A szombaton este 19 órakor kezdődő rendezvényre a Zrínyi Ilona Gimnázium Sportcsarnokában kerül sor, ahol a BoxingONE programjában a hazai Big Boxing BC az Alpokalja válogatottjával néz szembe, hogy eldöntsék a liga tavaszi szezonjának végső állását, amíg a profiknál Nagy „Zsivány” Zsolt, Nagy István és Komjáthi László is kötelek közé lép.
A B1-ben garantáltan nagy csatákra van kilátás 60, 64, 69 és 81 kg-ban, illetve nem kizárt a meglepetés nagyobb súlyokban sem. A B1 utolsó fordulója előtt az már biztos, hogy bajnoki címet a Tibor Hlavacka által vezetett Nitra-Galanta párosításban felálló Nyugat Szlovákia csapata nyerte, de a képzeletbeli B1 liga dobogójának további helyei a hétvégi rendezvény végeredményétől függnek.
A fenti tabellából kiolvasható, hogy egy - a múlt hétvégihez hasonlóan - gyengén teljesítő Alpokalja könnyen az utolsó helyre pofozhatja magát, de egy erős – 8 segédpontnál többet gyűjtő teljesítménnyel akár még a második helyre is feljöhet. Nemes Emil csapata sajnos nélkülözni kényszerül az éppen a profik táborába igyekvő Szilit 75 kg-ban illetve Bödeyt nehézsúlyban, de a beugrók is könnyen meglepetést okozhatnak a csapatkapitány szerint.
A helyi szervezők a jól bevált módszert alkalmazva a B1 csapatbajnoki összecsapást a helyi profi kedvencek szorítóba hívásával koronázzák meg és a rendezvény keretében Nagy István egy 10 menetre tervezett összecsapáson a könnyűsúlyú szlovák nemzeti bajnoki övért száll szorítóba, majd őt követi Nagy „Zsivány” Zsolt és Komjáthi Laci 6-6 menetre kiírt mérkőzése.
A program röviden:
Időpont: 2008. június 21., szombat 19 óra
Helyszín: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona Gimnázium Sportcsarnok
Program: BoxingONE Championship 2008
Big Boxing BC vs. Alpokalja válogatott
...majd Profi meccsek Nagy Istvánnal, Nagy „Zsivány Zsolttal és Komjáthi Lászlóval.
A BoxingONE Nyugat Szlovákia vs. Alpokalja összecsapást június 20-án, pénteken este 22:30-kor láthatják az érdeklődők, amíg a nyíregyházi BoxingONE gálát június 27-én, pénteken 22:30-kor vetíti az RTL Sportklub.
További információk a BoxingONE bajnokságról a www.boxingone.com oldalon.