Korábban már beszámoltunk arról, hogy december 19-én, Mexikóban tartják a nehézsúlyú WBC bajnoki küzdelem tenderét, ahol kiderül, ki és mennyiért, valamint mikor és hol rendezi az elrendelt Vitalij Klicsko – Juan Carlos Gomez mérkőzést. Nos, ha a kubai kihívó promótere, Ahmet Öner nyeri a tendert, akkor Törökországban lesz a meccs, legalábbis erről nyilatkozott az Arena Box-Promotion főnöke.
hirdetés
Ahmet Öner tegnapelőtt bejelentette, hogy nagy török befektetők állnak mögötte, valamint sikerült megnyernie a legnagyobb török kereskedelmi televíziót is, ekképp jó esélyt lát arra, hogy megnyerje a versenytárgyalást.
„Mióta 2007 nyarán bokszgálát rendeztünk Törökországban, óriási az érdeklődés a sportág iránt” – beszélt Öner. „A legismertebb sportmarketing cég lépett kapcsolatba velem, akik tudják, hogy a sportág legnagyobb eseménye a WBC nehézsúlyú világbajnoki küzdelem. Hatalmas lehetőséget látunk a mérkőzés Törökországba hozatalában, és ez egy nagy esély Isztambulnak is, hisz egy ilyen nagy eseményen keresztül a város is megmutathatja magát a világnak.”
Ha a K2 Promotions és az Arena Box-Promotions december 19-éig megállapodik a rendezésről, úgy elmarad a tender.