A legfontosabb esemény mindenképpen az utolsó hét mérkőzés volt a Super GP II. rendezvényen, ahol több mint 1000 szurkoló kísérte figyelemmel a történéseket. A legnagyobb ováció természetesen a helyi kedvencet, Imre Zsoltot fogadta, valamint a Hunagrian All Stars versenyzőjét, Rácz Dénest.
Mielőtt az elkezdenénk taglalni, hogy milyenek is voltak a csaták, meg kell említeni, hogy a Bács Team S.E. vezetőedzője, Vancsik Nándor és Szeri Attila H.A.S. elnök kitűnő munkát végeztek, mint szervezők, és meg tudták tölteni a keceli sportcsarnokot, ahova a gála kezdetén a hirtelen megnőtt sor miatt plusz kétszáz széket kellett még behozni, és így a nézők száma meghallatta az ezret, ami igencsak nagy teljesítmény. Sőt! Isten igazából azért is kell megemlíteni ezt a tényt, mert Kecel városában mindig is látogatottak voltak az ilyen jellegű rendezvények, de ennyire azért még sosem volt tele az igencsak hangulatossá varázsolt sportkomplexum.
A gála első és leginkább izgalmas meccse Wikker Dániel nevéhez fűződik, aki egy teljesen vert helyzetben nyerte meg első SuperGP MMA mérkőzését. A fiatal bácsi kitűnőség az addig tökéletesen harcoló Molnár Benjamint kopogtatta le, miután kiszabadult egy gerinc feszítésből, ami nem kis dolog ebben a sportágban.

A gála egyik legjobb meccsét hozta a fiatalok csatája. A mindössze tizennyolc éves Muskotály Bálint látványos technikai fölényben vívta végig a Csillag Tamás elleni csatát. A fiatal dunaújvárosi kétszer is elintézte, hogy számoljanak ellenfelére, így simán nyerte a nem túl egyértelműnek induló csatát.
Várható volt Halmi Viktor, hogy nem fog sok időt a ringben tölteni. És ez így is lett. Novák Ferenc beugróként vett részt az eseményen, de a földön nem tudott mit kezdeni a klasszis MMA-s Halmival, aki rövid idő alatt submission-nel nyert.
A nagy visszatérő Meiszter Gábor viszonylag álmosan kezdte a mérkőzését a román Eduarth Limbosseanu ellenében, aki az első menetben még meg tudta akasztani egy-két szabálytalan technikával a meccset, így elég harmatossá téve az első etapot. A második menetben a szegedi HAS bunyós magára talált, a harmadikban pedig már nagyon megverte a román bunyóst. Így Meiszter visszatérése csillagos ötösre sikerült és a szurkolók várhatják a folytatást.

Imre Zsoltot sokan látni akarták, ahogyan küzd Fülöp Dániel ellen. A keceli bunyós jól kezdte a meccset, és két perc után lekopogtatta az ellenfelét. Vancsik Nándor tanítványa így egy számukra tökéletesre sikerült meccsen szórakoztatta a helyi közönséget.
Az est főmérkőzésén a 2008-as K-1 Rules bajnok lépett ringbe Bogdan Nutu ellenében. A román bunyós nem volt alárendelt szerepkörben az első fél percben aztán jött egy térdes Dinitől, és egy óriási szakadás az ellenfél állán, így TKO1 a végeredmény. Rácz Dénes simán nyerte a meccset, ahogyan tőle ezt már megszoktuk.
Undercard mérkőzések
1. Török Balázs vs
Gubik Károly extra menet pontozással
2. Ambrush Márk vs
Horváth Árpád pontozással
3. Bekényi Gábor vs
Fenyvesi Máté pontozással
4.
Kiss Árpád vs Takács Tibor
pontozással
5.
Dobi Zoltán vs Orcsik Zalán
pontozással
6. Hunyadi Károly vs
Jónás Attila (MMA)
fojtással
7.
Demhardt Attila vs Gubik Károly
TKO
Maincard mérkőzések
1.
Wikker Dániel vs Molnár Benjamin (MMA)
TKO
2. Árvai Zsolt vs
Dolog György pontozással
3.
Muskotály Bálint vs Csillag Tamás
pontozással
4.
Halmi Viktor vs Novák Ferenc (MMA)
submission
5.
Meiszter Gábor vs Eduarth Limboseanu
pontozással
6.
Imre Zsolt vs Fülöp „Kutya” Dániel (MMA)
háromszög fojtás
7.
Rácz Dénes vs Bogdan Nutu
TKO
A fotókat Szávuj Miklós készítette!