
Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. Tény, Varga Miklós egyhónapos pauzája miatt két rangos nemzetközi viadalt is kénytelen volt kihagyni, ám az év végi erőltetett menet miatt szüksége volt pihenőre. A gipsz miatt, ha akarta, ha nem, le kellett állnia az edzésekkel.
- Természetesen kényelmesebb a gipsz nélkül – mondta mosolyogva olimpikonunk. – A héten kezdjük az alapozást, a tavaszi versenyprogramot edzőm, Máté Attila majd megbeszéli a kapitánnyal, Dr. Kovács Lászlóval. Még nem száz százalékos a kezem, érzem, de a jövőben úgy is a fizikai felkészítés kerül előtérbe, így mire kesztyűznöm kell, addigra remélem, nem lesznek gondok. Igyekszem a legjobb formába kerülni, a lényeg, hogy a júniusi moszkvai Európa-bajnokságon a legjobbat nyújtsam.
A zágrábi Zlatko Hribic tornán 60 kilogrammban a fiatal debreceni Török János képviselte a magyar színeket, aki meglepetésre a dobogó harmadik fokáig jutott. A viadal döntőjét a lengyel Chudecki és szerb Marjanovics vívta, utóbbi 4:1 arányban győzött.
- A lengyel fiút ismerem, de a tornagyőztes szerbről még nem hallottam, ám ez nem jelent semmit, a könnyűsúlyban mindig van egy-egy olyan ember, aki ismeretlenül is képes jó bunyóra – mondta Varga Miklós, aki ha rajthoz állt volna Horvátországban, minden bizonnyal eljutott volna a fináléig.
Hétvégén a csehországi Usti Nad Labenben randevúzott az európai élmezőny, itt a kazah Samat Bashenov a döntőben 8:4-re verte az orosz Albert Szelimovot, a két bronzérmet az örmény Puluzjan és a svéd Kaya szerezte meg.
- Szelimov képes elfáradni a végére, itt is ez történt, a kazah azonban igazi ütőgép, nagyon bírja – értékelte a finálét Miki. – A bronzérmesek közül a svéd srácot ismerem, jó bunyós. Az eredmények alapján jó kis verseny lehetett, kihívás lett volna számomra, hogy a Bocskain szerzett győzelem után is erős mezőnyben bizonyítsak.
a harangiboxing.hu írása