„Huck Kapitány” elsöpörte a „Szörnyet”
2010. máj. 3., hétfő, 14:202068 olvasás - 0 komment

Marco Huck (29 győzelem – 1 vereség), a Sauerland Event cirkálósúlyú világelsője, szombat este Oldenburgban, 3500 néző előtt védte övét, éspedig a nehézsúlyból érkezett amerikai Brian Minto (34 győzelem – 4 vereség) ellen.
A mérkőzést talán felesleges is részletesen elemezni, hiszen nem volt szép összecsapás, hanem inkább cséphadarásra emlékeztető kocsmai bunyó, ahol Huck háromszor is padlóztatta kihívóját, mire az a 9. menet után feladta a kilátástalan párharcot.
A meccs összefoglalója itt nézhető meg >
A küzdelem után mindkét ökölvívó megszólalt.
„Ez egy látványos küzdelem volt, és megemelem a kalapom Minto előtt” – fogalmazott a 3. címvédő küzdelmét is sikerrel abszolváló Huck. „Meglepődtem, hogy mennyire bírja az ütéseket. Háromszor is leütöttem őt, de nem akarta feladni. Nagy szíve van. Elégedett vagyok a produkciómmal, és lelkesen várom, hogy egyesíthessem a cirkálósúlyú vb-öveket.”
„Huck nagyon erős” – mondta Minto, akit a küzdelem után a biztonság kedvéért kórházba vittek kivizsgálásra. „Nagyon keményeket üt, megérdemelte a győzelmet ma este.”
A gálán ringbe lépett a Perutech Event versenyzője, Laboda István is, aki a Sauerland fiatal svéd titánjával, Erik Skoglund-dal csapott össze egy négy menetes cirkálósúlyú mérkőzésen. Ifj. Perutek János beszámolója szerint nagyot küzdött a magyar versenyző, de nem sikerült megállítania a skandináv tehetséget. A vége egyhangú pontozásos Skoglund győzelem.
hirdetés
Moderálási alapelvek!
Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )