48 egyesület 142 férfi versenyzője nevezett a Kecskeméten megrendezésre kerülő 86. Felnőtt Férfi Országos Bajnokságon, ahol a magyar ökölvívás krémje tiszteletét teszi, és négy napon keresztül minőségi versenyeket láthat a közönség. A házigazda Kecskeméti SC nevezett a legnagyobb létszámmal a klubok közül a bajnokságon, tizenöten képviselhetik a „Hírös várost”.
Az indulói létszám a gazdasági nehézségek ellenére az elmúlt évek legmagasabbika, és ha ehhez hozzávesszük, hogy mind a serdülő, junior, ifjúsági, és női bajnokságon hasonlóan kiugró volt a sportolók száma, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar ökölvívás, miközben számos környező volt szocialista szomszédállamban komoly visszaesés mutatkozik, jó úton halad, és remélhetően hosszabb távon fog gyümölcsözni. Idén, a nehézségek ellenére, ahogy dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke is kiemelte, remek évet zár a bajnoksággal a magyar ökölvívás.
A 29éves korábbi Eb-bronzérmes, többszörös magyar bajnok Szűcs István a Vasas színeiben tért volna vissza az országos bajnokságon, de a betegség legyőzte, így a várakozásokkal ellentétben nem vesz részt az év végi nagy eseményen, pedig egy Szellő-Szűcs csata a verseny egyik legnagyobb fináléjának ígérkezett.
Nem indul sajnos a középsúly címvédője, Harcsa Norbert és érthető okokból 17éves roppant tehetséges öccse, az ifjúsági Eb-ezüstérmes Zoltán sem, utóbbi már az áprilisi ifjúsági világbajnokságra készül, amely az egyetlen kvalifikációs verseny lesz a jövő évi 1. Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékokra.
Dr. Kovács László szövetségi kapitány kiemelte még a december eleji sajtótájékoztatón, hogy az országos bajnokság a legfontosabb a válogatottba kerülés szempontjából, így aki nem alkot maradandót, lemaradhat.
A legkisebbeknél nagy csata várható, a bajnoki címvédő pécsi Kanalas Róbert, az Eb-bronzérmes hajdúsámsoni Ungvári István, és a Kanalast már több alkalommal legyőző kétszeres ifjúsági magyar bajnok kecskeméti Lakatos István között.

A légsúlyúaknál a címvédő 19éves KSI bokszoló, Berna Dávid és az egy évvel fiatalabb kétszeres ifjúsági magyar bajnok gyöngyösi Dobrádi Zsolt között várható csata az elsőségért, de a szintén ifjúsági korú kecskeméti Bogdán Richárd okozhat meglepetést.
Pekingi olimpikonunk, a debreceni Kalucza Norbert ezúttal minden bizonnyal egy súlycsoporttal feljebb, az 54kilósok között próbál bajnoki címet szerezni, ebben a pécsi Lakatos Krisztián akadályozhatja meg leginkább, aki hazánkat képviselte a milánói világbajnokságon. Nagy kérdés lesz a korábbi magyar bajnok kispesti Szalai Gergely szereplése, ő első alkalommal húz kesztyűt a harmatsúlyúak között, míg a szolnoki ifjúsági bajnok, tavalyi ezüstérmes Nagy Krisztián okozhat meglepetést.

A 20éves kiskunfélegyházi Mihály János (57KG) zsenge kora ellenére már kétszeres címvédőként érkezik Kecskemétre, a triplázásban leginkább a Vasas bokszolója, a 26éves Ráth Miklós akadályozhatja meg, de a szintén rutinos kőszegi Hódosi Zsolt, valamint az újpesti Notigán Norbert sem lesz könnyű ellenfél.
Máté Attila tanítványa, a 22éves hajdúsámsoni Eb-bronzérmes Varga Miklós (60KG) nagyon peches volt a milánói világbajnokságon, csak segédpontokkal kapott ki német ellenfelétől, de ezúttal nyilván semmit sem bíz majd a véletlenre. Idehaza egyeduralkodó, a 17éves debreceni Török János, a szintén ifjúsági korú MTK-s Sós Erik, és a Honvéd Sas-hegy SE képviselője, Laufer Christian csak maximum a második helyért csatázhat minden bizonnyal.

Sérülései ellenére a kispesti kétszeres világbajnoki bronzérmes Káté Gyula (64KG) részt vesz a magyar bajnokságon, és minden bizonnyal ezúttal is nagy csatát vív majd hat évvel ifjabb klubtársával, Klasz Árpáddal. Tavaly mindössze egy ponttal győzött a rutinos Káté, aki idén Milánóban nagy formában bokszolt, és ha nem jön közbe a sérülés az elődöntőben, minden bizonnyal világbajnoki döntőt bokszolt volna Szántó Imre tanítványa.
Éremesélyes a szegedi Görbics Gábor, a 17éves szolnoki Bene Gergő, a 29éves korábbi Vb-negyeddöntős, debreceni Kertész Henrik, és a két kecskeméti, a rutinos Pekanov Tamás, és az ifjúsági korú Varjú György.

Junior világbajnokunk, Bacskai Balázs (69KG), a Vasas ökölvívója szintén egyeduralkodó idehaza, a nagykanizsai Korpics István, a 19éves debreceni Szabó Ervin, a józsefvárosi Oravecz Pál, az újpesti Farkas Csaba, és az ifjúsági magyar bajnok debreceni Nagy Péter csak az ezüstérmet célozhatják meg reális célként.
A két Harcsa távollétében nagyon kiegyenlített, és teljesen nyílttá vált a középsúly, többen, közel egyenlő eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A 18éves korábbi kadett Európa bajnok debreceni Móna Imre, a Vasas rutinosabb bokszolója, Vass Tamás, a Parthus SE képviseletében versenyző Szabó László, és az MTK-s Rafael László bajnoki címet szerezhet, de az újpesti Farkas Márton is beleszólhat a küzdelmekbe, vagy akár a kecskeméti Baranyi Richárd.

A pekingi olimpián negyeddöntős volt a kecskeméti Szellő Imre, idén megnyerte az EU bajnokságot is, idehaza egyeduralkodó, ezért is sajnálatos, hogy Szűcs István nem tud elindulni. A józsefvárosi Amin Kadri tavaly Szellőt helyettesítette a liverpooli kontinensbajnokságon, de kettőjük csatájában nem Kadri az esélyes.
Szintén kiemelkedik idehaza a nehézsúlyú mezőnyből, Bacskai Imre tanítványa, az Eb-bronzérmes és kétszeres Vb-negyeddöntős ökölvívónk, a Vasasos Darmos József, ellenfelei szintén a dobogó alacsonyabb fokára törekedhetnek, mint a Gyevát Gyula Ökölvívó Iskola képviselői, Bognár Gábor, és Bencze István, a debreceni Deél Szabolcs, és az MTK-s Balogh Sándor is.

A legnagyobbaknál a bajnoki címvédő Vasasos Bouquet Bence nagy csatára számíthat idén, a már kispesti Szántó-tanítvány Bernáth István személyében, aki megnyerte februárban a Bocskai emlékversenyt, és képviselte hazánkat az EU bajnokságon, és a milánói világbajnokságon is.
Írta: Kincses Tibor szakíró
forrás: MÖSZ - boxing.hu