2007. aug. 29., szerda, 16:57923 olvasás - 0 komment
A WBO nehézsúlyú bajnoka, Szultan Ibragimov (21 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) szerint, egy Evander Holyfield feletti győzelem az október 13-i moszkvai mérkőzésen részben annak is lenne köszönhető, hogy korábban néhány órát vett mostani ellenfelétől.
hirdetés
„Ugyanúgy, mint Holyfield, én is tudom mekkora az értéke a kemény munkának és elszántságnak, és tudom, hogy sosem szabad egy ellenfelet túl könnyedén venni.” - mesélte Ibragimov a floridai felkészülési táborban.
„Nem érdekel mennyi idős Holyfield, nem érdekel kit győzött le, és ki ellen veszett. A fejemben ő a legveszélyesebb ellenfél, és mindennél keményebben edzek, hogy megvédjem a címem Moszkvában!”
Ibragimov az első címvédő mérkőzésére készül, de megszakítja felkészülését, hogy médiaszereplésnek eleget tegyen csütörtökön, New Yorkban.
„Nem szeretem félbeszakítani a felkészülésem, ha már egyszer elkezdtem, de szeretnék találkozni a médiával, akik nagyon fair és tisztelettudó módon viselkedtek velem, amióta megérkeztem.” - mondta Ibragimov. „Már az Evander Holyfielddel való találkozást is várom, de csak akkor, amikor már felkészültem. Ha visszatérek a táborba, mindent beleadok majd, hogy a rajongóimnak ne okozzak csalódást, amikor kiállok Holyfied ellen.”
Értékelje cikkünket: (Eddig 6 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!