Mint arról a monokli.com korábban már beszámolt, az idei, egri Bornemissza-emlékversenyen a hazaiak juniorkorú versenyzője, a 62 kilogrammban szereplő Meggyesi Ádám egy korosztállyal lejjebb, a serdülők között állt rajthoz, s ott három győztes mérkőzés után az első helyen végzett. A szabálytalanságra azonban fényderült, mely a MÖSZ fegyelmi vizsgálatát vonta maga után. A testület kivizsgálta az ügyet, s ítéletet hozott.
hirdetés
A Fegyelmi Bizottság, Kovács György elnök és dr. Szendrő Zsolt urak igen körültekintően vizsgálták ki a Bornemissza-emlékversenyen történteket. Meghallgattak minden érdekeltet, a versenybizottság elnökét, tagjait, majd a jelen lévő megyei elnököt, Erdélyi Mihályt és természetesen a két érintet edzőt is.
A tárgyalás korrekt mederben folyt, s kiderült, a versenybíróság tévedése mögött nem állt szándékosság. Ellenben a megkérdezett egri edzők elismerték, tudomásuk volt, hogy versenyzőjük másik korosztályban állt rajthoz. Elmondták, nagyon sajnálják a történteket, de meghallgatás során Katona és Vitányi edzők egymással is ellentmondásba kerültek.
A Fegyelmi Bizottság a következő határozatot hozta:
Meggyesi Ádám versenyző írásbeli megrovásban részesült, és köteles zárós határidőn belül az érmet és tiszteletdíjat visszaszolgáltatni. Majláth István, vb.elnök, Tarnóczy István, Besze Ferenc, Fejes László vb.tagok írásbeli megrovásban részesült. Vitányi Antal vezető edző hat hónapra felfüggesztették az edzői teendők elvégzése alól, versenyen nem lehet jelen a ringsarokban. Katona Sándor edző szintén írásbeli megrovásban részesült, hat hónapos eltiltást kapott, de a büntetés letöltését egy év próbaidőre felfüggesztették.
Az érintettek az elhangzott indokok alapján a büntetés megértették és tudomásul vették, fellebbezési jogukról lemondtak, a határozatok jogerőre emelkedett.
Értékelje cikkünket: (Eddig 10 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
Nagyon sajnálom Vitányi Tónit. Biztos nem volt tudomása arról , hogy nem
a megfelelő korcsoportben indul versenyzője.
A verenybíróság kollektiv büntetése pedig rossz emlékeket ébreszt bennem. Biztos megvolt az az egy kijelölt személy aki ellenőrizte az indulási jogosultságot. Őt lehet elmarasztalni, mert figyelmetlenségével
teremtett lehetőséget a történtekre. Meggyőződésem, hogy ő sem szán-
dékosan. Egyszóval a határozatot hozók némi box szakmai hozzánem-
értésükről tettek tenubizonyságot.
1Suspect Zero[2008-07-10 20:08:20]
Vagyis néhány ember figyelmetlenségét az edzők, és a versenyző igyekezett kiaknázni.