Európa idén kapitulált, már ami a K-1 rendezvényeket illeti, mivel a világszéria kivonult kontinensünkről, pontosabban végérvényesen alulmaradt a holland It’s Showtime sorozattal szemben. A szakértőket ez nemigen lepte meg, hiszen a szokásos amszterdami K-1 Európai döntő eddig is az It’s Showtime szervezésében került lebonyolításra, annak felvezető programjában, a kora délutáni órákban. Az It’s Showtime tehát jött, látott és győzött, s most terjeszkedik Európa szerte.

Az augusztus 29-i gála tervezett párosításaival már foglalkoztunk, ezek közül kiemelkedik a hollandok legjobb 90 kg-os harcosának, Melvin Manhoef-nek a küzdelme, aki a korábbi K-1 bajnok Rácz Dénessel (Hungarian All Stars) csap össze. Sokan féltik legjobb formában lévő magyar küzdősportost, ám ő a harcosokklubja.hu fórumportálon válaszolt a kétkedőknek.
„Azt gondolom, hogy 29 évesen el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem” – jelentette ki Rácz. „Végre a Papp László Arénában bunyózhatok, ahová eddig csak nézőként mehettem. Melvin Manhoef-fal, a sportcsoport egyik legjobb, de bizonyára a legnépszerűbb harcosával bunyózhatok, és ehhez nem kell kommentár. Hogy mi lesz a végkifejlet, az én szempontomból azért nem mindegy, mert ugyan Melvintől kikapni nem szégyen, de ha legyőzőm, enyém a világ!”
„Nem kell, hogy mindenki nekem szurkoljon, elég ha azok izgulnak értem, akik igazán fontosak, de ha valaki mégis szorít majd nekem, azért őszinte hálám!” – üzent a szurkolóknak. „Azért bízom benne, hogy ha Szabó Sanyival és a sparring partnerekkel alaposan felkészülök, kellemetlen pillanatokat fogok szerezni a kis izomgolyónak.”
Eddig ismeretett párosítások:
Karacs "A Hun"Attila vs. Björn "The Rock" Bregy
Rácz Dénes vs. Malvin Manhoef
Gago Drago vs. Szűcs Barna
Tóth "A Kölyök" István vs. Murthel Groenhart
Dzimitri Sakuta vs. Gregory Choplin
Végh "Pumukli" Attila vs. Dietz "Cápa" Gusztáv
Rico Verhoeven vs. Thomas Hron