Péntek este az angliai Doncasterben, Lee Meager (21-2-1) ellen lépett szorítóba az egykori profi magyar bajnok Komjáthi László (26-15-1). Sajnos nem sikerült a szigetországbeli fellépés, merthogy a 4. menet végén, egy vétlen fejelés következtében Komjáthi szemöldöke csúnyán szétrepedt, ezért a szünetben edzője, Somlai Miklós úgy ítélte meg, semmi értelme folytatni a küzdelmet.
hirdetés
- Már a bemelegítésnél éreztem, hogy Laci ma nagyot fog alkotni. Úgy is történt, hisz 3 döntetlen szagú menet után, átvette az irányítást, és simán megnyerte a 4. menetet. A sérülés sajnos olyan mély volt, hogy Laci bármennyire is akarta, nem engedhettem be az 5. menetre. - nyilatkozta a mérkőzés után Somlai Miklós.
- Nagyon éreztem a bunyót! Úgy éreztem, mindent meg tudok csinálni a ringben, amit Miki kért tőlem. Az első 3 menetben azt kérte, legyek óvatos, térképezzem fel, ezt tettem. A negyedikben, azt kérte, diktáljak erősebb iramot, megtettem és simán vertem Meagert. Nagyon sajnálom, hogy felrepedtem, mert úgy érzem, hoztam volna a mérkőzést. - mondta szomorúan az orvosi szobából kilépő Komjáthi, akinek több öltéssel varrták össze a sebét.
Értékelje cikkünket: (Eddig 6 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
Igen, sajnos. De sz.tem időszerű lenne valamilyen korrektebb, hivatalos megfogalmazást, megnevezést kitalálni az ilyen esetekre, ahol a "vereség" nem a klasszikus értelmében következett be, hanem a mérkőzést leállítják.
Még egy döntetlen is igazságosabb volna ilyenkor, legalábbis én úgy érzem.