Hibátlan magyar mérleg Drezdában

Már az Erdei-Abron mérkőzés első menetében látszott, ez a csata nem a rekordszámú indított ütésekről szól majd: „Madár” a jól megszokott balosokkal köszönt be egyszer-egyszer - néha „rátette” erősebb jobb kezét is -, míg Abron beugrásokból próbálkozott, de záró, széles jobbhorgai csak a levegőt szántották. Ugyanez a leosztás érvényesült a második és harmadik etapban is, de ekkor még a taktikázásra lehetett fogni a kevés ütést. A negyedik felvonásban „Madár” néha lehozott egy-egy dupla balt, egyenest kombinált felütéssel, ezeket az „ami” szépen be is nyelte, de ebben az időszakban is az jelentette a szurkolók körében a legnagyobb vitatémát, hogy szakaszonként három, avagy négy tiszta találatot vitt-e be bajnokunk. A szakemberek számára minden bizonnyal roppant érdekfeszítő mérkőzés a további két-három menetben sem hozott különleges változást. Abron a maga szintjén igyekezett, cselezett, hol megindult, hol leengedett kézzel csalogatta Erdeit. De ezeket a próbálkozásokat még a naiv drukker is idő előtt kiszúrta, nem beszélve félnehézsúlyú bajnokunkról, akinek koncentrált védekezését ezen az estén valóban nem érhette kritika. A nyolcadik menet egy hajszálnyival mozgalmasabbra, színesebbre sikeredett: Erdei a balok után közel lépve szép felütéseket helyezett el az egyre jobban fáradó amerikai testén, aki ebben az időszakban már semmilyen veszélyt nem jelentett, ütéseibe többször beleesett. A tizedik felvonás előtti szünetben az egykori őrmester valószínűleg elgondolkodhatott, miért is jött ő a drezdai ringbe, s félperces csapkodó sorozattal próbálta „megfogni a Madarat”, aki sokkal gyorsabb volt annál, minthogy egy ilyen pali elkapja. Ellépkedett, kibokszolta, szembetűnő volt technikai fölénye, s ekkor már ritka hármas-négyes kombinációk is játszottak. Az utolsó játékrészben folytatódott az iskolaboksz, Erdei, ha kellett megelőzte, ha kellett kontrázta Abront, szinte azt csinált, amit akart. A menet közepétől némileg felgyorsultak az események, „Madár” néhány szép kombinációval megfogta kihívóját, s kívülről úgy tűnt, ha akarná, idő előtt is befejezhetné a mérkőzést. Zsolt azonban nem így gondolta, visszaállt a biztonsági játékra, s a végletekig lecsupaszított, ráció-boksszal lehozta a kötelező tizenkét menetes címvédést. (Madár mindhárom pontozónál 119-109 arányban nyert.)
Miután lekongatták a mérkőzést, az embernek olyan érzése volt, hogy Erdei egy ilyen Abron-szintű bunyós ellen még simán megoldana egy másik összecsapást is, annyi energia maradt benne. De felmerül a kérdés, akkor miért nem adott ki többet magából. Zsolt a mérkőzés után az RLT kamerái előtt megválaszolta a felvetést: „Nem érdekelt, hogy a nézőknek tetszik, vagy nem tetszik. Minek kellett volna többet kiadnom magamból? Minek kellett volna ennél többet csinálnom? Elég nagyokat ütött, éreztem a kezemen, kesztyűmön, ezért nem akartam belemenni adok-kapokba.”

Egy másik címmérkőzésnek is volt magyar szereplője, Balzsay Károly nagyközépsúlyban csapott össze a 21 éves litván Tarvydassal, aki a mérkőzés elején erősen támadólag lépett fel. Itt is gyorsan kitűnt, a két öklöző nem képvisel azonos technikai színvonalat, az előre bokszoló, darabos baltit Balzsay hátsókezes, dupla balokkal gyorsan megrendszabályozta. A gyorsaság és ütéspontosságbeli különbség is jelentkezett már a kezdeteknél, „Karesz” jobb-bal egyenes kombinációira csak elvétve érkezett egy-két széles horog. Tarvydas azonban nem adta fel, erőltette a támadásokat, s az egyik belharcos hirig során sikerült megfejelnie a fejét kicsit lehajtó magyart, akinek felszakadt jobb szemöldöke. A sérülés valamelyest rányomta bélyegét a fordított alapállású címvédő ötödik etapban nyújtott teljesítményére, ám a hatodik menet közepétől már újra magára talált, a hetedikben pedig alapos verésben részesítette kihívóját, a hátramozgásból megütött egyenesek csattantak a litván fején. Balzsay magabiztossága a csata további részében is megmaradt ez egyre szabálytalanabban küzdő Tarvydassal szemben, a tizedik menetben pedig egy kombináció végén olyan rombolóerejű balossal fogadta előrelépő ellenfelét, hogy az megismerkedett a ring padlójával. Innen már jutalomjáték volt a vérszagot megérző Balzsay Károlynak, ütései nyomán még egyszer számoltak Tarvydasra, majd a következő akciónál a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. A címét megvédő magyar újabb lépcsőfokot teljesített a kellemetlen stílusú litván legyőzésével, s ha talán kicsit szürkébb volt a tőle megszokottaktól, azt tudjuk be annak, hogy egy ilyen darabos, fizikálisan kemény bunyós ellen nem nagyon lehet cifrázni a bokszot. A hírek szerint Balzsay következő összecsapásán július 5-én lép szorítóba, s ha az események úgy alakulnak, edzője, Fritz Sdunek szerint akár már év végén vagy jövő év elején a vb-címért is megmérkőzhet.

Az est harmadik magyar fellépője, a kispehelysúlyú Bedák Zsolt igen hektikus meccsen verte a mexikói Jorge Cadenast, a Spotlight Boxing 24 esztendős ökölvívója megszenvedett a verekedést az anyatejjel magába szívó latin-amerikaival. Bár a találkozónak olyan időszaka is volt, amikor Bedák akár be is fejezhette volna a küzdelmet, de a szívós mexikói nem a könnyen leüthető fajtából származott. A rengeteg indított ütés leszívta Zsolt energiáit, így volt olyan menet, amikor Cadenas fölénye érvényesült. Szembetűnő volt, hogy a széles terpeszben álló, belharcban otthonosan mozgó mexikóit nem lehet a saját fegyverével legyőzni, de Bedák mégis erőltette ezt a harcmodort, pontossága azonban kívánni valót hagyott maga után. A kiegyenlített küzdelem végén Bedáknak azért mégis csak sikerült begyűjtenie tizedik profi győzelmét, ám a szoros pontozás (mindhárom esetben 77-75) jól tükrözte a csata kiegyenlítettségét.