„Madár” helyett inkább a női pehelysúlyú bajnok Ina Menzer kapná a főszerepet, kiegészítve Balzsay Károly címvédésével. Utóbbit persze senki nem bánja kishazánkban, ám a férfimagazinokban megjelent csábos fotói miatt reflektorfénybe került Menzer „főszerepe” miatt forrnak az indulatok.

„Az információ számomra új, önöktől hallok róla először, és mi tagadás, kellőképpen meg is lep ez a hír” – nyilatkozta a Borsnak Erdei Zsolt. – „Ha a cikk nem túloz, akkor ezek szerint Kareszra inkább vevő a ZDF, mint rám.” Madár ezzel együtt még nem tett le arról, hogy ringbe lép Budapesten, viszont ha mégsem engedik szorítóba, az nagyon rosszul esne neki. – „Természetesen fájna, ha ez bekövetkezne, ugyanis nem úgy képzeltem, hogy hátralévő pályafutásom során többé már nem bokszolhatok Magyarországon” – fogalmazott Erdei.
Az egyik országos napilap szerint félő, hogy a magyar szurkolók kivonulnak majd Ina Menzer mérkőzése alatt a csarnokból, hogy a ZDF csak az üres lelátókat tudja mutatni. Mindez persze nem teljesen indokolatlan félelem, mivel a különböző internetes szaklapok fórumbejegyzéseiből is kiolvasható ez a szándék. Ez még mindig jobb, mintha a rajongók a távolmaradásukkal tüntetnének, már csak Balzsay Károly és a Bedák testvérek miatt is.