Mészáros András: edzésnapló New Yorkból – 2. rész

Érdekesség inkább az, hogy az első sparringolásom kissé felkészületlenül ért, és némi hibát vétve, súlyfelesleggel történt. Kissé belassulva, tompán ugrottam be hat menetre a ringbe, Zapata Robertóval kesztyűzni. Roberto olyan 70kg körüli srác, nagyon jó amatőr múlttal rendelkezik, elmondása szerint bokszolt Durannal, és Zab Judah-val. Én úgy 60-62 kilogramm között lehettem, nagy verekedés alakult ki közöttünk, és a 16-os kesztyűvel, ami igen szokatlan volt számomra, záporoztak a pofonok. Egy oda-vissza csatában Robertónak „tüdő KO-ja” alakult ki a harmadik menet végére, én meg mackós mozgásommal nem engedtem még a köztünk lévő levegőért sem kapkodni. Ez volt a híresnek éppenséggel nem mondható első ütközetem. A dolog pikantériáját a héten történt esemény hozta, egy promótert vártunk, aki megnézi,hogyan küzdöm. Bár promóter nem jött, mégis ott volt egy középkorú srác, aki már az ezelőtti hét bokszgáláján is megjelent. Kérdeztem tőle: Are  you promoter? (Te promóter vagy? Bocsánat, kezdetleges angol tudásom végett.) Mire ő: nem, én szponzor vagyok, a promóter a barátom, ő küldött, hogy nézzem meg, hogyan kesztyűztök. És ki is lehetett volna az ellenfelem? Hát persze, hogy Roberto! Csakhogy nem az a két ember állt egymás előtt, mint akik egy héttel ezelőtt. Roberto szemében tűz égett, felvértezve, harcra készen állt. És vele szemben jómagam, aki súlyára odafigyelvén, bizonyítási vággyal telve, igazi "Ragadozóként" nézett farkasszemet a másik sarokban álló ellenfelével. És elkezdődött a küzdelem! Az első menetben talán minimálisan, de uralkodván lépett fel Roberto, mire én azonnal válaszoltam, és visszavettem több-kevesebb sikerrel, az irányító szerepét. Áthatott minket a férfias harc, oda-vissza záporoztak az ütések. A teremben lévők megálltak, és tekintetükkel bekapcsolódtak a küzdelembe. Úgy a harmadik menet felé, amit volt, hogy nagyon figyelvén a védekezésre, volt, hogy lazán leengedett kézzel vívtunk, egy kisebb füles után, ki tudja miért, a színjátéknak vévén a küzdelmet, lábaimmal eljátszottam a megrendült bunyós szerepét. Láthatóan akartam érzékeltetni, hogy ez csupán egy jelzés: "csak ennyit tudsz?" Persze a küzdelem még hevesebb lett, és Robertótól a válasz sem késlekedett. Ő is, mint a kölcsönt visszaadva, megrogyó lábbal jelezte:"hé, ez édes kevés!" Így hát hat a menetet végigdaráltuk, majd összeölelkezve ismertük el a másik nagyságát. Mindenki nagyon elégedett volt, záporoztak a gratulációk. Kérdezhetnék, ki volt a jobb? Ám mivel bíró nem volt, így nem tudom. Persze, én úgy éreztem, hogy én! De vajon nem érezhette-e ugyanezt joggal, Roberto? Így hát csak annyit mondhatok, voltak, jönnek és lesznek még nagy csaták! Aki kíváncsi, hogyan zajlanak ezek a meccsek, jöjjön ki New York-ba. ;-)

Üdvözlettel: Ragadozó!