www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Klublista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Isaszegi Róbert a boksznak köszönheti tartását

A+A-
2008. jan. 28., hétfő, 08:151424 olvasás - 23 komment


Isaszegi Róbert a boksznak köszönheti tartását

Ha valaki negyvenéves koráig helytáll a ringben, minden dicséretet megérdemel. Ha azt is hozzávesszük, hogy a bunyós a fizikumot kizsigerelő, alacsonyabb súlycsoportokban lépett nap, mint nap a kötelek közé, s ért el kiemelkedő sikereket, akkor még nagyobb a tisztelet. Isaszegi Róbertet azonban nem csak sporteredményei miatt ismerik el Sajószentpéteren.


Róbert Isaszegi.jpg

Hihetetlen respektje volt egykor a Borsodi Bányász ökölvívó csapatának, a Takács Gábor trenírozta társaság a legjobb klubokkal is felvette a versenyt. A Honvéd, az Újpest, a Vasas vagy a Paks bunyósai tudták, nagy küzdelmekre számíthatnak a borsodiak ellen. A kőkemény „bányászok” közül is kiemelkedett Isaszegi Róbert, aki olimpiai harmadik helyezése mellett egy Európa-bajnoki ezüst- és bronzéremmel vitte hírét a világban szülővárosának.

- Még egy tabló sem őrzi a bajnokcsapat emlékét – legyint szomorúan a 43 esztendős Isaszegi Róbert, amikor a legendás szakosztályról kérdezem. - Darabokra hullott a klub, de azért egykori mesteremmel, Takács Gáborral még tartunk edzéseket a fiataloknak. A választások előtt ígéreteket kaptunk, hogy az önkormányzat segít majd, de aztán elfelejtettek mindent.

No, igen, szelektív a politikusok memóriája… De a bunyó támogatása mellett valahogy Isaszegi Robit is elfelejtették, hiába terjesztették fel hatszor is díszpolgári címre, mást mindig érdemesebbnek találtak a kitűntetésre. Az igazi megbecsülést és tiszteletet azonban nem a díszes oklevél vagy a városvezetők kézfogása jelenti. Isaszegi-Sobethu.jpgA sajószentpéteriek mai napig nagy becsben tartják az egykori kitűnő bunyóst, az életről, a bokszról alkotott véleménye etalonnak számít környezetében. A sportember azonban az utcai beszélgetéseken túl, örömmel tartana élménybeszámolókat is, szívesen elmesélné a fiataloknak, milyen csodálatos sportág az ökölvívás.

- Imádom a bokszot! Életem legjobb döntése volt, hogy tizenéves koromban elkezdtem. Ugyanígy tennék ma is, olyan tartást kaptam a sporttól, mely meghatározta egész életemet – mondja csillogó szemekkel a ma már hatunokás nagypapa, aki 1988-ban a szöuli olimpia dobogójára is felállhatott, de kontinensbajnoki medálokat és hét magyar bajnoki címet is begyűjtött. Ki tudja, hogyan alakult volna sorsa, ha a Budapesti Honvédban marad, s nem tér vissza nevelőegyesületébe. Úgy véli, talán nagyobb sikereket is elérhetett volna, de azt sem tartja kizártnak, „elvitte” volna a pesti forgatag.

A fénykorában pörgős, villámgyors borsodi öklöző pályafutása során számtalan nagy csata részese volt, ám csak részben elégedett eredményeivel, mint mondja, a világversenyeken szerzett érmek színe lehetett volna fényesebb is. Amondó, Szöulban sem volt rosszabb Carbajalnál, mint ahogy a budapesti Eb-n sem kapott ki Marinovtól az elődöntőben. De az idő megszépíti az emlékeket, összességében elégedett karrierjével. Legnagyobb bunyós-élményét azonban mégsem a kubaival vagy a bolgárral vívott ütközetei jelentik.

- Életem meghatározó élménye volt, hogy nyolc évig edzőként magam mögött tudhattam Papp Lászlót, az egyik legcsodálatosabb embert, akivel valaha is találkoztam. A híres négyes kombinációt (kettő testre, kettő fejre) Laci bácsi találta ki nekem, én pedig nyomtam, ahogy csak bírtam. Ha néha kevesebbet ütöttem belőle, Laci bácsi csak annyit kérdezett: Robikám, fáradt vagy?

Isaszegi Róbert.jpgRobi pedig csak nagyritkán fáradt el, tovább zakatolt, osztotta a füleseket, s közben bejárta a világot. Mindenhol tanult valamit, amivel tovább bővítette amúgy sem szegényes fegyvertárát, figyelte a válogatott társakat, de nem szégyellt mozdulatokat ellesni az ellenfelektől sem. Talán ez, s a rá máig jellemző sportos életmód lehetett a titka, hogy a sikeres amatőr pályafutás után a profik között sem vallott szégyent, kisebb kihagyásokkal hét évet húzott le, mielőtt 40 esztendősen szögre akasztotta kesztyűit.

- Ennyi maradt bennem az amatőrből - foglalja össze frappánsan a profik között eltöltött időszakot. Az „ennyi” azért nem kevés: 21 meccsből 19 győzelem, WBO interkontinentális cím, sikeres csaták Cloete, Kostin és Sobethu ellen. - Büszke vagyok a megszerzett címekre, de talán alakulhatott volna szebben is. Ha tíz évvel fiatalabb lennék, megcéloznám valamelyik nagy szervezet világbajnoki övét.

Pályafutása utolsó csatáiról azonban nem őriz szép emlékeket, a Ballone és a Pozo elleni EBU-címmérkőzéseken már csak árnyéka volt önmagának, közel sem bokszolt a tőle elvárható szinten, egyedül a pénz motiválta.

- Felkészülés nélkül álltam ki a mérkőzésekre. Szégyellem magam, hogy ilyenektől kikaptam. Rengeteget fogyasztottam, előtte hónapokig kesztyű sem volt rajtam, ráadásul a pénzt sem kaptam meg. Soha nem vállalnék be még egyszer ilyen meccseket, ha tízmilliót tennének le az asztalra, akkor sem!

Gyanítom, ha nem lett volna a végén a keserű szájíz, a borsodi bunyós akkor is csak a második polcra helyezné profi karrierjét. Örök szerelme mindig az amatőr bunyó marad, ma is büszkén emlegeti, hogy egykor igazi klasszisok között, a világranglista második helyén tanyázott. Hittel vallja, az az amatőr válogatott, melynek tagja volt, minden súlycsoportban kivételes tudású öklözőkkel rendelkezett, társainak bármikor helyük lett volna a profik európai- vagy világranglistáján.

isaszegi.jpgA sikerei ellenére szerénynek megmaradó egykori bajnok ma is példaképe a sajószentpéteri srácoknak, edzéseken szájtátva lesik az általa bemutatott, még mindig villámgyors kombinációkat. Isaszegi Róbert boldog lenne, ha akadnának követői.

- Üzenem a gyerekeknek, romáknak, magyaroknak egyaránt, ha tehetséget éreznek, próbálkozzanak meg ezzel a csodálatos sportággal. A bunyó még ma is kiugrási lehetőség, ám rengeteg munkát, lemondást igényel, de a ringben aratott sikernél nincs édesebb!

Balogh Zoltán
fotók: profibox.hu

Értékelje cikkünket: (Eddig 16 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 23 hozzászólás érkezett )
23 Gombor Béla [2008-01-30 22:25:13]
Teljesen igazat adok neked nekem a Robi sziv ügyem mivel sokszor láttam boxolni.Láttam kikapni is sok versenyen szerepeltünk együtt.És sajnos nehéz elfogadni az idö mulását én gratulálok a pályafutásához mert az gyönyörü volt.Veled suspect remélem még sokszor forumozunk.Reálisan látod a dolgokatt.ÜDV
22 Suspect Zero [2008-01-30 17:17:28]
Igen, igazad van, teljesen, de.
Hiába az elszántság, hiába az akarat, ha az ellenfél annyival jobb, hogy még meg sem nehezítheti a bajnok dolgát. Szerény, kedves ember Robi, ahogy a lap alján Belinszky Krisztina is leírta, ám szerénységgel és kedvességgel senki nem nyert még „világ”bajnoki övet.

Abban van igazad, hogy ha már ott volt, engedni kellett volna bokszolni. De a csúcsra ő már korábban feljutott, amikor az interkonti övet megszerezte. Ám a szakmai csúcsot ne keverjük a csúcsformával, merthogy az csúf félreértést szül.

Délután volt lehetőségem megnézni a Cloete, a Kostin és a Sobethu elleni mérkőzéseket, majd utána a Vorapin-Gonzalez pár menetét. Cloete ellen Robi remek volt, és megvert egy meglehetősen furcsán viselkedő ellenfelet. Az afrikai félt, erre gondoltam. Kostin 3-4 pontos vereség, Sobethu detto. Sobethu ellen nagyon kiégett volt Robi. Az idő kerekét nem lehet visszafordítani, hiába edz valaki. Lassú, tompa volt.
21 Gombor Béla [2008-01-30 16:50:20]
Én is Janinak drukkoltam söt én szinte biztos voltam benne hogy nyer de hát ez van .És ezt nem tudta Robi meg mutatni hogy mi lett volna egy biztos nem feltartott kézzel ment volna be a szoritaba az biztos.
20 Suspect Zero [2008-01-30 15:06:10]
Avval tökéletesen egyetértek, hogy nagy kár a lehetőségért. Eljutni egy WBO lista élére, és azt nem kihasználni, komoly hiba. Jól gyanítottam, hogy valaki keresni akart egy olyan súlykategóriában, amiben kicsi pénz van. Így viszont nem vették ki a pénzt, még annyit sem, amennyit lehetett volna.

Kicsit olyan Isaszegi ügye, mint Papp Laci bácsié volt. Eljutott a ranglista élére, ám lehetőséget nem kaphatott, rajta kívülálló okok miatt. Azért csak kicsit hasonlít, mert Papp Laci világbajnoki anyag volt, de Robi nem volt az. Robival kapcsolatban nálam fel sem merülhet, hogy a fellépti díjon kívül nyerhetett volna valamit, ha ringbe lép az akkori WBO bajnok ellen.

Gombor Béla: Janinak szurkoltam, ám akkor is szkeptikus voltam. Ámbár annyira nem, mint amilyen eredmény kisült a los angelesi kalandból.
19 Öreg [2008-01-30 14:59:23]
Itt nem arról van szó, hogy biztos bajnok lehtt volna, csak arról, hogy amikor jó erőben és formában volt, a menedzserek nem tudtak dönteni, később meg már feleslegesen döntöttek. Nagy pénzt akartak ki venni belőle, ez nem sikerülhetett, utána, meg edzettlenül megverették ennyi. Robi, nagy ember nagyon szeretem és tisztelem.
18 Gombor Béla [2008-01-30 13:55:21]
Igazad van suspect az a rohadt pénz amit asztán ugysem vettek ki.De az ökölvivásban benne van egy nagy pofon lehetösége eszt te is tudod és robinak ez az esély sem adatot meg.öszintén te Nagy Janinak mennyi esélyt adtál a gyözelemhez.
17 Suspect Zero [2008-01-30 13:15:36]
Igen, ezen nem érdemes vitatkozni. Vorapin elrendelt kihívó volt, előbb ő bokszolt az övért, majd következhetett volna Robi. Ám ennyivel az események után sok jelentősége már nincs. Robi mögül elfogyott a pénz, ez döntött. Üzletemberek álltak mögötte, akik a befektetett pénzüket már kivették volna a 39 esztendős bajnokból, nem tovább rontani az egyenleget.
16 kiskovacs [2008-01-30 13:06:31]
Suspect Zero

Nem a vita kedvéért, de Carbajal volt a bajnok, amikor Isaszegi interkontinentális bajnok lett és Felix többször is nyilatkozta, hogy tárgyalnak Carbajallal. Az idő múlt, közben a bajnok Vorapin lett, de vele hiába is tárgyaltak, addigra már senki sem gondolta komolyan, hogy össze fog jönni a meccs, pláne Robi győzelmi esélyeivel (Vorapin keményebb fickó is mint Carbajal).
15 Gombor Béla [2008-01-30 12:54:04]
Robi volt elsö a WBO nál.lehet hogy rosszul emlékszem.De ott van Nagy Jani aki meg kapta a lehetöséget az más hogy mi lett Vége.De nem lessz egy ür az életében.Mert meg probálhatta magát.
14 Suspect Zero [2008-01-30 12:41:56]
Kiskovács: kiemelsz egy írást, ami neked jobban tetszik. Ám Isaszegi Robi mire első lett a WBO-nál már Vorapin volt a bajnok.
13 Suspect Zero [2008-01-30 12:38:57]
Csak a korabeli cikkekre hagyatkozhatok. A Vorapin-meccsre lett volna esély, ám a managere keveselte a thaiföldi pénzt. Vagyis a lehetőséget megkapta, ám nem élt vele. Nem Robi hibája. A managere, aki nem Rácz Félix volt, kaszálni akart, ám nem tudott, mert abban a súlyban, a távolkeleten, nem mozgott akkora pénz. De a lehetőség megvolt.
12 kiskovacs [2008-01-30 12:38:11]
Suspect Zero

Nézd meg még egyszer :) :

http://www.profibox.hu/index.php?action=full&id=2960

"Isaszegi Róbert (16-0-0; 7KO) győzelmével - minden bizonnyal - készülhet a Cruz Carbajal elleni világbajnoki összecsapásra."
11 Gombor Béla [2008-01-30 12:32:13]
Az hogy nem értek az ökölviváshoz koöszönöm 15 évig versenyeztem utána edzösködtem veszprémbe majd ajkán jelen pillanatban angerédbe vagyok Rapcsák Mihályal.Nem mondom hogy nyet volna Robi de kihivo volt és nem kapta meg a lehetöséget amit nálánál rosszab képességü ökölvivok meg kaptak.
10 Suspect Zero [2008-01-30 12:27:51]
Egy Kostin-meccs után esély Cruz Carbajal ellen esély? Ám egyébként is Sor Vorapin volt, aki akkor bajnok lett, mikor Isaszegi managerének lehetősége volt tárgyalni. Megnéztem a korabeli cikkeket.
9 kiskovacs [2008-01-30 12:17:50]
Isaszegit Cruz Carbajallal akarták összehozni egy WBO címmeccsre. Őt szerencsével és hazai pontozással megverhette volna. Rafael Marquez ellen semmi esélye nem lett volna, élete legjobb formájában sem.
8 Suspect Zero [2008-01-30 11:04:20]
Köszönöm, hogy leírtad "helyettem". Isaszegi Robi nagyon jó bokszoló volt, ám aki azt mondja, hogy nem kapta meg a lehetőséget, hogy felérjen a csúcsra, az nem ért az ökölvíváshoz, és fogalma sincs, hogy milyen formátumú sztárok mozogtak akkoriban is harmatsúlyban. Az általad leírt mérkőzésen Andrej Kosztin simán megverte. Robi semmi sansza nem lett volna a top15 ellen, ha egy ilyen közepes képességű, légsúlyú fickó elverte. Nem igaz, hogy jó formában volt 39 esztendősen. Edzett, nagyon precíz bokszoló volt abban a korban is, ám most belegondolok, hogy mi lett volna, ha mondjuk Rafael Marquez ellen ringbe léphetett volna. 49 másodperc? Valószínűleg!

Hozzászoktam, hogy vannak néhányan, akik bele akarnak kötni minden hozzászólásomba: nagyon tisztelem Isaszegi Robit, mint embert és mint bokszolót is. Csoda, amit elért. Ám nem akkora csoda, hogy úgy kezeljük, hogy menedzselési hiba miatt elúszott egy (világ)bajnoki öv. 30 esztendősen, élete legjobb formájában sem tudta volna megnehezíteni a mostani élvonal dolgát. Csak amolyan tisztes vereségre lett volna esélye. 39 esztendősen, kiégve, fáradtan, lelassulva már arra sem.
7 tudodki [2008-01-30 10:45:21]
...még mielőtt piedesztára emelitek volna itt egy kis bibi, ugyanis úgy két-három éve a saját városában egy kis ruszki surmó kipofozta a szorítóból...az már más kérdés , hogy a bírók / csupa hazánk fia/ győztesként ünnepeltették.
6 Gombor Béla [2008-01-29 12:27:44]
Köszönöm a tájékoztatást nagyon sajnálom hogy egy ilyen szintü ökölvivo legalább nem probálhatta meg hogy fel érjen a csucsra.Önnek pedig köszönöm az ökölvivásért tett munkáját sajnos nem sokan tesznek ennyit a sportért mint önök sport társi üdvözlettel svédországbol
5 Öreg [2008-01-29 06:52:13]
Gombor Béla!
Sajnos semmi, annyi sem jött ossze, hogy kifizessem belőle, a telefon díját, mivel az emeltszintű telefonszám szolgáltatási díja eléggé magas.
Szóval nagy részét én fizettem ki, de ezt én akkor jeleztem. Robi a mai napig leg kedvesebb bokszoló szivemnek, nagyon sajnáltam, hisz nem tudodtt abban az időben a vb cimért boxolni amikor még jó formában volt. Erről nem Félix tehetett, hisz nem Ö volt a menedzsere, csak felkérték, hogy szervezze a mérkőzéseit, viszont amikor a csúcsra kerülhetett volna, már a menedzserei, mert ketten voltak, mást akartak.
4 Gombor Béla [2008-01-28 23:21:55]
Szerkesztötöl.Volt gyüjtés Robinak a küzdösporton keresztül hogy mérközhessen a világbajnoki cimért abban még én is résztvettem .Mi lett abbol bocs nem tudom külföndön élek.
3 Gombor Béla [2008-01-28 14:32:37]
Gratulálok a cikhez na meg Robinak.Sajnos nem kapta kapja meg a kellö elismerést.Én egy korcsoportal lejjebb boxoltam És fantasztakus élmény volt nézni a meccseit nekem volt szerencsém vagy 30 látni test közelböl.
2 Belinszky Krisztina [2008-01-28 10:07:29]
Robi valóban nagyszerű sportember,halkszavú,közvetlen,szerény,véleményem szerint,jobb menedzseléssel a profik között is sokkal többre vihette volna!
1 Adam [2008-01-28 09:30:27]
Azt, hogy a cikk elsöosztályúan jó, már felesleges leírnom, Zoli tartja a magas színvonalat. A beszélgetötárs: kiváló sportember. Nekem szerencsém volt egyszer sok évvel ezelött személyesen beszélni vele. Elmondtam neki, hogy mennyire nagyra becsülöm. Akkor lesütötte a szemét, és láthatóan zavarba jött a dícséret hallatán.

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika