www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Marosi és Maccarinelli mérlegre állt

A+A-
2011. nov. 18., péntek, 12:191223 olvasás - 27 komment


Marosi és Maccarinelli mérlegre állt

Péntek este Londonban rendezik az Enzo Maccarinelli – Marosi György összecsapást, melynek tegnapi mérlegelésén a magyar bokszoló 80,3 kiló volt, míg cirkálósúlyúból érkezett ellenfele picit többel, 80,7 kg-mal mázsált. A magyar különítmény, Marosi, Turgonyi Bálint és Petrányi Zoltán, csütörtök reggel indult a brit fővárosba.

„Tudom, hogy nem én vagyok az esélyes, de engem ez egyáltalán nem zavar” – mondta a mérlegelés után Marosi. „Azt hiszem nagyobb lenne a nyomás rajtam, ha mindenki győzelmet várna tőlem. Nem akarok jósolgatni, viszont holnap mindent megteszek majd a győzelemért.”

„Szerencsésen megérkeztünk Londonba, és a mérlegelésen is túl vagyunk már. Csütörtökön próbáljuk kipihenni a korán keléssel járó fáradalmakat, hogy holnap maximálisat tudjon Gyuri teljesíteni. Maccarinelli látványa megnyugtatott minket, mert a fogyasztás meglátszik rajta, persze tudom, hogy a látszat néha csal” – fogalmazott a menedzser, Petrányi Zoltán.

Maccarinelli azért fogyott le, hogy kihívhassa a WBO bajnok Nathan Cleverlyt, vagy Tony Bellew-et.

Videó a mérlegelésről >>>


Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 27 hozzászólás érkezett )
27 Sasi [2011-11-18 22:43:21]
A jó meccsek ismérve, hogy lehet rajta vitatkozni :) Ha mi itt érveket sorolunk, akkor az angolok pláne... úgyhogy biztos lesz meccs. A többit meglátjuk. Nálam Clev 6-7 menet, és lehet, hogy neked lesz igazad, és Macca izzasztani fogja.
26 VRRRT [2011-11-18 22:40:24]
Sasi

Cleverly olyan szar volt az utolsó 3 meccsén, hogy ha Maccarinellit nem nyírja ki a fogyasztás és képes 12 menetet bokszolni, akkor újra világbajnok lehet. Persze csak ha nem rendelik el előbb a Sukhotsky elleni címvédést. Komolyan, visszasírom Brahmert, hitelesebb bajnok volt, mint a walesi.
25 leeloodallas [2011-11-18 22:37:29]
Egyetértek janoval, Macca nagyon jó bunyós, és igen élvezetes, látványos meccseket produkál. Nem az állával van a baj, hanem a fejével, mert a védekezése esik szét, és még így is igen kemény ütéseket hord ki lábon.

Marosinak sajnos ez volt megírva, ahogy meccs előtt is írtam, csoda lett volna, ha nagyközépsúlyúként kihúz Maccarinelli ellen akár egy menetet is.

Maccarinelli tipikusan az a bunyós, aki ha az ellenféltől kapna akkorákat, mint amilyeneket ő üt, egy meccset sem állna végig. Csak az a fránya védekezés...

Cleverly ellen meg aztán végképp nem írnám le! Sőt, fogadnék is a TKO-sikerére!

Sokkal érettebb, keményebb bunyósnak tartom, mint Cleverlyt. Amit eddig az angoltól láttam, az minden volt, csak meggyőző nem. Mondjuk nem is engem kell meggyőznie...;)

Mindegy, a lényeg: Macca agyonvágja Cleverlyt!
24 jano [2011-11-18 22:23:04]
Érdekes egy pali különben, láttam Macca 3 kiütéses vereségét, (Haye kivételével) de nem nevezném üveg állúnak. Amekkora füleseket beszedett azokon a meccseken, más is lement volna. Egyébként meg
kifejezetten agresszív, és látványos meccseket láttam eddig tőle.
Ha még a védekezése fejlődne, bizony ott lehetne a trónon.
23 Sasi [2011-11-18 22:21:28]
Sajnos ez van, de - remélem nem haragszik meg senki - ez volt a realitás. Gyuri eleve nagyközépsúlyú, még csak nem is félnehéz. Maccarinelli meg - a vereségei ellenére - nagyon jó ökölvívó. Gyuri sem rossz, és jó dolog, hogy idáig eljutott. Remélem nem veszi el a kedvét ez a londoni kaland.

Cleverly - Maccarinelli? Biztos (?) jó meccs lesz, bár elég egyértelmű. Talán ha Warren szól Clevnek, hogy ne fejezze be gyorsan, akkor 6-7 menet.
22 Cukorka [2011-11-18 22:16:14]
Clevhez azért lehet h. kevés lesz Macca..... Na, üdv mindekinek, remélem legközelebb hosszabb meccset látunk.... :))
21 Cukorka [2011-11-18 22:08:41]
Hát ezaz!....
20 Sasi [2011-11-18 22:07:32]
Sajnos gyors volt... nagyon megvolt Gyuri, de nem ment le, talán ha lemegy, nincs ilyen hamar vége.
19 silverwolf [2011-11-18 22:06:33]
Ehe, ez azért erős volt. Minimum egy rászámolás belefért volna szerintem.
18 Cukorka [2011-11-18 22:06:12]
......... ez sajnos gyors volt...... :(
17 Sasi [2011-11-18 22:02:04]
Igen, Clev az. Vele kell majd bokszolni Maccának. Reméljük füstbe ment terv.
16 Cukorka [2011-11-18 22:00:39]
Jönnek!! Hajrá Gyuri!!!
15 Cukorka [2011-11-18 22:00:00]
Az ugye nem a Cleverly a riporter mellett szürkében?.....
14 Cukorka [2011-11-18 21:53:08]
Jaja, az egyik link a Polstar Sport Extráról jön!
13 boxpetya [2011-11-18 21:44:17]
Köszi linkeket. Várom! Egy lengyel adót kell látnom?
12 Cukorka [2011-11-18 20:56:57]

(Az előző meccs utsó menete megy, hamarosan jönnek Gyuriék!)

Na, ez sem igaz, sajna... A Boxrec-en rossz sorrendben vannak a meccsek...
11 Cukorka [2011-11-18 20:52:08]
Na jó, de ő is kellett hozzá, hogy "hagyja", hogy telibeverjék... A védekezésével lehet a baj....
10 silverwolf [2011-11-18 20:27:22]
Köszi a streameket!
9 zsolt01 [2011-11-18 20:19:29]
Azért azok az ütések nem lágy szellők voltak amiktől feküdt,rendesen telibe verték ezektől más is lement volna.
8 Cukorka [2011-11-18 20:12:24]
Igen, köszi a megerősítést, nekem is gyanús volt a GMT+1.....
7 leeloodallas [2011-11-18 20:09:39]
Köszi szépen, de 9-kor lesz a meccs;)
6 Cukorka [2011-11-18 19:20:23]
Találtam egy másik helyet, meg kell majd itt is próbálni:

http://www.sportwebz.com/live/33732-boxing-the-return-of-enzo-maccarinelli/watch/live/stream/online/free/feed/p2p/vivo/gratis/tv/
5 Cukorka [2011-11-18 19:03:15]
8-kor kezdődik a meccs, itt találtam egy linket, de még nem él, de a listában fölötte levőket ha "kinyitod", látni, hogy milyen lesz majd ha ehhez is él a link később

http://www.lshunter.tv/other-live-streaming-video.html

4 Cukorka [2011-11-18 18:49:25]
Nem naív, keresni kell, Google, azon vagyok!
3 silverwolf [2011-11-18 17:19:03]
Lehet naív kérdés, de tud hozzá valaki streamet?
2 Den [2011-11-18 13:53:21]
Haye- Afolabi- Lebegyev- Frenkel kiütötte, utána jött 2 elsőmenetes KO és máris ki akar állni a bajnoki címért Cleverlyvel? Most jön a Marosi féle realítás- búcsúmeccs- remélem!
Az angolnak el sem fogadnák címvédésként, még szabadon választhatónak sem.

Viszont Bellew jó erőpróba lenne Enzonak: mit tud elérni, egyáltalán mire képes ebben a súlycsoportban?
"""Ennél jobban ökölvívó még nem védte az ütéseket az állával, mint Macca! Még egy kiütéses vereség és kidobóemberként is kiröhögik!""" Nem kéne ezt úgy erőltetni, mert mindenki tisztában van vele, hogy egyszer kell telibe találni és borul.
Akkor pedig mihez kezd, mert ökölvívóként B kategóriás versenyzőnek sem fogadják el. Esetleg néhányszor kiüttetheti magát edzőmeccseken...

Túl nagyot reszkíroz szerintem az olasz nevű boxolóként, mert nem oda való, ezt bebizonyították már elegen neki is és már sajnos Roy Jones jr. nak is.
1 Cukorka [2011-11-18 12:53:17]
Hajrá Marosi Gyuri!!! A meccsen is ugyanezt a szigorú nézést várjuk, tele önbizalommal!! Ha fejben ott lesz, nem lesz gond!


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika