Az kezdő mérkőzésen 46kg-ban Kovács Ildikó (Szeged Box Club) az olaszok ismert kick-box bajnokával, Caligiuri Alice-vel került szembe. A csapat fiataljainak egyike jó mérkőzésen szoros pontozással kapott ki a taljánok egyik kedvencétől. (2:0) Második mérkőzőként Csík Mónika (NYVSC) 48kg-ban lépett a szorítóba Simona Lucarno ellen. Az Európa-bajnokunktól kezdettől fogva tartott az olasz, és Móni sima, egyhangú pontozással hozta a mérkőzést.(2:2) Első alkalommal lépett kötelek közé nemzeti mezben Perjés Dóra (Pesterzsébeti Ring SC) is. Az 50kg-os jó mozgású, és fizikálisan is erős Dóra döntetlent vívott ki a helyi Annabella Bianchini ellen. (3:3) Következő versenyzőnk, az 50kg-ban szereplő Gombos Gabriella (BIG Boxing) - aki szintén most szerepelt először a csapatban - Aurora Cencig ellen húzott kesztyűt. A magyar lány határozottan és harciasan küzdött, azonban a szintén udinei Cencig legyőzéséhez nagyobb fölényre lett volna szükség. (5:3)
Ezt követően került sor a két bemutató mérkőzésre. Elsőként a még utánpótláskorú Mizsei Vivien (Kiskunfélegyháza) bokszolt Marianna Paumbo ellen 52kg-ban. A fordított alapállású Vivien megmutatta, hogy jó érzéke van az ökölvíváshoz, és ha ezt kitartó edzés munkával párosítja, sok meglepetést okozhat még a felnőttek között is. A másik bemutatót Ducza Anita (NYVSC) vívta Patrizia Pilo ellen. Az olasz 70kg-os stabil válogatott tag nem mert a hazai közönség előtt éles meccset bevállalni a magyarok EB, VB érmese ellen. Anita végig uralta a mérkőzést, egyértelműen megmutatva fölényét.
Kovács Klárával (BIG Boxing) folytatódott a csapattalálkozó, aki szintén újoncként lépett a kötelek közé. Ellenfelét, Pamela Salát rendre eltalálta tiszta jobb egyenesekkel, azonban védekezési hibákból adódóan egy részét vissza is kapta, így is nyerve a mérkőzést. Azonban a bírók csak döntetlennek látták azt. (6-4) Kis Varga Bettina (PVSK) következett, aki az Uniós bajnokságon érmes Giacoma Cordio ellen húzott kesztyűt 57kg-ban. Betti az edzői utasításokat betartva, fegyelmezetten, türelmesen bokszolt, meglepve az olasz lányt is, aki így elbizonytalanodott és csak 1-2 pontos előnyre tudott szert tenni. (8-4). Ezt követően 60kg-ban Vass Diana lépett a szorítóba. A Vasas öklözője szép, iskolázott bokszot mutatott be Marenda Robina ellen, de a nagy fokú bizonyítási vágy többször is belevitte felesleges adok-kapokba, amelyekből az olasz jött ki sikeresebben. Így kis különbséggel ugyan, de Robina nyert.(10-4) Utolsó párként lépett a kötelek közé Csejtei Csilla (Szombathelyi Haladás) és Roberta Rubini 63kg-ban. Csilla rutinos versenyzőként végig irányított, és uralta a ringet. Ellenfelét meg is kellett számolni. Győzelmével 10:6-os végeredménnyel zárult a találkozó.
Ma este Codroipoban újra kötelek közé lépnek a lányok.
A magyar csapat többségében fiatal, nemzetközi versenyen most debütáló ökölvívó hölgyekből áll, akik elszántan, nagy bizonyítási vággyal küzdenek.
Szuknai Zsuzsanna