Marco Huck kemény küzdelemben nyert 2008. május 18. 4:40 A korábbi cirkálósúlyú bajnoki kihívó, a német Marco Huck (21 győzelem – 1 vereség) szombat éjjel Bayreuthban az IBF betöltetlen interkontinentális övéért bokszolt, éspedig a hazánkban is ismert szlovák Frantisek Kasanic (12 győzelem – 3 vereség) ellen. A zömök Kasanic agresszív volt, ám nem tudta semlegesíteni Huck remek ütőerejét, és így a szlovák hiába ütött többet, a sauerlandos ökölvívó sokkal hatásosabb volt, főleg testen. A kilencedik körben Huck testen úgy megsorozta keményfejű versenytársát, hogy az letérdelt. A számolás után Huck tovább rohamozott, ekképp Lindsay Page mérkőzésvezető leállította az egyenlőtlenné vált, ám a befejezés pillanatáig látványos küzdelmet.
Alexander Frenkel megszerezte első címét 2008. május 18. 4:25 A németek egyik cirkálósúlyú reménysége, a 23 esztendős Alexander Frenkel (15 győzelem – 0 vereség) megszerezte első profi övét a Sauerland Event szombat esti profiboksz gáláján, Bayreuthban. Frenkel az amerikai Cory Phelps (12 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) ellen az IBF junior (világ)bajnoki címét célozta meg, és az alig két perces küzdelemben meg is szerezte azt. A német először egy bal-jobb kombóval küldte le versenytársát, majd a számolás után egy balhoroggal tett pontot a mérkőzés végére. Hivatalosan 115 másodpercig tartott a meccs.
Chris Byrd: ájulás után visszavonulás 2008. május 18. 4:10 Igen ilyesztő dolgok történtek a kétszeres nehézsúlyú (világ)bajnok Chris Byrd (40-5-1) péntek éjjeli küzdelmét követően. A 37 esztendős amerikai klasszis tudniillik elájult az öltözőben, amikor a kificamodott válla miatti fájdalmát próbálták enyhíteni. A bokszolót azonnal kórházba szállították, de szerencsére hamar kiengedték. Mindazonáltal a Shaun George elleni mérkőzés volt Byrd utolsó küzdelme, legalábbis felesége, Tracey Byrd erről meszélt egy újságírónak. “Nem engedem meg neki, hogy újra küzdelmet vállaljon” – beszélt, és az asszony nem hiszi, hogy a család támogatása nélkül Byrd folytatná pályafutását. Mint arról a monokli.com már beszámolt, Byrd kiütéses vereséget szenvedett Las Vegasban, a félnehézsúlyban történt visszatérésén, éspedig az ismeretlen Shaun George (17-2-2) ellen.
Kiütötték Tornyai Tamást 2008. május 17. 22:20 Nem sikerült valami fényesen a 4 esztendő kihagyást követően szombat este ringbe lépő Tornyai Tamás (5 győzelem – 6 vereség – 1 döntetlen) visszatérése. A Sauerland Event Bayreuth-i profiboksz gáláján a magyar ökölvívó a fiatal német Artur Hein (3 győzelem – 0 vereség) ellen bokszolt, és már az első menetben K.O vereséget szenvedett.
Andrzej Sark pontozással kikapott 2008. május 17. 21:43 Az IBC korábbi kisváltósúlyú bajnoka, a Felix-Promotion gálákon megismert szlovák Andrzej Sark (Sárközi Andrej) péntek este Olaszországban bokszolt, éspedig a veretlen Brunet Zamora (15-0) ellen a WBA interkonti övért. A magyar ajkú ökölvívó egyhangú pontozással (118-110, 119-109, 118-110) arányban szenvedett vereséget, ekképp rekordja 14-4-re esett vissza.
Kiütötték a félnehézsúlyban visszatérő Chris Byrd-öt! 2008. május 17. 5:32 Nem sikerült Chris Byrd péntek éjjeli félnehézsúlyú visszatértése, merthogy a lényegében ismeretlen Shaun George (17 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) a 9. menet végén kiütötte a kétszeres nehézsúlyú bajnok klasszist. Ám mindez nem egy szerencsés momentum eredménye volt, tudniillik a 29 esztendős New York-i ökölvívó a küzdelem egészében felülmúlta Byrd-öt, aki sem védekezésben, sem támadásban nem hasonlított nehézsúlyú önmagára.
Komjáthi kikapott, Lauri nyert 2008. május 17. 1:57 A péntek esti torinói (Olaszország) profiboksz gálán új Európa-bajnokot avattak kisváltósúlyban: az olasz Gianluca Branco (41 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen) megosztott pontozással legyőzte a címvédő brit Colin Lynes-t (31 győzelem – 4 vereség). A rendezvényen ringbe lépett Komjáthi László is, aki 6 menetben, pontozással kapott ki a kétszeres IBF kisváltósúlyú bajnoki kihívótól, a tunéziai Naoufel Ben Rabah-tól (25 győzelem – 3 vereség). Bokszolt még a Békéscsapán élő, kisváltósúlyú EBU-EU bajnok Giuseppe Lauri is, aki a 4. menetben kiütötte a szlovák Rastislav Kovac-ot.
Erdei Zsolt kihívóinak új rangsora - jelentős a kutyulás 2008. május 16. 19:23 Itt a WBO új félnehézsúlyú rangsora, amely komoly iránymutatást adhat Erdei Zsolt (29 győzelem – 0 vereség) tizenegyedik kihívóját illetően. Mint ismeretes, „Madár” április 26-án bokszolt utoljára, amikor DeAndrey Abront győzte le pontozással. A korábbi hírek szerint „Madár” legközelebb az elrendelt kihívó ellen bokszolhat, amely ökölvívónak most biztosan rajta kell lennie a ranglistán!
WBO: Balzsay Károly egy helyet javított 2008. május 16. 18:32 A WBO friss nagyközépsúlyú ranglistáján a szövetség interkontinentális bajnoka, Balzsay Károly (18 győzelem – 0 vereség), a korábbiakhoz képes egy hellyel előrébb tanyázik, ekképp már a 6. helyen van rangsorolva. Klasszisunk április 26-án védte meg övét, amely az előrelépéshez vezetett. Balzsay, akit két universumos csapattársa is megelőz, július 5-én lép legközelebb ringbe, vagyis helyezése hamarosan tovább javulhat.
A május 10-i, hallei bokszgálán ringbe lépő Miló Viktória (19-6-0) nyolc menetes mérkőzésen pontozással verte a bolgár Svetla Taskovát (4-24-1), így készülhet a rendezvényen szintén meccselő – s az amerikai Mary Ortegát (29-5-2) már az első felvonásban TKO-val legyőző – Susi Kentikian (21-0-0) elleni, július 11-re tervezett találkozóra. Aradi Vendel tanítványa nyilatkozott a monokli.com-nak a bolgár lány elleni csatáról, de nem kerülte az örmény származású, légsúlyú WIBF/WBA bajnoknő elleni nyári ütközetének esélylatolgatását sem.
Kovács „Vipera” Attila lemondott az IBO övéről 2008. május 16. 15:06 Kovács “Vipera” Attila (23 győzelem – 1 vereség) már nem az IBO (világ)bajnoka, merthogy a múlt hónap végén lemondott a címéről, legalábbis ez olvasható menedzsere, Olaf Schroeder hivatalos weboldalán.
Profi küzdelem is lesz a BoxingONE fordulón 2008. május 16. 13:56 A szombati Győri Gladiátorok - Nyugat Szlovákia BoxingONE mérkőzés után egy profi küzdelmet is rendeznek Győrben, a Krúdy Gyula Gimnáziumban. Ezen a nyíregyházi Nagy István (6 győzelem – 3 vereség) és a szlovák Anton Glofak (2-73-8) meccsel egymással, 4 menetben.
Tornyai Tamás a szombati Sauerland Event gálán tér vissza 2008. május 16. 13:35 Az egykoron középsúlyban vitézkedő Tornyai Tamás a most szombaton megrendezésre kerülő Sauerland Event eseményen tér vissza a mindössze két győzelemmel büszkélkedő Artur Hein ellen. Mint ismeretes, szombaton Alexander Frenkel nevével fémjelzett Sauerland Event ökölvívó gála lesz Bayreuth-ban, ami Nürnbergtől nem messze található. A bokszesten tizenegy profi ökölvívó mérkőzés kerül megrendezésre és visszatér az egykori IBF világbajnoki kihívó Marco Huck (20 győzelem - 1 vereség), aki az IBF interkontinentális címét veszi célba a cseh Frantisek Kasanic ellen.
Amir Khan: össze fogom törni őt 2008. május 15. 13:55 A 21 esztendős „Csodagyerek”, Amir Khan (17 győzelem – 0 vereség) boldogan üdvözölte június 21-i ellenfele, Michael Gomez (35 győzelem – 8 vereség) nyilatkozatát, miszerint Birminghamben ki fogja ütni fiatal honfitársát. „Pont azon töprengtem, Gomez mikor fogja kinyitni a száját” – beszélt Khan. „Voltaképpen ezt akartam hallani tőle, mert csak ez késztet engem arra, hogy még keményebben készüljek. Én túl gyors és erős leszek, tetszés szerint meg fogom tudni ütni, össze fogom törni. Megyek, és megmutatom, mi az igazi boksz, és utána senki ne lepődön meg, ha végérvényesen visszavonul. Tudom, hogy ez a küzdelem nem fog végigmenni, de csak egy ember győzhet, és az én leszek” – így a fiatal könnyűsúlyú Commonwealth és WBO interkonti bajnok brit.
IBF: döntenek a Kirilov-Darchinyan meccsről 2008. május 15. 12:55 Pénteken, az IBF irodájában tartják azt a tendert, amely a nagylégsúlyú bajnoki küzdelem rendezési jogáról hivatott dönteni. A bajnok Dimitrij Kirilov és az elrendelt kihívó, korábbi légsúlyú bajnok Vic Darchinyan (29-1-1) fog kötelező jelleggel megmérkőzni. Ha az örmény-ausztrál kihívó promótere nyeri a versenyt, augusztus 2-án, az Egyesült Államokban küzdenek a harcosok.
Ismét téma a Solis-Botha 2008. május 15. 12:39 Úgy volt, hogy az olimpiai bajnok Odlanier Solis (9 győzelem – 0 vereség) tavaly decemberben megküzdhet a világszerte ismert Francois Bothával (45 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen), ám a Dél-afrikai ökölvívó egy rövid üzenetben lemondta a mérkőzés. Ellenben most ismét tárgyaltak a találkozóról, és a szerződéseket is szignálták, így május 30-án, Spanyolországban megküzd a két klasszis. “Bothának még mindig nagy híre van” – beszélt a kubai Solis. “Csak egy a probléma, én nem esem hasra a nevektől. Várom azt, hogy találkozzunk a ringben.” Az Arena-főnök Ahmet Öner a következőkről beszélt: “Botha ellen Solis végre megmutathatja, hogy a világ élvonalába tartozik. Egy ilyen tapasztalt ellenfél legyőzése, mint Botha, közelebb viszi egy címmérkőzéshez is.”
Scott Harrison továbbra sem bokszolhat 2008. május 15. 12:10 A WBO korábbi pehelysúlyú bajnoka, Scott Harrison (25 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) eltiltása 2009 februárjáig birtosan érvényben marad. A Brit Bokszszövetség (BBBC) Cardiffban tárgyalta a botrányos életvitelű 30 esztendős klasszis ügyát, ám úgy ítélték meg, hogy Harrison továbbra sem alkalmas az élsportra, hisz április 22-én ittas vezetés miatt újra letartóztatták. Mint ismert, a BBBC az ökölvívó sorozatos zűrös ügyei, törvénysértései miatt döntött úgy, hogy visszavonja versenyengedélyét. Harrison alkoholista, és állítólag drogfüggő is volt.
Nem járt szívsebész közelében Fritz Sdunek 2008. május 15. 11:15 Pontosítanunk kell a tegnapi hírt, ami Erdei Zsolt edzőjének szívműtétjéről szólt, tudniillik Fritz Sduneket nem műtötték meg, sebész vagy szívsebész a közelében sem volt. A kardiológusok végeztek rajta egy szívkatéter vizsgálatot, és közben kitágították az elzáródott szívkoszorúeret, aztán, hogy tág is maradjon, beletettek egy „stentet”. Ez egy merev cső, ami az eret nyitva tartja. Mindezt műtét nélkül, egy érkatéterrel csinálták. A tévedésért a monokli.com elnézést kér. Mint ismert, a német mester Erdei Zsolt és Balzsay Károly edzője, valamint Kovács „Koko” Istvánt is ő trenírozta profi karriere során.