A WBA ranglistáján is pillanatnyilag 14. helyen álló ökölvívó a „BoxingONE” csapatbajnokság tavaszi szezonjának nyitómérkőzésén lép szorítóba, és Attila ígéretének megfelelően rácáfol majd azokra, akik már temetik, mint jegyzett ökölvívót.
A Felix-Promotion megszűnése óta nem lehet nyugodt Kovács Attila, sorsa több mint bizonytalan. Fontosabb meccsei sorra elmaradtak, hiába kötött nemrég szerződést a német Olaf Schröder promóterrel. A múlt év végi belga összecsapás, s a március 15-re beharangozott németországi fellépése sem valósult meg. Világbajnokként legutóbbi szombathelyi címvédését követően mindössze egy Petrovics János elleni felhozó mérkőzést tud felmutatni.
„Ekkora bajban még nem voltam, kicsit kezd komolytalanná válni a helyzetem” – fogalmazott Kovács. – „Az edzéseket ugyan tisztességgel elvégzem, de már mindent óvatosan kezelek a jövőmmel kapcsolatban.” A bizonytalanság természetesen az öklöző pénztárcájára is hatással van. „Sajnos idáig jutottam, mint mindenkinek, nekem is szükségem van a pénzre, de mérkőzés nélkül nem tudok keresni, így ezúton is köszönöm a lehetőséget a győri klubnak ahol készülök, hogy lehetőséget biztosítanak számomra. Továbbá kérek minden velem együttérzőnek, hogy jöjjenek és szurkoljanak nekem, ígérem nem fognak csalódni.”
A 2008-as „BoxingONE” csapatbajnoki liga tavaszi szezonja magyar és szlovák csapatok részvételével indul, amelyről az egyik résztvevő Győri Gladiátor BC vezetője, Nagy Zoltán úgy nyilatkozott, hogy a csapatok előzetes visszajelzései alapján a résztvevők becsületbeli ügynek tekintik a bajnokságot, és várhatóan mindent sportszerű eszközt bevetnek majd annak érdekében, hogy elhódítsák a pénzdíjas kupát.
Az RTL Sportklub által is közvetített nemzetközi csapatbajnoki liga célja, hogy egy folyamatosan követhető ökölvívó rendezvénysorozattal szolgálja ki a férfias sportokat kedvelő közönséget.
A „BoxingONE” ligában résztvevő csapatoknak nyolc súlycsoportban kell versenyzőket indítani és az egyes fordulókat a több győztes összecsapást felmutató csapat nyeri. A bajnoki trófea és az azzal járó bajnoki elismerés sorsát körmérkőzésekkel döntik el a résztvevők.
A tavaszi szezon első mérkőzésén a hazai színekben induló Győri Gladiátor a Nyíregyházi Big-Boxing csapatával méri össze tudását. Mindekét sarokban számos válogatott kiválóság vonul majd fel a nézők örömére, lássuk a párosítását;
Helyszín: Krúdy Gyula Gimnázium aulája, (Örkény István út 8-10.)
Időpont: 2008. április 12. szombat, 19 óra
Jegyek elővételben a K.O. Gym-ben 1200Ft/fő áron válthatók.
(Érdeklődni: Győr, Kandó Kálmán u. 4, Telefon: 06 20 9736 133)
A profi programban helyet kap továbbá a korábbi többszörös amatőr bajnok és a szlovák válogatott húzó emberének, a félnehézsúlyú Kovács Tamásnak profi debütálása is, akihez edzője Nagy Zoltán komoly reményeket fűz.