
A 28 éves fehérvári bunyóst kérdeztük a felkészülésről, a mérkőzésről, és az ellenfélről is.
„Brutálisan keményen meghajtott edzőm, Molnár Attila. Nagyon jó formában érzem magam, éppen ezért kicsit bosszant, hogy februárban két hétig betegeskedtem. Milyen formában lennék, ha nem jött volna közbe semmi?” – kezdte Turós a beszélgetést. „Mindenesetre bízok magamban, még akkor is, ha tudom, Olaszországban soha nem a vendégbokszoló a favorit.”
Turós minimális célja, hogy egy olyan meccset bokszoljon, ami után Di Rocco örülni fog, hogy az befejeződött.
„Ha jól bokszolok, akkor meg tudom nyerni a mérkőzést. Láttam videón az ellenfelem. Az ilyenekre szokták mondani, hogy inkább szorgalmas, mint ügyes, viszont úgy láttam, hogy gyorsnak számít” – fogalmazott. „Úgy akarok lejönni a ringből, hogy egy jót bunyóztam. Ez a minimum. A földön élek, tisztában vagyok a képességeimmel és a felkészültségemmel. A saját bokszomat kell csinálnom mind a hat menetben.”
A magyar ökölvívó kifejezetten technikás bunyós, ám szeret agresszív stílusban, offenzíven is bokszolni. Kérdés, hogy Di Rocco elleni melyik a sikerhez vezető út?
„Attila már bokszolt vele, ezért tudjuk, hogy nem ízlik neki, ha nyomás alatt van. Menni, menni és menni kell előre. Hátrafelé nem szabad bokszolni ellene” – jelentette ki határozottan.
A bokszoló után a menedzsert, Petrányi Zoltánt is megkérdeztük a pénteki mérkőzéssel kapcsolatban:
„Mit is mondhatnék egy ilyen mérkőzés előtt, amikor egy veretlen versenyzőm ringbe lép egy eredményes és tapasztalt bokszoló ellen? Idegenben mindig összetettebb a feladat, mint itthon, hisz nem csak az ellenfelet kell legyőzni. Arnold is tudja mi várhat rá Olaszországban, de így is optimistán várja a mérkőzést. Ha az önbizalma megmarad a mérkőzésen is, akkor összejöhet a meglepetés.” – jelentette ki a Profibox Promotion tulajdonosa.