Füzesy Zoli bácsi bokszsulija

Az öcsémmel vasárnap délelőttönként izgatottan vártuk a műsort, előre bekészítettük a bélelt, téli orkánkesztyűket, s hogy Sándor György kickboksz világbajnokot idézzem: felvettük az alapállást, s elkezdtük a kalapálást. Az élet később úgy hozta, hogy bár soha nem lett belőlünk igazolt ökölvívó - más sportágban értünk el kisebb-nagyobb sikereket -, de a boksz tisztelete és imádata a mai napig megmaradt bennünk.

Amikor idősb. Füzesy Zoltánnak felemlegetem a majd’ harminc éve készített sorozatot, elmosolyodik. Elmondja, az általa írt Bokszsuli című füzetecske adta a műsor alapját, s az epizódok egy részét az ökölvívó válogatott Szabadság-hegyi edzőtáborában forgatták. Egy-egy részben feltűnt a legenda, Papp László is, az ütésfajtákat pedig idősb. Füzesy sportolói, a KSI növendékei mutatták be.

A beszélgetés közben az is kiderül, az ország egykori „boksztanára” kosárlabdázóként kezdte, ám egy 1952-ben vásárolt francia sportújság, a Miroir Sprint fantasztikus ökölvívóképeinek hatására egyre jobban beleszeretett – ahogy ő fogalmaz – az önvédelem nemes művészetébe. Nem csoda, hiszen az akkori fotográfiák olyan bajnokokat örökítettek meg, mint Rocky Marciano, Sugar Ray Robinson, Willie Pep vagy Carmen Basilio.

A bokszpályafutását 18 évesen Szekszárdon kezdő, majd a kaposvári első osztályú csapatnál folytató idősb. Füzesy egy sportsérülés miatt korán, 24 évesen kénytelen volt búcsút inteni a versenyzésnek, s azonnal belevetette magát az edzői szakma rejtelmeibe: Somogyország fővárosában megalapította az ország első, nem hivatalos ökölvívó sportiskoláját. Hogy nem végezte rosszul a feladatát, arra bizonyíték, hogy a szövetség 1966-ban felpatronálta Budapestre, s felkérték, készítse elő a Központi Sportiskola ökölvívó szakosztályának beindítását. A tréner a 1969-es indulástól 1980-ig irányította a csapat munkáját, jó néhány tehetség elindítása fűződik a nevéhez. Igazi reformer volt, rengeteg, a profiktól ellesett elemet épített be a klasszikus magyar boksziskolába. Ezért eleinte többen támadták, ám később szinte mindenki átvette az általa preferált „vegyes” küzdőmodort. Újságok, könyvek, filmfelvételek formájában hihetetlen mennyiségű oktatóanyaggal rendelkezett, öklözői naprakészek voltak a klasszisok mozdulatainak ismeretéből. A legjobbak számára nem okozott gondot Ali, vagy más zsenik kombinációinak, elhajlásainak „leutánzása”, a stílusgyakorlatoknak köszönhetően igazi technikás bunyó jellemezte a Füzesy-tanítványokat. A „műhelyben” olyanok sajátították el a sportág alapjait, mint a későbbi Eb-bronzérmes Pém László, de a legnagyobb karriert a mester fia, a hatszoros felnőtt bajnok, olimpiai résztvevő, Eb-ezüst- és vb-bronzérmes ifjabb Füzesy Zoltán futotta be. Mielőtt azonban rátérnénk a „kis” Füzesy eredményeire, egy sablonos, ám annál nehezebb kérdés elé állítom a 72 éves szakembert: edzői ars poeticájának ismertetésére kérem.

„Egyszer egy olyan fiú jelentkezett az éves felvételire, akinek az egyik lába rövidebb volt, mint a másik” – emlékszik idősb. Füzesy. – „Tudtam, soha nem kap versenyengedélyt, de volt hely, így felvettem a csoportba. Úgy gondoltam, fontos, hogy a sportnak köszönhetően sikerélményeket szerezzen a srác. A döntésemért kaptam is kritikát rendesen, de nem bántam meg. Nem az a fontos, hogy világbajnok legyen a gyerekekből, hanem emberileg kell segíteni őket, minél több jót tenni velük. Mindenek előtt embernek kell lenni, s csak másodszor szakembernek!”
Zoli bácsi később dolgozott az akkor nagyhírű Honvédnál, két évig a szövetség szakfelügyelője is volt, de ma is a KSI-ben töltött éveket tartja edzői karrierje legkedvesebb időszakának. De nézzük, miként vélekedik fia pályafutásáról: „Szerintem több volt Zoliban, ha kevésbé tudott volna bokszolni, de erőszakosabb, még nagyobb eredményeket érhetett volna el. Nem mindig értékelték a stílusát, a hátrafelé mozgásból bemutatott szurkálást, inkább az agresszív bunyót preferálták a bírók.”

Az ökölvívó szakedző hosszú évekig televíziós szakkomentátorként is tevékenykedett, óriási ismeretanyagával, sztorijaival a legunalmasabb meccsekbe is színt tudott vinni. Persze volt, hogy nem kellett a „sóder”, többek között akkor sem, amikor fia, a szovjet Kurnyavka elleni moszkvai világbajnoki elődöntőjét kommentálta izgatottan. „A meccs után látszott a szovjet sarkon a letargia. Lehajtott fejű, mérges edzők, ennél jobban pedig semmi nem fejezi ki a bokszban a vereséget. A szovjet egyszer sem találta el szabályosan Zolit, mégis őt hozták ki győztesnek, durván lepontozták a fiamat.”

Az edzőképzésben egészen 2007. decemberéig tevékenykedő mesterrel való diskurzusból természetesen nem marad ki a régi idők bunyója sem. Olyan szemléletesen beszél kedvenceiről, Marcianóról, Willie Pep-ről, Aliról s a többi ikonról, hogy szinte megelevenednek előttem a legendák. A sztorizásban még mindig elsőrangú Zoli bácsi a boksz legnagyobb csatái közé többek között az Ali-Frazier ütközetet, s Hagler két, Hearns, illetve Leonard elleni meccsét sorolja, de hozzáteszi, nehéz favorizálni, hisz rengeteg csodát látott a ringben.

Ezek egyike volt az általa zseninek titulált Papp László, érdekességként megjegyzi, egy napon született a legendával, s mindig gratuláltak egymásnak. „Fantasztikus ökölvívó volt, született tehetség, olyat tudott, amit nem lehet tanítani. Korának egyik legjobbja volt - hangzik ellentmondást nem tűrően a megállapítás, de a szakedző számára az sem vitatéma, hogy a háromszoros olimpiai bajnok a profik között is csúcsra ért volna. - Dick Tigernél gyorsabb volt, Giardellónál pedig magasan jobb. Ádler Zsigmondot idézném: Laci Giraldellót simán verte volna, Tigert nehezebben, de gyorsaságával és fordított alapállásával ezt is megoldotta volna.”

A jelen magyar csúcsprofiját, Erdei Zsoltot is kiemelkedő sportolónak tartja idősb. Füzesy, a WBO-világbajnokot a súlyához képest fantasztikusan gyorsnak titulálja, úgy véli, „Madáré” a világ legkeményebb félnehézsúlyú balegyenese. A szakember azonban amondó, Erdei a tizedik címvédése után valószínűleg szögre akasztja a bokszkesztyűt. „Amatőr korában is sokat versenyzett, s a profiknál is sok találkozó van már mögötte, jubileumi címvédésre készül. Megalapozta a jövőjét, koronával a fején vonulhatna vissza.”
A sokat látott szakember még mindig csillogó szemmel tud lelkesedni egy-egy jó ringcsata láttán, de bevallja, a mai nehézsúlyú profi mezőny hatalmas csalódás számára. „Nemrég Valujev és Vladimir Klicsko meccseit szenvedtem végig, de a gólemek teljesítményét össze sem lehet hasonlítani a mindössze 178 centis Marciano egykori pazar bunyójával. Manapság nem sok jó meccset látok, ha igazán jó bunyóra vágyom, beteszek egy videókazettát. Valószínű, legközelebb a Hagler-Leonard klasszikust fogom megnézni, ebben még soha nem csalódtam.”

Balogh Zoltán
A fotókért köszönet ifjabb Füzesy Zoltánnak és Leibinger Gábornak!

(2008.04.10.)