
Az alacsony iramú küzdelmet Virgil Hill (50 győzelem – 6 vereség) kezdte jobban, az első két menetben testen jól bontogatta Maske fedezékét, ám a harmadik menettől érthetetlenül megtorpant, és habár Maske nem tett szinte semmit, csak jobbosokat lőtte ki, ezzel pontfölényre tett szert. A menetek előrehaladtával kiderült, hogy hiába bokszolt Maske utoljára 11 esztendeje, míg ellenfele 14 hónapja, a „ringrozsdát” a német hagyta előbb maga mögött.
Maske a mérkőzés előtt egyszer azt nyilatkozta, hogy győzelme esetén néhány „nagy” mérkőzést vállalna, olyan német sztárokkal, mint Michalczewski vagy Rocchigiani. Az idő majd eldönti, hogy komolyan gondolta-e, habár a felsorolt két harcos ellen minden bizonnyal győzelmi eséllyel lépne ringbe, azonban a cirkálósúly élvonala elég merész vállalkozás lenne számára. Elég csak a pénteki Hidvégi mérkőzésre gondolni, ahol a bokszolók olyan tempót diktáltak, amit aligha bírna végig a német, kihangsúlyozva, hogy egy magára kicsit is adó világszövetség nem biztos, hogy eltűrné a Münchenben tapasztalt menetek közti 75-80 másodperces szüneteket.
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek