2007. okt. 26., péntek, 12:403090 olvasás - 14 komment
Mint arról a monokli.com korábban már beszámolt, a dániai Gladsaxe-ben, október 27-én megrendezésre kerülő ökölvívógálán Bognár László (37-13-2) vívta volna a főmérkőzést a helyi kedvenc, Robert Osiobe-val (7-2-4) a GBC nagypehelysúlyú világbajnoki övéért. A csata azonban úgy tűnik, elmarad, Petrányi Zoltán, a Profibox Promotion tulajdonosa arról tájékoztatta portálunkat, hogy a paksi bunyós 12 órával az indulás előtt, bokasérülésre hivatkozva lemondta a részvételt.
hirdetés
- Én már csütörtökön Dániába utaztam, Bognárnak és Komjáthinak a pénteki járatra vettem jegyet. Hidegzuhanyként ért Bognár bejelentése. Van bennem kétkedés, nem hiszek a peches véletlenekben, én inkább súlyproblémát sejtek a háttérben. Nagyon kellemetlen helyzetbe hozott Laci engem, és a helyi szervezőket egyaránt. Mondtam neki, hogy pénteken reggel szálljon repülőre, és a helyszíni hivatalos orvosi vizsgálaton, mutassa be a sérülését, így tisztázni tudja magát. Ha nem jelenik meg, számomra egyértelmű, hogy a sérülés csak kifogás, és az igazi probléma a fogyasztás volt. Nem játék ez a történet, hiszen Osiobe meccsére épült a gála, Bognárt komoly ellenfélként vették számításba. Lemondásával majdnem tönkretette a rendezvényt, hiszen az utolsó pillanatban kellett új ellenfél után rohangálni. Szerencsére sikerült helyettest találnunk, ám ő nem Bognár-kaliberű ökölvívó. Korábban is voltak kétségeim, már az elején figyelmeztettem Lacit, hogy semmilyen okra hivatkozva ne mondja le a mérkőzést, erre most mégis megtörtént – nyilatkozta Petrányi Zoltán.