölvívó sport vezetősége nemzetközi események alkalmával!!!

Tükörbe kellene nézni sok embernek, és nem a homokba dugnia a fejét!

Tisztelettel: Berente Attila, "Buzát"
29 king [2011-10-08 05:37:27]
Kedves sportszerető barátok! Nektek nem unalmas még,hogy évek óta minden világverseny után Csötönyi arról beszél,hogy mennyire sajnál bizonyos dolgokat?A nagy sajnálkozásban merül ki minden ereje,miközben láthatóan semmilyen hatással nem bír,az eseményekre?Miközben posztjai száma és tekintélye csak nő?Mi lenne ha nem ilyen tekintélyes elnökünk lenne?Nincs nemzetközi verseny,ahol ne vennének el tőlünk meccseket!!Mivel lehet ezek után motiválni a versenyzőt?Egyszer talán engednek nyerni téged is?Köztudott,hogy a háttérben adják veszik a meccseket,de mindig nekünk kell szarul kijönnünk mindenből?Csatlakozom LEELOODALLAS véleményéhez,engem sem érdekelne Sanyi bácsi krőzusi életvitele,ha a versenyzőinknek emberhez,és sportolóhoz méltó körülményeket teremtene.Senki ne higgye hogy pusztán empátiából,karítativ alapon elnököl.Nagyon ragaszkodik a húsos fazékhoz,pedig már jól lakhatott volna.Az meg külön szégyen hogy a magyar bajnokságot,tyúkolakban rendezik,bemegyünk 10-en 20-nak ki kell jönni,az átkosban méltó helyszíneken rendezték pl: Vasas csarnok,Nemzeti sportcsarnok stb..
28 Iron [2011-10-08 00:08:40]
Én nem sokat tudok az ökölvívó szövetség dolgairól és Csötönyiről. Annak idején miért őt választották meg? Más induló nem volt? Mit ígért amikor megválasztották?
27 debrecen [2011-10-07 23:58:19]
Oreg oreg, fejen talaltad a szoget, szarva kozt a togyit, stb. stb. Ne idegeskedj, mert art az egezsegednek legfokepebben, es nem utolsosorban a szepsegednek is! Nem eri meg az egesz hogy egy kosza szivroham elvigyen kozulunk, hianyoznal nekunk! Kulonbozoek vagyunk oreg, nem egyforma a velemenyunk, en elfogadom ugy dallas, mint mr. Morrison, vagy akar king, vagy zorro ur velemenyet is. JOGUK VAN ugy gondolni ahogy gondoljak az esemenyeket, ezen valtoztatni nem akarok, beszelni rola annal inkabb! Nem vagyok tagja a rendvedelmi eroknek hogy ha valaki nem a szajizem szerint beszel, akkor valami bunkoval fejbe verjem, vagy jol megfenyegessem! Ha betudom bizonyitani az ellenkezojet akkor bebizonyitom, ha nem, akkor fogom a szamat.... EZ URIEMBERHEZ MELTO! Tisztelni kell mas velemenyet is, amig "normalisan" velemenyezik. Tudom neha nehez ezt megtenni, foleg ha olyan emberrol vagy temarol van szo ami kozel all hozzad, de ha nem igy teszel hanem elkezdesz csapkodni magad korul, az hidd el SEMMIT neem hasznal, csak magadnak artasz vele.....
26 leeloodallas [2011-10-07 21:50:02]
Öreg!

Rólad mindig is a legmélyebb tisztelettel szóltam, ez nem véletlen. Te, és a hozzád hasonló emberek azok, akiknek a mai magyar sportélet az eredményeit köszönheti (persze a versenyzők mellett).

Egy kérdés: Miért a Csötönyi-félék ülnek a bársonyszékekben világszövetségeknél éppúgy, mint hazai környezetben, és miért nem Te, Toto, vagy épp Balzsay Karcsibá?

Megmondom: Mert TI a sport szeretetéért DOLGOZTOK, nem a saját kis szemétdombotokra gyűjtitek a gallyakat. Akinek élete a sport, az nem képes olyan aljas dolgokra, mint a vezetők, akik a "lefelé taposok, felfelé nyalok" elvet követik, és a saját megítélésük fontosabb, mint bármi más.

Minden siker az övék is, de a kudarcokért más a felelős.

Nincs pénz a sportolók felkészülésére, napi szükségleteikhez? Kérdem én: Kinek a feladata a források előteremtése??? Ki vállalta ezt a feladatot? Vajon Csötönyi úrnak mennyi az apanázsa? Neki vannak-e a sportolókéhoz hasonló gondjai? Szivarral a szájban, egy pohár konyakkal öblögetve, egy bársonyszékben pöffeszkedve észt osztani nem olyan dolog, amit ne tudna bárki megtenni, aki egy kicsit is közel áll az ökölvíváshoz.

De mondok még valamit: Senkit (így engem sem) zavarna mindez, ha a sportolók nem szenvednének hiányt, ha nem sújtanák őket majd minden versenyen.
Mert azon túl, hogy az edző és a sportoló vért izzadva, tisztességgel felkészül, majd a versenyen a legjobbját nyújtja, sajnos a sportpolitika dönt egy-egy sportoló sikereiről, talán egész életéről. Ott már igenis a "pozícióban lévőké" a staféta.

A magyar vezetők pedig vagy nem tudják befolyásolni ezeket (ALKALMATLANOK), vagy nem akarják, hisz más céljaik vannak. Így, vagy úgy, kárára vannak a sportnak.

Tudom, hogy ez sokaknak nem tetszik, kinek ilyen, kinek olyan megfontolásból. Érdekből, barátságból, rokonságból. Persze lehet, hogy csak Buzáttal, meg Jim Morrisonnal hármasban gondoljuk így a dolgokat, de hát mi is tévedhetünk.

Öreg!

Neked pedig pláne nem kellene ezen idegeskedned. Sem célpontja nem vagy az írásoknak, sem pedig a helyzetedben nincs értelme.
Remélem, szívemből remélem, hogy jobban vagy, és még sokáig idegeskedsz az írásainkon.

Békesség!
25 Jim Morrison [2011-10-07 20:05:00]
Én kedvelem Buzát és Leeloodallas írásait is. Tudnak fogalmazni, helyesírás is rendben van.

"Abban bíznak, hátha megnézi a nagyvezér, és kapnak egy jó pontot!"

Ez különösen találó mondat.

Meghívás versenyre, finom sajtos pogi, esetleg kóla is dukál, név bemondatva a mikrofonba, serdülő versenyzőkre rászól az edző, hogy most kell tapsolni. Taps-taps. Pöffeszkedés a zsűri asztalnál, bratyizás válogatott bokszolókkal(hátuk mögött köpködve), lássa a nép, hogy kivel vannak. Kicsit komcsi szellem, de sebaj, kísértetek sem huhognak az idők végezetéig. Szükség van az ancien regime emlékére is, tanulni kell a múlt hibáiból. Egyszer talán olyanok is lesznek a külföldi csapatkísérők között, akik beszélnek idegen nyelveket, nem pedig szótagolva mondják magyarul a rendelést külföldön a pincérnek. Addig inkább kussoljunk, a király meztelen, de a kisfiú még nem jött el.

24 Öreg [2011-10-07 18:36:34]
Bocsánatot ell kérjek Csdepítől, elnéztem, leeloodallas volt ez az okos fiú. Hiába ért hozzá, nagyon benne van, de nem baj, mondja csak, de kérdem, hogy minek? Sajnálom, hogy ennyire nem ismeritek a hazai viszonyokat, a nemzetközit meg még úgy sem. Nem is tudom, miért nem magammal foglalkozom, s miért az ostobaságokkal.
Nekem, senkitől sem kell kapjak jó pontot, adják maguktol az amatőr ökölvívók, és nekem ez elég, valamiért kedvelnek, Buzát téged ki kedvel? Ezt a kérdést felteszem még leeloodallasnak is.
23 Öreg [2011-10-07 18:26:47]
Csepi!
Ha Csötönyi azt sem tudja kibrusztolni a fiainknak, hogy EGYENLŐ ELBÍRÁLÁS alatt versenyezhessenek, akkor mi a fenét akar??? Évek óta "helyzetben van", de a sportolóink mi hasznát látták??? SEMMIT!

Ha úriember lenne, átadná a stafétát egy rátermett embernek. De nem fogja...
Idéztelek, ha ez mellé állás, akkor kérlek engem nagyon utálj.
Buzát, jó neked, van mi felforduljon, nekem sajnos kivették, így max az agyam fordul fel, véleményedtől, szerintem, te vagy szánalmas.
22 buzát [2011-10-07 14:22:22]
Annyira szánalmasok az emberek! Felfordul a gyomrom a sok remegő szakmabelitől!

Beírják a "véleményüket", amit addig szajkóztak maguknak, hogy el is hiszik!

Abban bíznak, hátha megnézi a nagyvezér, és kapnak egy jó pontot!

Nevetségesek vagytok!
21 totoedzo [2011-10-07 12:28:19]

iron bizony csalňka nem kicsit nagyon,De megigčrtem čs betartom,mindenrol tudni fogtok,ami nem csak a magyarokrol szňl,nem a Ssovetsčgrol, magŕrol a bunyňsokrol, Csepi adjaŕt
Paszterkňnak De meg kockŕztatom Zolikŕm Uri ember.Nem kevčs pčnzt sserez.Nem szňl bele az edzok dolgŕba,csak szerzi a pčnzt,čs fizet.Ebbe mi a rossz,????????
20 Iron [2011-10-07 11:16:25]
Mi értelme van egyáltalán így már az amatőr boksznak? Hol a becsülete a bíróknak? Hol a tisztelet a spotolók iránt? Mélységesen együttérzek Kátéval és egyáltalán nem lennék meglepve ha rövidesen ő is profinak állna. Néha úgy tűnik, ott kevesebb a csalás........aztán lehet, hogy ez a kép is csalóka.
19 Csepi [2011-10-07 11:11:46]
Oreg, mi az, hogy én se bántsam Csötönyit? Te nem tudsz olvasni? Pont, hogy én mellé álltam! Olvasd el újból a hozzászólásomat!
18 Öreg [2011-10-07 10:40:21]
Én azt gondolom, sőt tudom, hogy Csötönyi Sándor, mindent meg tesz amit csak lehet, egyet nem tud, bokszolni a fiúk helyett. A nemzetközi porondon egyre inkább meg határozóváválik a pénz, és az azzal járó hatalom, ami becstelenségekhez vezet, mint Káté esetében. Sokat tudok erről, és fotókkal bizonyítva saját oldalamon el is mondok egy-két dolgot.
De Csötönyit ne bántsa senki, Csepi, te sem.
17 totoedzo [2011-10-07 10:15:56]
zorro hagyjŕtok mŕr Csotonyit nem o bokszol,de rengeteget segit.Hidd el semmirol nem tehet,Ha csalnak nem tudss mit tenni.De ha o nincs nem jutnak el az edzo terem ig.Leeloodallas hidd el o csak segit,ha tudnŕtok mennyit el ŕjulnŕtok.A tobbi hazugsŕg,De rengeteg az irigy ember ott a nagy baj.De elmondok valamit, ott van Sasi aki csinŕl egy 6 szoros vilŕg bajnokkal,riportot mŕsfčl hňnapja,čs nem rakja fel,hoggy tobbet nem lčp kotelek kozč Belinszky Krisztina abba hagyta vissza vonult.és ott volt mikor el koszontunk bůcsuztunk tole,mit keres ott ez a nyomorult aki nem kozli,hogy egy olyan ember hagyta abba a bunnyňt aki egyeduli ebben a kis Orszŕgban de legnagyobb volt az egčsz vilŕgon.Elsmertčk Amerikŕban japŕn ban Dčlkoreŕban ,meg ahol szŕmit a noi bunyň.Ez a sasi meg kčt sort nem ěr, ůgy hogy nekem kinnyalhatja.Elnčzčst de Olaszban vagyok sok a hiba bocsŕnat de mŕs a gčp.De amig nem lesz osszefogŕs nehčz bŕrkire rŕfogni bŕr mit.Mert nem vagytok Felvilŕgositva ez a baj.Sasi te meg ne hazudoz mert most mŕr nem kčrjuk,hogy fel tedd koszi nagyon rendes vagy,De ahogy az oreg jobban lesz sok mindent elmondok nektek ,hogy kčpbe legyetek mert ez gyalŕzat .
16 zorro [2011-10-07 08:16:51]
Ez a Csötönyi olyan Gyurcsány féle ember... Egyébként beszarok ettől a dumától, hogy nincs pénz ebben a kurva országban soha nincs pénz, aztán nézzétek meg milyen autók jönnek le a dombokról 10 órakor! Nemrég olvastam valahol, hogy Angliában és Németországban meglepődtek azon, hogy hány luxuskategóriás autó van Magyarországon, a 10 millió lakosra nem is lehetne ennyi, ilyen gazdasági válsággal, saját korrupt kormányaival súlytott, szegény kis országban! Szar, szemét, mocsok!
15 king [2011-10-06 17:35:56]
leeloodallas ki mondta az igazat,azt amit nagyon sokan gondolnak és tudnak,csak kimondani nem merik.Gondolom majd jönnek most páran és megpróbálják betörni a fejét,de attól még igaza van.Folyamatosan hallom az amatőr boxot "senki" nem támogatja,a sportág vezetői mégis 5csillagos szállodákban laknak,lucullusi lakomákon pózolnak.A versenyzők nem egyszer fűtetlen tömegszállásokon laknak,balkáni körülmények között.Tudom mert,közvetve érintett voltam.Kokó pl elvitte a csapatot vacsorázni hála neki érte.Sanyi bácsi havi szivar számlája több,mint 3-4 válogatott boxoló havi fizetése.Csoda hogy sokan,inkább elmennek dolgozni?Pénzt keresni?
14 Shaham [2011-10-06 16:17:10]
"Mi miért nem fizetünk le soha senkit a versenyzőink érdekében?"

Nincs pénz...:)
Egyébként meg nem igazán követem az amatőr bokszot, pont azért mert összevissza csalnak. Így értelmetlen az egész. Tudom hogy profiban is előfordulnak dolgok, de komoly szinten nagyon ritka, az amatőrben pedig ez mindennapos, minden szinten.
Egyébként ezek a "kis csalások" oda-vissza működnek. Majd akkor háborogjon mindenki, amikor itthon sem lejt a hazai pálya. Azok a bunyósok szívják meg az egészet, akik tényleg jók és tudnának nemzetközi szinten is teljesíteni. De így ha 1-2 meccset elvesznek akkor sincs semmi, mert ez már "megszokott" dolog.
13 leeloodallas [2011-10-06 16:09:00]
Nem a magyarok ellen irányult? Hát nem minket érintett hátrányosan? Ha holnap elveszik a munkahelyed, azzal a szöveggel, hogy "nem ellened irányult, hanem egy másik ember mellett...", vajon vigasztalna?

Jim Morrison!

Nagyon érdekes olvasmány, egyetlen baj van vele: FERDÍTÉS!!!

Az, hogy Csötönyi ilyen-olyan pozíciókat birtokol, a legkevésbé sem a magyar sportdiplomácia sikere! Az Csötönyi úr "eredményes munkájának" gyümölcse. Személyes siker, nem más.

Csakhogy egy ilyen pozíciónak nem személyes célnak kellene lennie, hanem eszköznek sportolóink segítségére. Persze itt is fordítva ülnek a lovon, nem feltétlenül azért, mert nem tudnak lovagolni, hanem mert nekik úgy kényelmes.

Itt van még valami:

"Csötönyi Sándort, a magyar szövetség elnökét a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) európai konföderációjának (EUBC) ötfős irányító testülete, a Büro tagjai közé választották a szervezet végrehajtó bizottságának Isztambulban zajló ülésén. A pénteken kezdődött tanácskozáson megválasztották az EUBC bizottságainak tagjait, s a szavazáson minden magyar jelöltre "áldását adta" a vb, így a marketing és PR-bizottságot Gáll András vezeti majd a jövőben, míg Jákó Péter az orvosi, Faragó Beatrix a női, Simon Péter pedig az ifjúsági bizottság munkájában vesz majd részt.

„Ennyit jelent, hogy az AIBA végrehajtó bizottságában is bent vagyok, így minden jelöltünket megválasztották” - kommentálta a döntéseket az MTI-nek Csötönyi Sándor Isztambulból."


Minden szaván átsüt, hogy ahol lehet, a saját "érdemeit" méltatja, és pozíciókban, nem pedig sportemberek sportsikereiben gondolkodik. Persze beszél kvótáról, meg miegymásról, de azt is csak a támogatás miatt.


Csepi!

Ha Csötönyi azt sem tudja kibrusztolni a fiainknak, hogy EGYENLŐ ELBÍRÁLÁS alatt versenyezhessenek, akkor mi a fenét akar??? Évek óta "helyzetben van", de a sportolóink mi hasznát látták??? SEMMIT!

Ha úriember lenne, átadná a stafétát egy rátermett embernek. De nem fogja...
12 seres [2011-10-06 14:53:26]
Gyanítom, hogy ez nem a magyarok ellen irányult, hanem a brazilok mellett. Hasonló volt az ukrán fiú esete is (60 kg Lomachenko-Conceicao) a youtube-on fent van a meccs. Lehet egyesek már a riói 2016-os luxuskiszolgálásra hajtanak. Káté tényleg peches, pedig már nagyon megérdemelne egy olyan világversenyt, ahol negatív diszkrimináció nélkül küzdhetne végig.
11 Jim Morrison [2011-10-06 14:32:43]
Mi miért nem fizetünk le soha senkit a versenyzőink érdekében? Legalább annyira, hogy arcpirító csalásoknak ne legyünk áldozatai. Káté Gyulától már Liverpoolban is elvették a lehetőségét, hogy az amatőr ökölvívás Aranykönyvébe beírja a nevét!

Miért mindig ellenünk esküsznek össze az AIBA istenei? Miért nem vagyunk sehol sem reprezentálva felsőbb szinteken?

Egy kis kötelező olvasmány:
http://www.boxing.hu/szovetsegi-hirek/bombasiker-csotonyi-sandor-az-aiba-vb-tagja_1434_562794.html

10 buzát [2011-10-06 14:32:35]
Na, Csepi, ez itt a lényeg! Olyan embert kell keresni, aki minimum azt el tudja rendezni, hogy ne csalják el a meccseinket!!!! Nem az kell, hogy minket "toljanak", csupán annyit szeretnék, hogy ne legyeek ennyire gusztustalanul korruptak!

Más!

Már rég meg akartam írni, hát most megteszem!

A fórumok, a fórum helyétől függően bizonyos érdeklkődési körű embereket tömörít. Itt a küzdősportok szerelmesei fórumoznak. Magam kíváncsi vagyok a véleményetekre minden, a napi eseményeket taglaló vitában. Akit nem érdekel, annak javaslom, használja a gördítő sávot!
9 Csepi [2011-10-06 13:23:40]
A csalás nagyon szomorú és idegesítő, de ezt nem lehet a Magyar vezetőkre fogni. Csak nem azt képzeli valaki, hogy Csötönyi eladta a meccset? Itt egyszerűen, vagy hozzá nem értők ülnek a bírói asztalnál (ezt egy VB-én nehezen tudom elképzelni), vagy egyszerűen bizonyos érdekek úgy kívánták, hogy ne Káté nyerjen, ezért lefizették a bírókat. Nincs más variáció.
8 Iron Cat [2011-10-06 10:51:21]
Két dolog nem vezet jóra. 1. politikusok tudás nélkül foglalkoznak a sporttal. 2. Sportolók, rajongók tudás nélkül foglalkoznak a politikával. Ez a fórum nem erre való. A tudatlanság a bolygó rákfenéje és a rosszindulat. (És ez nem azt jelenti, hogy az ország dolgai jó irányba haladnának.)
7 buzát [2011-10-06 09:31:36]
Alapvető dolgokra nincs pénz????!!!! Az eszem megáll!

A nyomasztó 2/3-hoz!!!

Mialatt osztályozni próbáltam a fajotokat, rájöttem, hogy ti nem is vagytok emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen egyensúlyra törekszik a környezetével, de ti politikusok, nem. Eljuttok egy területre, és elszaporodtok, egészen addig, amíg fel nem élitek az erőforrásokat. Csak úgy tudtok fennmaradni, ha új területre terjeszkedtek. Van egy másik organizmus is, amely ugyanezt a sémát követi: a vírusok. Az politikus egy ragályos kór. A bolygó rákfenéje.

Betegség!!!!
6 sayajin [2011-10-06 09:22:19]
Leeloodallas, amíg alapvető dolgokra nincs pénz ebben a országban, addig mit vársz, mit várunk, mit vártok hm? hogy mindenféle megszoritások mellett se jutunk egyről a kettőre, mert az állami pénzek eltünnek a sülyesztőbe, vagy egyes emberek zsebeibe, sport az utolsó dolgok között van amire hajlandóak lennének áldozni egy kis plusz pénzt, százszor a lecserélik a állami szfére autó állományát, de ott se felügyeleti szervekét hanem amely kényelmes "taxira" AudiA8ra az őket hozó-vivő autókat:D
5 leeloodallas [2011-10-06 07:52:43]
Hát igen. Évek óta ezt szajkózom. Ha a vezetők (és még véletlenül sem az edzőkre, a szakmai munka VALÓDI felelőseire gondolok!!!) ennyi bizonyság után is a helyükön maradnak, hát senki ne csodálkozzon, hogy a magyar boksz egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül.
Nem is annyira szakmailag, hisz abban egyet lehet érteni, hogy (ha nem is Kokó, vagy Erdei szintű, de) Balzsay, vagy a Bedákékhoz hasonló tehetségű fiatalok akadnak még hazánkban.

Csak hát amíg a "főnökök" lét és nemlét határán tartják a sportágat (jelzem más szakágnál is megfigyelhető...), csak azért, hogy úgy látsszon, ők a megmentői ennek az amúgy igen őszinte, csodálatos sportnak... Nos addig ne reménykedjünk.

Az a legrosszabb, hogy edzők, sportolók a lelküket teszik ki nap, mint nap, szó szerint vérrel-verejtékkel azon dolgoznak, hogy büszkék lehessünk rájuk, Magyarországra, addig a vezetők szemrebbenés nélkül semmissé teszik a munkájukat, csak mert az önös érdekeik azt diktálják.

Tessék belenézni otthon a velencei-tükörbe, és beleköpni!
4 Buzát [2011-10-05 22:24:57]
Mindegy, hogy ki, mit, miért dobott be! Egy nagy kalap sz...r, amit sportdiplomácia címen ez a banda művel! Mint, amit a vaníliás karikával pózoló, Kazinczy Díjas Schmidt előadott az olimpiákon!!! Szánalom! A csigát elkísérnék Párizsig 500 forintért!!!!
3 Öreg [2011-10-05 21:51:16]
Ez egy baromság, nem a kilátástalan küzdelem miatt dobta be a törülköző, hanem az intés miatt, hisz látszott a csalás, és még egy intés, s diszkvalifikálják és oda a kvóta.
2 Jim Morrison [2011-10-05 19:22:03]
Régen röhögtem ilyen jót kedves Buzát! Karakán kiállással nem szabad kockáztatni a pecsenyéstálat! Holló a hollónak szemét ki nem vájja.
1 buzát [2011-10-05 19:12:37]
Csőtönyi Úr, ehhez mit szól??? Remélem tiltakozásul lemond minden tisztségéről a nemzetközi boxsszövetségben!!!


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika