A sajtótájékoztatón Erdei az amerikai Danny Santiago elleni, hetedik címvédő mérkőzésének beszámolóját a felkészülésével kezdte, amelyet jó hangulatúnak és eredményesnek értékelt, majd magáról a meccsről is hasonlóan nyilatkozott.
"Santiago egy nagyon szimpatikus srác, aki kemény, de jó közepesnek nevezhető félnehézsúlyú bunyós. Már csak ezért sem akarom túlértékelni magam. A meccs úgy alakult, ahogy terveztem, nyugodtan bokszoltam, s igyekeztem a lehető legminimálisabbra csökkenteni a beszedett ütések számát. Ez sikerült is, sőt előbb a második menetben pattant ki egy remek ütés, ami után az amerikai le is ment a földre, majd a nyolcadikban jött egy újabb, az pedig már tulajdonképpen véget is vetett az összecsapásnak. Ezeknek a könnyed, nagy ütéseknek különösen örülök" - foglalta össze az összecsapást a profik között továbbra is hibátlan magyar klasszis, hozzátéve, hogy a meccs elején a hátára kapott egy komoly ütést, ami azóta már rendbejött.
Balzsay Károly, aki a dél-afrikai Soon Botest ütötte ki a második menetben, még nem nézte meg videóról saját meccsét, amelyet így - annak rövidsége miatt is - röviden, de elégedetten értékelt. "Sok mindent hallani a következő meccsemmel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy már március 17-én címmeccset vívhatok, de lehet, hogy majd csak júniusban. Azt ugyanakkor most még nem tudom, hogy milyen övért is léphetek majd ringbe" - beszélt az egyelőre még kissé bizonytalan folytatásról a nagyközépsúlyú magyar öklöző, aki 15. győzelmét szerezte meg szombaton a profik között. Kovács István, aki a WBO egyik alelnöke is, a pénteki eseményen elmondta, hogy a szervezet jótékonysági alapjából idén is sikerült 5000 dollárt nyerni pályázat útján. Ebből az összegből február 11-én, a Vasas csarnokában rendeznek egy gálát gyerekeknek, amelyen többek között
Erdei Zsolt és az ex-világbajnok Nagy János is jelen lesz.
A
monokli.com saját interjúja a WBO félnehézsúlyú bajnokával szombat estétől lesz olvasható.