„Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, de még nem értem el a célomat, hiszen ez még csak az átmeneti világbajnoki cím” – értékelt Firat Arslan. „Korábban úgy volt, hogy már októberben megküzdhetek a világbajnoki címért, most az interim övet szereztem meg, és remélem nem sokat kell várnom folytatásra.”
A bokszoló edzője, Torsten Schmitz elmondta, hogy „két pontozó is Firat javára döntött, tehát mindent nagyon jól csinált”, és semmilyen kritikai észrevétele nincs.
„Sohasem állítottam magamról, hogy kiemelkedő képességű bokszoló vagyok, mert ez egész egyszerűen nem lenne igaz. Azt viszont tudom, hogy nálam céltudatosabb, elszántabb ökölvívó nincs a világon. Az akaraterőm a legerősebb fegyverem, és van egy célom, amit minden körülmények között igyekszek megvalósítani” – fogalmazott a bajnoki övet szerző Arslan. „Nagyon örülök, hogy olyan remek csapattal dolgozhatok együtt, mint ami nekem van, és sajnálom, hogy a mérkőzés közben néhányukat infarktusközeli állapotba hoztam!”
A címét elbukó Valerij Brudov nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, merthogy a küzdelem után rosszulléte miatt kórházba kellett vinni. Arslan, aki a Spotlight első férfi bajnoka, távollétében is egekig magasztalta az orosz harcost.
A WBA szövetség korábbi határozata értelmében a Virgil Hill – Firat Arslan küzdelmet október 15-ig meg kell rendezni.