2007. júl. 19., csütörtök, 13:032949 olvasás - 2 komment
A monokli.com-on 2007. június 9-én megjelent egy, a DVSC Ökölvívó kft. elnökével, Szabó Sándorral készített írás, melyben a klubvezető kirohanást intézett Eperjesi Mihály bíró, zsűrielnök ellen.
hirdetés
A gyöngyösi illetőségű sportember a cikk után fegyelmi eljárást kért maga ellen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) bíróbizottságánál, s a vizsgálat időtartamára felfüggesztette zsűrielnöki tevékenységét. Ajtai L. Péter, a MÖSZ Bíróbizottság elnöke a napokban lezárta a vizsgálatot, melynek eredményéről levélben értesítette Eperjesi Mihályt. A kuzdoter.com-on megjelent levelet változtatás nélkül tesszük közé.
Tisztelt Barátom és Nagyrabecsült Kollegám!
Leveledben, melyben személyedet és rajtad keresztül a testületet ért sérelemről számolsz be kivizsgáltuk.
Azok a levelek, melyek az internetes portál különböző újságjára felkerültek, minden tekintetben egyoldalúan alkalmasak becsületsértésre, és a Bírói Testület lejáratására.
Megjegyezni kívánom, hogy debreceni részről még egyetlen alkalommal sem bírálták a bírói működést, amikor megyei versenyen komoly túlsúlyban voltak a helyi bírók.
Én a jelenségre hívnám fel a figyelmet, hogy soha nem értettem egyet azzal, hogy versenynaptárban szereplő versenyeken a rendező megye bírói legyenek túlsúlyban.
Nem kételkedem a kollégák tisztességében, de a rájuk nehezedő lelki teher nem üdvös az objektív működéshez.
Erre a jelenségre többször felhívtam a figyelmet, de tudomásul kellett vennem a gazdaságossági okokat.
Tisztelt Barátom!
A Bíró Bizottság egyhangú véleménye alapján kijelenthetem, sem, fegyelmi sem etikai vétséget nem követtél el.
Ezúttal felhívom szíves figyelmedet egy formai hiányosságra. A pontozólapokat minden esetben gondolkodás és mérlegelés nélkül azonnal az elnök köteles az arra illetékes személynek ( edző, csapatvezető ) igény estén betekintésre kiadni.
Ezúton kívánunk további zsúri elnöki, vezető és pontozó bírói ténykedésedhez sok sikert, szerencsét, erőt és egészséget a Testület nevében.
Ajtai L. Péter
A MÖSZ Bíróbizottság Elnöke