A Pro-Boksz Promotion ökölvívója a „civilben” rendőrként dolgozó Kállai Zoltánnal csapott össze egy 6 menetre tervezett mérkőzésen. Popovicson ugyan látszott a több mint egy éves kihagyás, de biztatóan mozgott az első menetben.
Kállai kezdett aktívabban, ám „Popo” fedezéke kiválóan működött, és az ellentámadásai is hatásosnak bizonyultak.

A második menetben Popovics egyre inkább belelendült, és máris vége volt a meccsnek: Kállai kapott pár keményet ballal, majd az egyik ellentámadása során ellenfele könyökét találta el alkarral.
A miskolci bunyós jelezte sérülését a mérkőzésvezetőnek, majd az orvossal konzultálva feladta a küzdelmet, így Popovics TKO-val nyert a második körben.
Cséffalvay Péter tervei szerint november utolsó hétvégéjén rendeznek újabb bokszgálát, melyen Popovics Tamás (26 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) a UBC címét tenné kockára. A promóter egyelőre nem árult el közelebbi információt a rendezvényről és az ellenfélről, csak annyit tudnunk, hogy Pápán kerül lebonyolításra az esemény.

Aszódon ringbe lépett a középsúlyú Ramócsa Sándor is, aki hat menetben, 60-54 arányban legyőzte a Paul David nevű román versenyzőt.