2008. szept. 7., vasárnap, 06:421748 olvasás - 0 komment
Az olimpiai ezüstérmes Ricardo „Rocky” Juarez (28 győzelem – 4 vereség) vélhetően élete legnagyobb diadalát aratta szombat éjjel Houstonban, amikor a 11. menet végén technikai kiütéssel legyőzte az argentin Jorge Rodrigo Barriost (47 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen).
hirdetés
Pedig nem az amerikai Juareznek állt a zászló, hisz dél-amerikai ellenfele iszonyatos ütésmennyiséggel kínálta meg, főleg testen, és hiába volt mindig válasza, a fizikális különbségek nem mellette voltak. Úgy nézett ki, hogy sima Barrios győzelem lesz a vége, ám az argentin a 9. menetben történt, nem éppen jogos pontlevonás után óriási sebességre kapcsolt, meg is fogta „Rockyt”, ám az túlélte a menetet. A következő kör közepén már a hazai pályán küzdő amerikai volt fölényben, majd a 11. menetben is. Aztán a menet végén több pontos ütést követő jobbhorogtól Barrios padlót fogott, de még fel tudott állni a számolás végére. Azonban a leütés előtti sorozattól az argentin súlyos szájsérülést szenvedett, teljesen szétszakadt, ami miatt az orvos tanácsáre a bíró leléptette, vagyis Rocky Juarez TKO győzelmet aratott.
A mérkőzés után derült ki, hogy a pontozólapokon, tíz menet alapján, Juarez állt jobban, hisz két pontozónál is vezetett, a harmadiknál pedig döntetlenre állt a küzdelem. Ez azért túlzás volt, ahogyan az a két pontlevonás is, amit Barrios szenvedett el állítólagos mélyütései miatt a 3. és a 9. menetben. Tudniillik a lassítások nem igazolták a mérkőzést vezető bíró döntését. Örül az ürömben, hogy Rocky végül nem érdemtelenül nyert!