
Az állásfoglalásra azért volt szükség, mivel az olimpiai bajnok bokasérülése miatt kénytelen volt lemondani a december 13-i Vlagyimir Klicsko elleni küzdelmet, és az ukrán világbajnok a ranglistán legmagasabban sorolt elérhető ellenféllel,
Hasim Rahmannal pótolta őt. Ennek ellenére a Rahman elleni mérkőzést a szövetség elfogadja a hivatalos kihívó elleni küzdelemnek, ám Povetkint a meccs után újra elrendelt kihívónak jelölik. Ha Klicsko december 13-án megvédi övét, úgy 9 hónapon belül bokszolnia kell a „Fehér Oroszlánnal”, de ha Rahman győz, 12 hónapja van kiállni Povetkinnel.
Vlad Hrunov, Povetkin társmenedzsere elégedett volt a döntéssel: „Boldogok vagyunk, hogy Alexandernek meg fogják adni az esélyt, hogy jövőre kiállhasson a győztessel” – beszélt. „Alexandernek lesz elég ideje, hogy kiheverje a sérülését, és ismét formába lendüljön. Nincsenek kétségeim afelől, hogy 2009-ben ő lesz az új nehézsúlyú bajnok.”
Chris Meyer a Sauerland részéről elmondta, hogy az orvosok szerint Povetkin februárban vagy márciusban kész lesz visszatérni a ringbe, és ha Klicskóék szeretnének hamar túllenni a kötelező címvédésen, ők állnak majd elébe.