2006. okt. 21., szombat, 23:022111 olvasás - 0 komment
Újabb címmérkőzéssel erősödhet a november 25-ei SlimTrax gála programja, ugyanis a székesfehérvári illetőségű Jónás Zsolt az IBU junior világbajnoki címéért mérkőzhet.
hirdetés
A SlimTrax Promotion móri gáláján létrejöhet a nagy visszavágó Jónás Zsolt (4 győzelem – 0 vereség) és Zöld Ferenc (6 győzelem – 0 vereség) közt, ugyanis a két ifjú titán az IBU junior (23-év alatti korosztály) könnyűsúlyú világbajnoki címéért mérkőzik egymással. Mint ismeretes, a két bunyós 2003-ban a junior Országos bajnokságon egy nagyon parázs, és sokáig vitatott meccset vívott egymással, ahol a végén Zöld Ferenc kezét emelték a magasba. Jónás Zsolt az utolsó menetben többször is megrendítette ellenfelét, aki nagy nehezen, de talpon kihúzta a meccs végéig, és így a korábbi menetekben megszerzett pontelőnye elég volt a győzelemhez. Zöld Ferenc még ugyanebben az évben elindult a felnőtt Országos bajnokságon is, ahol bronzérmet szerzett, és csak szoros pontozással maradt alul ellenfelével szemben, így nem jutott a döntőbe. A SlimTrax Promotion fontosnak tartja, hogy elsősorban hazai versenyzőknek adjon lehetőséget, de amennyiben nem sikerül megegyezni Zöld Ferenc menedzsmentjével, úgy egy orosz ellenfelet kap Jónás Zsolt.
Ifjabb Kiss Zoltán afrikai ellenfele vízumproblémákra hivatkozva lemondta a mérkőzést, ezért az első számú tartalék holland versenyzővel már megkezdődtek a tárgyalások, és a végleges szerződésre hamarosan mindkét menedzsment kézjegye rákerülhet.
A rendezvényre a Wekerle Sándor sport- és szabadidőközpontban (Mór, Táncsics M. u. 25.) kerül sor november 25-én.