Mint arról már lapunk beszámolt, Hóhér a Darren Rhodes elleni mérkőzése óta nem találkozott trénerével, Somlai Miklóssal. Annak oka, hogy a két sportember nem keresi egymás társaságát, nem más, mint a köztük lévő pénzügyi nézetkülönbség. A nagyközépsúlyú bajnok kissé túlzónak tartja Somlai igényeit, úgy véli, mégiscsak ő vereti magát a szorítóban, így felkészítőjének kevesebb pénzzel is be kellene érnie.
„Józsi azóta sem keresett, úgy gondolom, csak a régi konstrukcióban tudom vállalni további felkészítését. Eddig működött köztünk a dolog, nem tudom, most mi a probléma? Úgy hiszem, neki kellene megtennie az első lépést, legalább felhívhatna, mert ha komolyan akar valamit, akkor el kellene kezdeni a melót. Én nem fogok szaladgálni utána, nehogy már a nyúl vigye a puskát!” – nyilatkozta a tréner, aki inkább a rá váró feladatokkal szeretne foglalkozni, ami nem más, mint Nagy Zsolt tökéletes felkészítése.
Arról, hogy Papp László sem látogatja már a Somi Box Klub edzéseit, a mester a következőképpen fogalmazott: - „Lacival szakmai nézeteltéréseink voltak, nem csinálta meg azt, amit kértem tőle. Megsértődött, jelenleg nem jár edzésre. Ennyi.”
Úgy tűnik, fogyóban Somlai Miklós csapata, hiszen nemrég Komjáthi László a DVSC-nél jelentkezett edzésre, de a bunyós Hajdúsámsonban, Máté Attilánál is puhatolózik. Ám említhetnénk Kertész Henrik, a sokszoros amatőr bajnok esetét is, aki szintén Máté Attilára cserélte egykori mesterét.
Balogh Zoltán