
- Mostanában elég nagy szájuk van az osztrák ketrecharcosoknak, mindenhol hangoztatják, ilyen, meg olyan jók, most Fötsch mégis visszalépett a meccstől – nyilatkozta a monokli.com-nak a „Tatár” művésznéven futó egykori dzsúdós.
- Tudom, Európában nem könnyű számomra ellenfelet találni, de bízom benne, hogy menedzsereim megoldják ezt a kérdést. Biztos, hogy ringbe lépek a debreceni Főnix csarnokban, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy egy szerb vagy horvát sráccal fogok összecsapni – számolt be a várható ellenfélről Németh Gábor. A fighter elmondta, felkészülése a megszokott forgatókönyv szerint, Kovács László irányításával zajlik, edzőpartnere sem változott, a Debrecenben szintén fellépő Karacs Attilával gyűrik egymást a tréningeken, de részt vesznek az UTE ökölvívóedzésein is, s rendszeres látogatói Sándor György soroksári műhelyének is.
A jövő hét elején hosszabb írást olvashatnak majd a
monokli.com látogatói a debreceni K-1 Nagydíj főszervezőjével, Katona Attilával.