A budapesti Flórián téri üzletközpont harmadik emeleti fitnesztermében sorra kerülő rendezvény sajtótájékoztatóján elhangzott, öt mérkőzést izgulhatnak végig a kilátogatók. A rajongók többek között a Herbie Hide elleni cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki címmeccsre (WBC) készülő
Nagy Józsefet (17-1-0) is láthatják. Az esemény sajtótájékoztatóján Nagy többek között arról beszélt, hogy rosszul estek neki az elmúlt időszakban a sajtóban őt ért támadások.
Az olimpiát is megjárt ökölvívó kiemelte, ő elsősorban bokszolni szeretne, s a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi nehézsúlyú világbajnoka ellen kötelek közé lépni óriási megtiszteltetés és kihívás a számára. "
Két hete derült ki, hogy Hide-dal bunyózhatok és azóta rengeteg támadás ért, ami bántott. Mindenki azt mondja, hogy csak a pénzért vállaltam a meccset, de ez nem így van" - nyilatkozta
Nagy József, aki Petroczki István ellen négymenetes felhozó meccset vív jövő kedden.
"Mostanra túltettem magam a vádakon és teljes erővel készülök a nagy meccsre, ami után remélem, változik majd a vélemény rólam." - mondta Nagy, akinek súlya, edzések után, 86 kiló körül van, de még nem tudja, hogy hosszabb távon melyik súlycsoportban fog bunyózni. Mindazonáltal most annak örül, hogy húsz éves pályafutása során először nem kell fogyasztania.
"A legutóbb mérkőzésem előtt, Denis Inkin ellen, 18 kilótól szabadultam meg három hét alatt. Ezt az ellenségeimnek sem kívánom. Mindenkinek meg kell értenie, képtelen vagyok 76 kilóban folytatni."
Petrányi Zoltán, a Profibox Promotion vezetője elmondta, hogy a gála meglepetésmeccsét
Petrovics János és
Kovács "Vipera" Attila vívják. A találkozó tulajdonképpen visszavágónak is tekinthető, hiszen a két öklöző 2004 decemberében egy látványos, parázs küzdelmet hozó meccsen csapott össze egymással. Akkor Kovács, a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nagyváltósúlyú bajnoka nyert egyhangú pontozással. Érdekesség, hogy a meccset
Kovács "Koko" István, a WBO egykori pehelysúlyú világbajnoka fogja vezetni, akinek ez lesz az első "fellépése" mérkőzésvezetőként, Magyarországon.
A klub első embere jelezte, szándékai szerint a jövőben minden hónapban egy-egy hasonló gálát rendeznek majd.
"Célunk, hogy minden rendezvényünkön legyenek olyan összecsapások, amelyek izgalmasak, kiszámíthatatlanok. A magyar emberek szeretik a profi bokszot, de nem szeretik, ha lefutott mérkőzéseket kell nézniük" - mondta Petrányi.
A február 19-i eseményt a
SportTV felvételről közvetíti majd.
a profibox.hu írása