2010. jún. 10., csütörtök, 14:001135 olvasás - 1 komment
Csütörtökön szünnapot tartanak a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen így minden elődöntősnek, köztük a három magyarnak, Káté Gyulának, Bacskai Balázsnak és Darmos Józsefnek is van lehetősége pihenni.
hirdetés
A magyar tábor elégedetten zárta a negyeddöntőket, Kovács László szövetségi kapitány a torna előtt két érem megszerzését tűzte ki célként, persze szerda este egy picit sem bánta, hogy már most biztosan három versenyző is dobogóra állhat majd szombaton.
„Örülök az eredményeknek, ráadásul úgy látom, egyik fiú sem esélytelen az elődöntőben” - mondta a szakvezető. Kovács a három érmes csütörtöki programjával kapcsolatban elmondta, hogy a versenyzők délelőtt pihennek, délután pedig könnyű edzést tartanak a csapatoknak otthont adó Hotel Cosmos előtti parkban. A cél a regenerálódás, a felfrissülés, a jó forma megtartása.
A pénteki elődöntők a korábbiakkal ellentétben már nem két, hanem egy ringben zajlanak majd, s közép-európai idő szerint 10 órakor kezdődnek.
A magyarok közül elsőként Káté (64 kg) lép szorítóba az orosz Alekszandr Szoljanyikov ellen 12:30 óra körül, őt 45 perccel követi majd Bacskai (69 kg) az ukrán Tarasz Selesztyuk ellen, végül pedig Darmos (91 kg) következik a bolgár Tervel Pulevvel szemben 14:45 óra körül.
Az időpontok még változhatnak, ugyanis a szervezők a korábbi napokon is teljesen váratlanul iktattak be félórás-órás technikai szüneteket.