- Petrányi Zoltán segítségével sikerült kapcsolatba lépnem Olaf Schröederrel, aki azt közölte, azért nem tudott eddig mérkőzést szervezni számomra, mert az európai szövetségnél valaki ezt szánt szándékkal akadályozta – kezdte Kovács Attila. - Most arra törekszik, hogy mind a német, mind az európai szövetségnél megfelelő helyre kerüljek, s megpróbál rangos mérkőzést szervezni számomra. Két hónapja tárgyalásban áll a magyar RTL Klubbal, kétéves szerződést szeretne aláírni a meccseim közvetítési jogáról. Menedzserem szerint a tévét érdekli az üzlet, de eddig nem mondtak se igent, se nemet. Ezért maradt el egy nyárra tervezett mérkőzésem is. Televíziós háttér nélkül nehéz, de Olaf Schröeder megnyugtatott, mindenképpen szeretné beindítani a karrieremet, így ha nem sikerül magyar csatornával megállapodnia, akkor német tévétársaságot próbál megnyerni. A menedzser azt is felvetette, megérti az elkeseredésemet, de mivel korrekten viselkedtem vele, minden következmény nélkül felbonthatom a kettőnk szerződését. Petrányi Zoltán segítségével megpróbálunk valami közös nevezőre jutni.
Kovács Attila egy barátságos mérkőzés erejéig ringbe lép a július 12-én megrendezésre kerülő II. Botos-gálán is, a salgótarjáni rendezvényen az egykori tarjáni klasszissal, Botos Tiborral vív majd egy laza bemutatót.
- Ha már elutazunk Salgótarjánba, felvesszük a kapcsolatot Balog Vilmos menedzsmentjével is, de nem egy kettőnk között sorra kerülő esetleges mérkőzés miatt. Vili menedzserének, Peter Pospichalnak a segítségét szeretnénk kérni, talán ő tud mérkőzést szervezni számomra. Százezer forintos meccseket többé nem szeretnék vívni, ebből elegem van! IBO világbajnok voltam, vagy vagyok, ki tudja ezt, szeretném, ha az elért eredményeimnek megfelelően díjaznának. Bárkivel kiállok, szeretnék jó ellenfelek ellen, jó meccset bokszolni – nyilatkozta a
monokli.com-nak Kovács Attila.
Balogh Zoltán